segitomaria

 

 

 

 

 

A KOLLÉGIUM KEZDETEI

 

 

 

„Az indulás nehézségeit vállalva remélhető a jövő,az élet”

 

 

 

 

Az iskola vezetőinek szívügye volt a vidéki tanulók második otthonának, a bentlakásnak, kollégiumnak a kialakítása, majd az önálló épület biztosítása. Az első hónapok, esztendők harca igazi küzdelem volt. Erre emlékezik az első nevelőnő, Murányi Teréz szociális testvér.

Így kezdődött

 

 

 

Gyulafehérvár, 1991. szeptember 28.:

 

Az egyházmegye történelmi jelentőségű eseményre készül. Szent Mihály napján iktatják hivatalába Erdély első érsekét Nm. Ft. BÁLINT LAJOS megyéspüspököt. Ezen esemény előestéjén a püspök urat az ünneplésnél jobban foglalkoztatja a már két hete Csíkszeredába érkezett negyvenhat serdülő katolikus lány nevelésének gondja, akik a papi otthonnak épült létesítmény egy részében kaptak szállást. A Szent Kereszt plébánia ideiglenesen önkéntes felügyelőket állított melléjük éjszakára. A püspök aggódik. Nem nevelőt keres, hanem „édesanyát” a negyvenhat lánynak…

 

 

 

Csíkszereda, 1991. szeptember 30.:

 

Bálint Lajos érsek úr első útja a katolikus bentlakásba vezet. Helyszínen mutatja  be az új nevelőnőnek a rá váró feladatot. A lányok félénken, kíváncsian, kérdőn fürkészik az érkezők arcát, leolvasni próbálják mi vár rájuk. Nem tudni, abban a pillanatban kinek a szíve szorong a legjobban: az érseké, a nevelőnőé vagy a lányoké? A tennivaló rengeteg. A kezdet kezdete. Minden kialakulatlan. Élethelyzetet, törvényt, közösséget kell alkotni az induló intézményben. Lelkesedés, remény, tenni akarás telíti a megbeszéléseket.

 

 

 

Csíkszereda, 1991. október 5.:

 

Szolgálatba áll az új nevelőnő. A Petőfi utca 57. szám alatti udvar hátsó épületében három kisebb és egy nagyobb háló áll a bentlakók rendelkezésére. Nemrégen egy székely család lakott benne. A nagy szoba az udvarból nyílik. A legkisebb terem a család konyhája volt. A fürdőszobában egy kád, egy kagyló egy WC. Emeletes ágyakkal van tömörítve az egész terület. Nincs szekrény, asztal, szék, levegő. A negyvenhat lány csak aludni jön „haza”, a tanítás, étkezés, délutáni tanulás a csíkszeredai Márton Áron Líceum épületében folyik. A fiúk ott kaptak szállást. A nevelőnő a papi otthon egyik szobáját kapja meg, a második emeletről jól le lehet látni az udvarra. Szomszédjai: Nt. Veress Imre esperes, nyugdíjazott plébános, a lányok kedvelt „pap bácsi”-ja és T. ifj. Tamás József plébános. Az első emeleten Rufina nővér és két társa, a Szeplőtlen Szűz Mária FerencesKongregáció nővérei élik zárdai életüket, próbálnak letelepedni Erdélyben (később az Arad megyei Szentannára költöznek ). Az udvarban lakó Bakó Géza bácsi és Margit néni laknak, nagyszülői szívvel szeretik a lányokat. Gyakran jelenik meg az intézetben T. Pénzes József ideiglenes aligazgató is, hisz nem gondmentes a kezdet. Ft. Borbély Gábor főesperes felügyeli az udvarban folyó építkezés menetét. Átalakítani, bővíteni kell a meglévő épületet, emeletet húzni föléje. Két nagy háló lesz itt és az ágynemű-raktár, a földszinten egy kisebb háló és tanulóterem. Komoly kihívás lesz a lányoknak kora reggel a csíki télben vagy szélben, esőben a hálóból az udvaron át a fürdőbe menni…

