Az idei tanévben is megrendezésre került a diáktanácsunk által szervezett DT-nap, amelyre 2025. szeptember 9-én került sor a csíksomlyói Nyeregben. Ez az esemény a Zöldhetünk második napját jelentette, és már hagyománynak számít iskolánk életében.
Reggel a diákok közösen indultak útnak a Nyereg felé, ki lelkesen, ki még álmosan. Mire mindenki megérkezett, a DT-csapatunk már javában dolgozott az előkészületeken, hogy minél jobb és élvezhetőbb körülményeket biztosítson diáktársaink és tanáraink számára. A napot egy közös szentmisével kezdtük. A mise végére a köd is felszállt, és kisütött a nap, ezzel is emelve a rendezvény hangulatát.
A szentmise után kezdetét vették a játékos programok. Minden osztály külön-külön is részt vehetett különféle játékokban, mint például a fonalas játék vagy a lufidobálás. Emellett közös, több osztályt is megmozgató versenyjátékokkal is készültünk, ilyen volt például a métázás és a kötélhúzás. Természetesen az 5–8. osztályos diákokról sem feledkeztünk meg. Számukra is izgalmas, életkoruknak megfelelő játékokat állítottunk össze, hogy ők is aktívan bekapcsolódhassanak a nap eseményeibe.
A program zárásaként egy közös táncra is sor került, ahol mindenki együtt mozoghatott olyan ismert közösségi táncokra, mint a Meneaito vagy a Macarena. A napot egy közös imával zártuk, majd mindenki elindult haza – talán kissé fáradtan, de remélhetőleg jókedvűen, feltöltődve és elégedetten. Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a szervezésben és jelenlétével hozzájárult a nap sikeréhez!
Tatár Anett-Réka, diáktanács-elnök
Vissza