Karácsonyváró ünnepség
Az idei év utolsó tanítási napján Karácsonyváró ünnepséget tartottunk iskolánkban, ahol az V. osztály és IX. osztályok karácsonyi műsorral örvendeztetik meg diáktársaikat, tanáraikat, szüleiket.
Az idei év utolsó tanítási napján Karácsonyváró ünnepséget tartottunk iskolánkban, ahol az V. osztály és IX. osztályok karácsonyi műsorral örvendeztetik meg diáktársaikat, tanáraikat, szüleiket.
A diáktanács mostani közösségének legelső filmestjének rendezésébe vetettük magunkat decemberben, hogy december 21-én részt vehessetek karácsonyváró eseményünkön, ahol 6 filmet vetítettünk le, melyek a következők voltak: A Grincs, Apácashow, Szörny Rt, Bébi úr, Életrevalók, és végül, mivel nincs karácsony Kevin tovább »
A Segítő Maria Római Katolikus Gimnázium az idén is megszervezte a cipősdoboz akciót. Ebben az évben több mint 300 névre szóló ajándék készült el, amelyek a Hargita Megyei Gyermekvédelem, Szociális Otthon, a Manó Tanoda, a Baba Mária ház, valamint az tovább »
Az Ez S(e)M Újság ötvenhatodik kiadványa megjelent 2023 decemberében, melynek főszerkesztője Silló Dóra.
Adventi – koszorúkötésAz adventi időszak kezdetén adventi koszorúkötésre került sor a díszteremben november 27-én. Egy kis ráhangoló elmélkedéssel kezdődött, majd minden osztály elkészítette az adventi koszorúját, amelyet az osztályban a katedrán helyeztek el. A program végén közös ima keretében Spiri tovább »
Felejthetetlen hangulatú adventi zongorakoncertnek örülhettünk 2023. december 15- én. Iskolánk vendége volt Várnagy Andrea, Liszt Ferenc- díjas zongoraművész és lánya Farkas Lili. A versek és lélekszépítő gondolatok közé bújtatott négykezes zongoraművek abba a világba vezettek bennünket, amely Claude Debussy zeneszerző szerint tovább »
Vendégünk volt, fogadtuk és ünnep lett! Szombaton, 2023. december 16-án a Gyulafehérvéri Főegyházmegye örökös szentségimádási napja volt nálunk, a Segítő Mária Kollégiumban. Az, aki egykor megtestesült, újra a „tulajdonába jött” (Vö. Jn 1, 11), s minálunk befogadásra talált. Most is tovább »
„December 8-10-e között tartotta a Megtestesült Bölcsességről elnevezett Papnevelő Intézet a preszemináriumi nyíltnapokat, melyen az Gyulafehérvári Főegyházmegye területéről számos felső tagozatos (IX-XII. oszt.) diák, köztük mi is részt vehettünk. Idén bevonták a rendezvénybe a szeminárium szomszédságában lévő kántoriskolásokat is, így tovább »