 

Tél elején elvonul az építőtelep. Megérkeznek a külföldi segélyek: szekrények, asztalok, székek, emeletes ágyak, matracok, szőnyegek, pokrócok, párnák, ágynemű, éjjeli lámpák, aragáz, hűtőszekrények, konyhai felszerelések. Hatzak Idmar diakónus  és Lukácsovits Magda festőművésznő figyelme mindenre kiterjed. Élelmet, ruhát, tanszereket, gyógyszert is hoznak. A székely falvak tüzelőfát, burgonyát, káposztát adományoznak. A nevelőnőnek nem kis gondot és rengeteg munkát jelent mindezek elhelyezése. Munkatárs másfél évig nincs, a tizenéves lányok segítenek. Cipelik a bútorokat, ha úgy kell, az emeletre is, súrolják, rendezik a szobákat, rakják-hasítják-hordják a tüzelőfát, seprik a havat. Többnyire faluról származnak, hozzászoktak a munkához. De akadnak zúgolódók is. Ezeket a többiek „nevelik”. A munka nemesít, alakul a közösség. Fontos helye van az együtt végzett reggeli és esti imának, melyet a lányok állítanak össze és vezetnek. Hetente két szentmisén vesznek részt közösségileg, de van, aki minden reggel elmegy órák előtt, a plébániatemplomba szentmisére. Néhányan a nevelőnővel közösen végzik az esti zsolozsmát.

 

Bálint Lajos érsek úr gyakran látogatja az intézetet. A fiatalok jól ismerik, szeretik. Mindig van egy-egy közvetlen szava hozzájuk. Ft. Bálint Jenő egyházmegyei gazdasági igazgató polcokat szerel, gépeket javít, tüzelőt szállít.

 

Az első tanév végén erős, összeforrott kis közösség indul vakációzni.

 

 

 

1992 szeptemberétől Ft. Szakács Lajos zsögödi plébános veszi át az iskola vezetését, mely a következő három tanévben évenként két-két osztállya bővül. Így a bentlakó lányok száma is arányosan növekszik: 1992-ben hatvannyolcra, 1993-ban kilencvenhatra, az 1994-es tanévben a bentlakó lányok száma eléri a százhuszonötöt. 1993-tól a papi otthon fő épületébe is bentlakókat helyeznek el. Most már három ágy kerül egymás fölé, sajnos reggelenként nincs elég levegő a hálókban.

 

 

 

1993. március 1-én munkatársat alkalmaznak Szokol Margit szociális testvér személyében. Ez lényegesen megkönnyíti  a nevelői munkát. Több energiát lehet fordítani a lányok sokoldalú fejlesztésére. A tanulás és munka mellett vidám pillanatokra is van idő: kulturális est, meghívott előadók (Ferencz Attila, András Katalin, Csiszér András, T. György Balázs, Szokol Mária, Svella Adél és mások), anyanyelvi vetélkedők, énekpróbák, játék, sport, kirándulás, néha tánc is.

 

Többször lelki napot vagy éppen lelkigyakorlatot szerveznek, néhányan lelki irányítást igényelnek. Szoros kapcsolatok fűződnek.

 

A lányok általában jól érzik magukat a bentlakásban. Hét végén többnyire hazamennek, de a tizenöt-húsz moldvai csángómagyar tanuló az intézetben marad. A főgimnázium étterme szombaton és vasárnap szünetel, így ők a nevelőnőkkel együtt főznek. Nekik sajátos programokat is szerveznek ezekre a napokra. Kirándulás Marosfőre vagy a környéken, nevelőjellegű videofilmek megnézése és megbeszélése, megsegítő tanulás a lemaradások pótlására, házi munkákba való bevezetés, kézimunka, gépírás. Mindenki otthon érzi magát.

