Iskolánkban négy éve, 2022. júniusában szerveztünk először mentálhigiénés szemléletű önismereti tábort az „SOS – élni akarok!” prevenciós nevelési program keretein belül.
Tekintettel a programmal kapcsolatosan az előző években megfogalmazott pozitív visszajelzésekre, a diákok által kifejezett igényre és érdeklődésre, megszerveztük, és az elmúlt hétvégén az iskolai önismereti táborunknak immár a negyedik kiadását bonyolíthattuk le. Az önismereti tábor szervezői idén is Gábor Zsuzsa iskolapszichológus, Erdély Imre és Csíki Emese mentálhigiénés segítő szakemberek voltak.
Az esemény megvalósulását az étkeztetés, a helyszín és a pénzügyi háttér biztosításával a Segítő Mária Alapítvány, a Jakab Antal Tanulmányi Ház és pályázati úton Csíkszereda megyei jogú Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala segítette. Köszönjük!
Az esemény megvalósulásához nyújtott segítségükért köszönetet mondunk továbbá az iskola vezetőségének és nem utolsó sorban Ft. Simó Gáspár spiri atyának a szentmise bemutatásáért és az indító gondolatokért!
Gratulálunk a résztvevőknek, azoknak a fiataloknak, akik szabad idejüket önmaguk tudatos fejlesztésére fordítva vállalták az önismereti munkát!





Íme, néhány visszajelzés azokból, amelyeket a résztvezők fogalmaztak meg összegzés képpen a program lezárásakor a csoportvezetők számára!
„Bennem csak pozitív érzések maradtak, és nagyon sokmindent tanultam és hallottam amit tovább tudok vinni magammal és használni tudom az életben. A legjobb foglalkozás az volt, amikor a saját hegyünket kellett megjelenítsük rajz formájában.”
„Ahhoz képest, hogy milyen kevés idő alatt milyen sokat tanultam, csak képzelni tudom, hogy milyen békés lehet az az ember, aki minden nap így él.”
„Én nagyon hálás vagyok a közös együttlétekért, amit megéltünk, a programokért, humoros és mély pillanatokért egyaránt.”
„A tábor nekem nagyon sokat hozzáadott a személyiségemhez. Öröm és hála van bennem, hogy nem kifogásokat kerestem, hanem a „tettek mezejére” léptem és eljöttem a táborba. Igaz, még vannak bennem megválaszolatlan kérdések, amelyek miatt még mindig tévelygőnek érzem magam, de úgy gondolom, hogy ez így van rendjén. A tábor csodálatos volt, minden elvárásomat felülmúlta. Csordultig van a szívem. Köszönök mindent!”
„Számomra ez az önismereti hétvége nagyon sokat jelentett, amely által közelebb kerültem önmagamhoz, barátaimhoz. A legjobban a csoportos előadások tetszettek, amelyek által közelebb kerültünk a társainkhoz is. KÖSZÖNÖM!
„A program, ami a legtöbbet nyújtotta nekem, az a rajzolós feladat volt. Nagyon élveztem azt, hogy a többiekkel is megoszthattam a felfedezéseimet.”
Gábor Zsuzsa, Erdély Imre és Csíki Emese szervezők
Vissza