segitomaria

KEDVES BALLAGÓ DIÁKOK!

 

Az iskolaújságban olvastam a minap, hogy osztályfőnökeitek a kudarctól féltenek benneteket a legjobban. Rengeteg tanácsot hallhattatok az utóbbi napokban, hiszen mindenki védeni szeretne valamitől, amit ő esetleg nem tudott kikerülni a maga élete során. Most nem tanáccsal szolgálok, hanem egy történettel, aminek az üzenetét nekünk, felnőtteknek nagyon nehéz belátni:

 

És egy asszony, aki gyermeket tartott kebelén, szólott:
– Beszélj nékünk a gyermekekről!
És ő mondá:
– A ti gyermekeitek nem a ti gyermekeitek! Ők az önmaga után vágyódó Élet fiai és leányai. Általatok jönnek létre, de nem titőletek, és bár véletek vannak, nem a tiéitek. Szeretetet adhattok nékik, de nem a gondolataitokat, mivelhogy saját gondolataik vannak. Istápolhatjátok a testüket, de a lelküket nem, mert az ő lelkük a holnap házában lakozik, ahová ti nem látogathattok el még álmaitokban sem. Igyekezhettek, hogy olyanok legyetek, mint ők, de ne akarjátok őket olyanokká tenni, amilyenek ti vagytok. Mert az élet nem halad visszafelé és nem maradoz el a tegnapnál. Ti íjak vagytok, amelyekről gyermekeitek, mint élő nyílvesszők pattannak ki. Az Íjász látja a célt a végtelenség útján és meghajlít benneteket hatalmával, hogy nyilai gyorsan és messzire szálljanak.
Szolgálja a ti hajlásotok az Íjász kezében a boldogságot; mert amiként szereti az elrepülő nyilat, úgy szereti Ő az íjat is, amely helyben marad.

 

Remélem jó és stabil íjak voltunk, és az íjász kegyelméből messzire fogtok szállni!

 

Orbán Zsuzsa, magyarszakos tanárnő

KEDVES SZÜLŐK, TANÁROK, VENDÉGEK ÉS DIÁKTÁRSAK!

 

 

 

Eljött hát a ballagás napja, a búcsúzás pillanata. Nehéz megszólalni ezekben a percekben, hiszen nem könnyű elmondani mindazt, amit ballagó társaimmal együtt érzünk és gondolunk.

 

Vegyes érzések kavarognak bennünk, egyszerre járja át szívünket az öröm, a boldogság, a szomorúság. Bizonyára mindenki várta az iskola végét, hogy ne kelljen többet tanulni, ülni a padban és várni egy örökkévalóságot, amíg kicsengetnek. Azt hiszem, mindenki érezte már ezt diákkorában.

 

Most mikor megszabadultunk a csengő hangjától, mikor akarva-akaratlanul, örömmel vagy szívszorongva, de menni kell, megtorpanunk. Tényleg muszáj menni? Nem maradhatnánk még egy kicsit, hiszen mégsem volt olyan rossz ez a négy év? A válasz: nem. Akármilyen is volt, ezen a napon véget ért életünknek egy fejezete. Tovább kell lépnünk, kamatoztatnunk kell mindazt, amit az iskolától kaptunk, amit e pár év alatt tapasztaltunk és valóra kell váltanunk álmainkat.

 

Ezekben az utolsó percekben mindannyiunk előtt leperegnek a közös emlékek: a tanórák, a kirándulások, az iskolai rendezvények, a lelkinapok, a bulik, és a nehéz órák, amelyekben keményen megdolgoztunk azért, hogy tudással és hittel gazdagodva távozhassunk most innen. Holnapra mindezek az emlékek már a múlté lesznek, egy olyan múlté, amely meghatározza a jövőnket. Minden pillanat apró örömét és bánatát egyaránt őrizzük szívünkben, és nem feledjük el soha, honnan indultunk el életünk útján.

 

Búcsúzunk most tanárainktól, akik mindig példát mutattak nekünk, oktattak a jóra és óvtak a rossztól. Búcsúzunk diáktársainktól, akikkel közösen éltünk át számos különleges élményt. De ugyanakkor búcsúzunk szüleinktől is, akik mindig mellettünk álltak. Köszönjük a támogatást!