 

Papok, külföldi vendégek megcsodálják a tiszta, ízlésesen berendezett, jó hangulatú, zsúfolt intézetet. Hallván, hogy mindezért a bentlakók nem fizetnek, egyesek adományokat is hagynak, de az érsek úr úgy rendelkezik, hogy ebből a rászoruló szegényebb tanulók étkezési díját fedezzék.

 

 

 

1993. őszén tervbe veszik, hogy a bentlakást átköltöztetik egy új, megfelelő méretű épületbe.

 

 

 

Murányi Teréz szociális testvér

 

 

 

 

 

„Az ember  az , amivé válhat” (Viktor Frankl)

 

 

 

Mint a Segítő Mária Gimnázium volt nevelője (1998 október – 2000 február) szeretnék megosztani egy pár, utólag kikristályosodott, gondolatot a nevelői munkáról.

 

Az ember a világ kérdéseire nyitott lény (ld. Viktor Frankl), aki arra hivatott, hogy megtalálja saját egyedi és személyes válaszát a feltett kérdésekre. Vagy, ha a Holt Költők Társasága című film egyik főszereplőjét próbálom idézni - a világ egy színjáték, amelyben meg kell találnunk a saját egyéni szerepünket és meg kell írnunk a személyes szövegünket. Ebben a válaszadásban, szövegírásban vagyunk hívatottak segíteni neveltjeinken, és nemcsak hivatottak, hanem felelősek is. A diákok éppen bontakozóban levő személyisége nagy bölcsességet követel tőlünk, nevelőktől. Ehhez, pedig a laboratóriumok és könyvtárak, tudós előadások mind hiábavalók, ha nincs bölcs szív és látó szem (ld. A De Mello). Mit jelent az a bölcs szív és látó szem? Elsősorban egzisztenciális hozzáállást a saját életünkhöz és a másokéhoz. Az értelmes és megelégedett élet alapkövei pedig a következők:

 

ELFOGADÁS. Ahhoz, hogy élni és fejlődni tudjunk, szükségünk van elfogadásra, mert csak így alakul ki bennünk a bizalom. Bizalom nélkül nincs élet és nincs nevelés sem. A diákok bizalmának megnyerése alapfeltétel, a nevelői munka első próbaköve.

 

KAPCSOLAT.  Bizalom csak egy kapcsolatban létezhet. A kapcsolatot ápolni kell, ez pedig csak úgy lehetséges, ha őszintén szembe merünk nézni érzéseinkkel és ezt ki is tudjuk fejezni. Nem elég „csak” szeretni a diákokat, ezt meg kell tudni éreztetni is velük, s ez a nevelői munka második próbaköve.

 

EGYEDISÉG. Isten minden embert saját képére és hasonlatosságára teremtett, de ez a képmásiság mindenikünkben egyedi és megismételhetetlen módon jelenik meg. Nagy kihívás nem mennyiségben, hanem minőségben gondolkodni, a nevelői munkában - nem egységesíteni, hanem személyesíteni, egyénre szabni. Ez a nevelői munka harmadik próbaköve.

 

ÉRTÉKEK.  A nevelői munka értelme az értékek átadása. Nagy felelősség ez is, mert az értékek nem csak ránk aggatott cimkék kellene hogy legyenek, hanem bennünk kellene megtestesülniük. Értéket átadni csak az tud, aki maga is értékhordozó, aki önmagában, belsejében hordozza az értéket. A nevelőmunka negyedik próbaköve a hitelesség.

 

 

 

Mit nem adtam volna, ha ezek a gondolatok hamarább eszembe jutottak volna, és tudatosan figyelhettem volna rájuk a bentlakásban végzett munkámban! Remélem, csírájában megvoltak már, azt próbálom most igazolni, visszaemlékezve arra a pár, csekély kis „sikerre”, amit megvalósítottunk abban az időben.

 

Mi a negyedik lépéssel kezdtük, hogy biztosak legyünk a dolgunkban. 1998/1999 első félévében  találkozót szerveztünk osztályonkét (IX-XII) a szülőknek, mindkét szülőt meghívtuk. Ezeken a találkozókon beszéltünk az elvárásokról és az elvárások mögött rejtőző értékekről. Meghívtunk egy pszichológust is, aki a serdülők lelkivilágáról, a szülők szerepéről és a pályaválasztásról beszélt. A püspök atya is résztvett, és a katolikus iskola szerepéről beszélt a szülőknek.

