Téli cserkész portya 2023-1

Téli cserkész portya

Korábban megterveztük a januári túránkat, ami úgy nézett ki, hogy az enyhe idő miatt nem is lesz nehéz, de nem úgy lett, ahogy elképzeltük, mert a hétvégére lehavazott, s kissé hideg is lett. A kissé zord időjárás ellenére azonban bevállaltuk, tovább »

Imádkozni a Rádióban 2023-1

Imádkozni a Rádióban

Jézussal való kapcsolatunk rendszeres módja az ima. Immáron több éve diákjaink nagy örömmel vállalkoznak a csíksomlyói Mária Rádió stúdiójában való rózsafüzér, keresztút végzésére. Simó Gáspár spiri atya, Farkas Ibolya tanárnő, valamint jómagam, évente több alkalommal hívunk számos fiatalt a délutáni tovább »

DT_csapatösszerázó_2023_IMG_1786

Csapatösszerázó Hargitafürdőn

Idei kirándulásunk, mely január 15-17. között zajlott, első csapatösszerázó tevékenységünk volt az idei tanévben. Mivel a kilencedikes tagjainkkal még nem volt olyan sok időnk ismerkedni, beszélgetni, ez a kirándulás alkalmat adott rá, így amikor csak tehettük társasoztunk, beszélgettünk. A játékoknak tovább »

Ökumené 2023-2

Ökumené 2023

„Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot…” (Iz 1,17) Az imaheti füzetet összeállító, minnesotai keresztény testvéreink, a fent kiemelt szentírási szakaszt választották a 2023-as ökumenikus imahétre. Igazság és jó tett. Két szó, melyek megélésére, megvalósítására – függetlenül attól, hogy melyik Egyházba tovább »

Farkas Ibolya nyugdíjas búcsúztatója 2023-3

Nyugdíjas köszöntő

Január 13-án iskolánk egykori igazgatóját, magyartanárát, FARKAS IBOLYA tanárnőt köszöntöttük nyugdíjazása alkalmából. Iskolánk életének meghatározó egyénisége volt 1994-től. A 28 év pedagógusi munkáját, ebből 9 évi igazgatói szolgálatát köszöntük meg jelenlegi és egykori kollégái, valamint diákjai. Hosszú és örömteli nyugdíjas tovább »

Sakkverseny-megyei szakasz 2023

Sakkverseny – megyei szakasz

Január 10-én megrendezésre került a megyei sakkverseny, ahova iskolánk 2 tanulója 2 külön korosztályba nevezett be: Fekete Bernadett 6. osztályos tanuló a 0-8-os osztályos korosztályba, illetve Füzi Magor 9. osztályos tanuló a 9-12-es korosztályba. A versenyen a városi szakaszból továbbjutó tovább »