 

Útravalóul pár bölcs gondolat:

 

“A siker titka: akarni,
S a világ azoké, akikben akarat van.”

 

Merjünk tehát sokat akarni és nagyot álmodni, mert hiszem azt, hogy a Segítő Szűz Mária erőt ad véghez vinni terveinket, valóra váltani álmainkat, megtalálni helyünket a világban és boldog, értékes emberként élni!

 

 

Trentea Andrea, XII. C

BALLAGÁS 2013

NAGYMÉLTÓSÁGÚ PÜSPÖK ATYA!
TISZTELENDŐ ATYÁK, TISZTELT ELŐLJÁRÓK, VENDÉGEINK, SZÜLŐK, ROKONOK!
KEDVES KIS- ÉS NAGYDIÁKOK! ÉS AKIKET MOST KIRAGADVA A DIÁKOK KÖZÜL, KÜLÖN SZÓLÍTUNK MEG:
KEDVES BALLAGÓINK!

 

„Vannak vidékek gyönyörű tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak; szavak;
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjen befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget pengető hangokat
tavaszok, nyarak, őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak, ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül.”

 

Ismerősek, mégis ma talán teljesen másként hangzanak fel Kányádi Sándor gyönyörű verssorai.

KEDVES VÉGZŐSÖK!

 

 

 

Engem ért a megtiszteltetés, hogy a stafétát fogadó diákok nevében szóljak hozzátok. A mai napon sokan búcsúztatnak titeket. Tanáraink, iskolánk vezetősége, szüleitek, barátaitok. Mégis, én úgy gondolom, hogy leginkább tőlünk búcsúztok, diákoktól. Mi, tizenegyedikesek, amikor bekerültünk a gimnáziumba, úgy tekintettünk rátok, mint szövetségesek a nagyokkal szemben. Egyfajta pártfogoltaknak éreztük magunkat, hiszen ti voltatok azok, akik válaszolgattatok kérdéseinkre az új környezetről, megnyugtattatok, ha kicsit túlreagáltunk 1-1 helyzetet, ezáltal mintegy beavatva minket az iskola rendjébe. Titeket figyeltünk, mit hogyan tesztek, mondotok, mi a szokás, ha a farsangi bálon táncra kerül a sor, hogyan írjunk meg egy tudományos dolgozatot, melyik tanárhoz hogyan viszonyuljunk, mire számíthatunk az elkövetkezendő években.

 

Példátokon felbuzdulva egy évvel később már mi is ugyanígy adtuk át a szerzett „tudást” a kicsi kilencedikeseknek. Elérkeztetek utatok egy fontos állomásához, annak nehezének egy határához (mert nehogy azt gondoljátok, hogy ez volt a cél), itt ismét választás előtt álltok. Körvonalazódott a továbbtanulás hogyanja és milyenje, egyre másabb gondolatok foglalkoztatnak benneteket ezekben a napokban.

 

Egykori tanítványaitokat szemlélhetitek most, mi vesszük át a helyeteket. Talán még jobban tartunk ettől a váltástól, mint ti, kedves végzősök, hisz a nyakunkba vehetünk egy újabb adag felelősséget, ti pedig munkátokat becsülettel és oly nagy kitartással elvégezve, mosolyogva néztek vissza lábatok nyomára.

 

Mindig rólatok vettünk példát, így hát arra kérnélek benneteket, hogy vidáman és emelt fővel tegyétek meg az utolsó lépéseket, megmutatva ezzel nekünk, hogyan is kell ezt csinálni! Induljatok hát érettségivel zsebetekben életetek útjának alakítgatására, amit egyre inkább egyedül kell, hogy végezzetek, de tudva azt, hogy mindig ott van veletek a mi Istenünk, aki nem hagyja figyelem nélkül életeteket egy pillanatát sem, bármilyen mederben is haladjatok.

 

Sok sikert, büszkék vagyunk rátok!

Timár Rita, XI. C

TISZTELT MEGHÍVOTTAK, SZÁMUNKRA OLY KEDVES BALLAGÓK!

Többé már nincs kétség! Az idő, amit talán máig jóformán nem éreztetek, ma titeket szólít. Amiről mostanig azt hittétek, hogy csak másokkal, a nagyokkal történhet, amit talán még pár napja sem akartatok tudomásul venni, az elkerülhetetlen bizonyosság lett.