 

A bizalom és kapcsolat építése érdekében megpróbáltunk kötetlenebb programokat szervezni, bár ez a rengeteg tanulnivaló miatt szinte lehetetlennek tűnt. Mégis sikeresen összeállt egy kis színjátszó csoport, amely több színdarabot is betanult. Még „turnén” is voltunk – Csíkszentmiklóson, Csíkszépvízen, Gyergyóban és Egrestőn. Számomra felejthetetlen emlékek maradnak ezek a szereplések, mert tanúja lehettem, annak a csodának, amikor a színpad hirtelen élővé vált. Már nem „a”  diákok  voltak ott jelen, hanem hősök és hősnők, igazi személyiségek,  akik saját szerepüket élték ebben a világban, saját válaszaikat kiáltották ki önmagukból– saját egyedi és megismételhetetlen, értékes életüket élték.

 

 

 

Homa Ildikó SSS, nevelőnő 1998.okt. –2000.febr. között

 

 

 

A bentlakás közösségformáló ereje

 

 

 

1997 nyarán beköltöztünk az új bentlakásba, ahol új élet kezdődött.

 

Bentlakásunk élete nagyon színes, mivel minden bentlakó diákunk otthonról más és más szokásokat és nevelést hoz magával. Vannak moldvai csángómagyarok, Kolozsvár környékéről, Óradnáról, Gyergyó és Udvarhely környékéről valamint a csíki falvakból. A sok tanulnivaló mellett sem marad el a szórakozás, ami közös kikapcsolódást, tapasztalatot és örök életre szóló élményt is nyújt. Bentlakó diákjainkkal egy kis színjátszó csoportot létesítettünk. A betanult színdarabokat (Kőleves, Ha nincs kilincs) Homa Ildikó és Szekeres Izabella nevelők segítségével nemcsak diáktársaiknak adták elő, hanem a szereplők  szülőfalujában is. Az előadások  felejthetetlen közösségi élményt jelentettek nemcsak számukra ,hanem a nézőközönségnek is.

 

Nagyon fontos a bentlakásban a kapcsolatteremtés, a szeretet, az egymásra figyelés nevelő és bentlakó , bentlakó és társa között, hiszen ezek nélkül nem képzelhető el a családi légkör, amit itt is igyekszünk megélni , létrehozni.

 

A hétvégeken itt maradt diákok számára is megpróbálunk otthonias légkört teremteni mivel csak azok a diákok maradnak,akik messziről vannak. Közösen kirándultunk, télen filmet néztünk. Hétköznapokon a szabadidő hasznos kihasználása céljából bogozási kört és egyéb kézügyesség-fejlesztő csoportos foglalkozásokat rendezünk. Adventben nem marad el a roraté, az őrangyalkás egymásra figyelés, az adventi koszorú kötése, az adventi jó elhatározások és mikuláskor a kórházak betegeinek meglátogatása sem. Ilyenkor látni a készülődés örömét az arcokon.

 

2001. december 8-án Dr. Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök megáldotta az új bentlakás épületét és a kápolnát.

 

2002. januárjától bentlakóink saját ebédlőnkben étkezhetnek. A közös asztal is a családias légkör elengedhetetlen feltétele.

 

2002. szeptemberétől beindult az V. osztály és ezáltal növekedett a bentlakók létszáma.

 

Tanév kezdetén várakozással, izgalmakkal, félelmekkel tele érkeznek az új diákok és szüleik. Megpróbálunk mindenkiben bizalmat ébreszteni, együtt szekrényt, ágyat keresni és biztosítani a szülőket arról, hogy gyerekeiknek gondját viseljük. Évről-évre azt tapasztaljuk, hogy a szülők megnyugodva , reménykedve távoznak ,és bízzák ránk gyermekeiket.

