Clever Clogs angol verseny

Iskolánk három ötödik osztályos csapata 2025. április 7-én részt vett a József Attila Általános Iskola iskolanapi rendezvényeinek keretében szervezett Clever Clogs elnevezésű angol versenyen. A versenyben résztvevő csapatok öt tagú – 5-8. osztályos gyermekekből álltak össze, iskolánként egy-három csapat tanáraik kíséretében. A verseny során a csapatok egy rövid angol színdarabot adtak elő, amelybe bele kellett építeni József Attila Tiszta szívvel című versét angolul, akár vers, akár dal formájában.

Mindhárom csapatunk a „Superman and the psychiatrist” című színdarabot adták elő. Itt a zsűritagok az előadásmód eredetiségét, a jelmezeket, a helyes angol kiejtést és a folyékony beszédet, illetve a kreativitást pontozták.

Iskolánk mindhárom csapata remekül teljesített, magával ragadó előadásokat varázsoltak a színpadra. A The Voices of the Future elnevezésű csapatunk tagjai: Baczoni-Kelemen Bíborka, Szatmáry Sarolta, Udvari Veronika, Szabó Szilágyi Zsolt és Tőke Bálint. A Girlpower elnevezésű csapatunk tagjai: Bors Rebeka, Bota Nikoletta-Johanna, Fekete Sára, Kiss Kata-Borbála és Páll-Tankó Ágnes. A The Girls and the Boy csapatunk csodálatos előadását harmadik díjjal jutalmazta a zsűri. A nyertes csapat összetétele: Csilip Andrei, Dobri Boróka, Gegő Sarolta, Kiss Anna és Tódor Nóra. Mindhárom csapat felkészítő tanára: Dr. Kovásznai Ágnes.

dr. Kovásznai Ágnes, angoltanár

Vissza