Matematikatábor

2024. szeptember 2-6. között matematikatáborba jöhettek iskolánk azon tanulói, akik a matematika iránt az elmúlt évben fokozottan érdeklődtek, versenyeken, felkészítőkön vettek részt.

A tábor célja a csoportszellem kialakítása a Bolyai csapatverseny kis csapatainak tagjai között, valamint kis matematikai közösségünk megerősítése volt. Matematikatanárként jutalmazni is szerettem volna ezzel a lehetőséggel ezeket a gyermekeket, hisz sokat dolgoztunk az elmúlt tanévben, a versenyek alatt nagyon kevés idő jutott kikapcsolódásra, sokszor nem tudtuk megfelelően lezárni, kiértékelni a tevékenységeket.

A táborba 15 tanuló jelentkezett, ennyi helyünk is volt.

Erdei környezetben, nagyszerű körülményeket sikerült biztosítanunk Csíkszentmiklóson. A tábori program délelőtti matekozással, egyéni- és csapattevékenységekkel, tanulással telt, a délutánok pedig társasjátékkal, sporttal, dézsázással, kirándulással, sétákkal.

Érdekes élményt nyújtott számunkra a Zenélő erdő elnevezésű helyi szervezésű program, melynek során dalokat, fuvola- és gitárkísérettel előadott duókat, triókat hallgattunk az erdő közepén. Egyik délután az igazgatónk és osztályfőnökök is meglátogattak, fagyimeglepetéssel is szolgáltak. A szülők segítségével oldottuk meg a főétkezéseket, a kisebb étkezésekkor magunk sütöttünk, főztünk. A takarítást, mosogatást közösen végeztük.

A tábor elérte célját, jutalom jellege is sikerült. Anyagilag sem volt megterhelő, ugyanis iskolánk alapítványa jelentős összeggel, 1000 lejjel támogatott, valamint a csíkszentmiklósi közbirtokosság/közbirtokossági elnök is baráti feltételeket biztosított! Kiemelten köszönjük támogatóink segítségét!

Császár Sándor, matematikatanár

Vissza