 

A bentlakásban sokáig két nevelő dolgozott. Megpróbáltuk a személyes kapcsolatot kialakítani mindenkivel, mert ezt a nevelésben nagyon fontosnak tartjuk, igaz, hogy száz körüli létszám mellett ez szinte lehetetlen. Az utóbbi években hárman végezzük ezt a munkát: Szekeres Izabella, Tompos Ildikó és Póra Péter.

 

Reméljük, hogy általunk az igazi pedagógus, Jézus, mindenki szívéhez eljut és irányítja életét.

 

 

 

 

 

 

 

Szekeres Izabella és Tompos Ildikó nevelőnők, 2006

 

 

 

 

 

 

 

Omne initum durum….

 

 

 

Volt egy iskola, melynek hírért, nevét sem a Hargita magasa, sem az Olt beszűkülő völgye nem tartóztathatta fel. Ez az iskola volt Csíkország szellemi fellegvára, neve: Segítő Mária. Az önkény törölte az intézmény nevét, szellemét. Bálint érsek úr 1991-ben újraindította. Hol? Saját otthonában idegenként. Egy évig teljesen a Márton Áron Gimnázium irányítása alatt állott, hiszen szinte semmit sem mondhatott magáénak, semmije sem volt.

 

1992-ben Szakács Lajos igazgató indította el az intézményt az önállósulás útján. Keserű szájízzel mondogatta: „Így nem élhetjük saját életünket. Külön kell válnunk”.

 

Első lépésként a tanári kar megszerevzését tűzte ki célul. Ebben az évben hívtak az iskolához latintanárnak. Így lettem hivatalosan primus inter pares. Nehéz három év következett. Nem volt könnyű a sok lenéző megjegyzést lenyelni, mert közvetlen környezetünkben sem értették néhányan az iskola nevét és felvállalt célját. Az is igaz, hogy sok jóakaratú kolléga biztatása erőt adott a küzdelemhez.

 

Az iskola lassan, de biztosan fejlődött, új szakokkal bővült, majd Farkas Ibolya igazgatónő V. osztályt is indított.

 

Szerettem a gyerekeket és a tantárgyamat is, (kevés kivétellel nem úgy a diákok..) mert azt kevesen tudják, hogy a latin irodalom nagyon alkalmas az óra interdiszciplináris jellegének megvalósítására és el nem évülő gnómái, proverbiái a nevelés kitűnő eszközei. Kifejezetten alkalmasak a reflexióra, életre nevelésre.

 

Bár tovább tanítottam, ez a munka 1998-ban véget ért. Ezt a hat évet életem egyik legszebb szakaszának nevezhetem minden túlzás nélkül. Négy év után újra lehetőség nyílt arra, hogy aktív szerepet vállaljak az iskola életében, illetve a nevelésben, hisz 2002. február 1-től a bentlakásban a felügyelői szolgálatot látom el. Teszem ezt azért, mert nekem adatott meg az a kitüntetés, hogy ifjúságom jó részét olyan intézetben tölthettem, ahol a nevelés, de főleg az önnevelés sok csínját-bínját elsajátíthattam. Ezt a tapasztalatot akarom hasznosítani, tovább adni és segítségére lenni azoknak, akik ezt a munkát felvállalták. Tapasztalatból tudom, hogy a munka eredményessége a lelki szint emelésétől függ.

 

A mi munkánkat, ha azt lelkiismeretesen és teljes erőbedobással végezzük, nagyon meg kell különböztetni más iskolák nevelői munkájától. Itt sokszínű élet folyik, amely mind fizikailag mind pszichikailag nagyon igénybe veszi az embert. A diákoktól és a szülőktől kapott visszajelzések új erőt adnak a munkámhoz.

 

Nevelni csak szeretettel, példaadással és imádságos lelkülettel lehet, csak így éri meg. Ha ezek közül egy is hiányzik, sziszifuszi munka az egész

 

 

 

Póra Péter latintanár, nevelő