Amikor az oszi feldobta – egyik biológiaórán – a beporzó napos ötletét, nekünk egyből felcsillant a szemünk! Az osztályunk három csapatra oszlott, és nekiláttunk a munkának. Mindegyik csapat egy adott korosztályra próbált fókuszálni, így tudtunk végül I-II., III-IV. és V-VI. osztályosoknak is tevékenységeket tartani. Ráadásul épp Iskola másként hétre időzítettük a foglalkozásokat, így igazán projekthét volt a számunkra.
A saját csapatunk az I-II. osztályosoknak tervezte a programot. Az elején azt se tudtuk, hogyan is lássunk neki. Aztán mikor még azt is megszabta az oszi, hogy mivel kilencen vagyunk, csináljunk kilenc tevékenységet, tényleg nagy bajban voltunk! Egy-két osziórán való gondolkodás viszont meghozta a gyümölcsét. Először ötletbörzét tartottunk, és hirtelen csak úgy mondták a csapattársaim a jobbnál jobb ötleteket. Egy hónapig terveztük, dolgoztunk a módszertanon, egyeztettünk, szakirodalmat olvastunk, készítettük az eszközeinket, beszereztük az alapanyagokat a foglalkozásokhoz stb.
Osztályszinten mind a három csapat egy tökéletes foglalkozást akart tartani a kisebbeknek, amibe be tudnak vonódni, amit élveznek, sőt, mi is élvezünk! Egyre csak közeledtünk a Beporzók napjához, és az osztály egyre inkább ideges lett. Néhány héttel előtte egy közös megbeszélést tartottunk középtávú beszámolókkal, megmutattuk egymásnak a kellékeinket, és elmeséltük a játékötleteket, amikhez a többiek hozzászólhattak, és adhattak tanácsot is. Három osztálytársam közben kapcsolatba lépett a Nagy Imre- és a Petőfi Sándor Általános Iskola pedagógusaival, és megbeszélték a konkrét időpontokat.
Március 13-án, amikor megérkeztünk az iskolához, és beléptünk a II. osztály küszöbén, minden egyes gyerek csillogó szemekkel, olyanokkal fogadott, hogy „Elmarad a román óraaa!!” vagy „Ugye egész nap maradtok, mert én nem egészen tanultam még meg a román verset…”. Jó érzéssel töltött el, hogy örültek nekünk és meglepetést okoztunk. Lassacskán, a gyerekek segítségével berendeztük az osztályt, ami bár elég szűkös volt, mégis ahogy a mondás is tartja: „Sok jó ember kis helyen is elfér”, így kisvártatva el is kezdtük a foglalkozásokat.
Valami csoda folytán a gyerekek óriási lelkesedéssel vettek részt, öröm volt nézni a szorgalmukat. Sok mindent próbáltunk nekik megtanítani, ahogy ők is rengeteg mindent tanítottak nekünk, pl. énekeltek, játékot tanítottak, rajzoltak nekünk. Egy csodálatos napot tudhatunk magunk mögött, és szerintem mondhatom az egész osztály nevében, hogy egy életre szóló emlékkel gazdagodtunk.
Először is meg szeretném köszönni az osztályfőnökünknek, Tímár Rita tanárnőnek, aki a projektötletet adta, minden lépésünknél ott volt, és bármi kérdésünk volt, hozzá nyugodtan fordulhattunk. Másodszor pedig köszönjük a tanítónéniknek és tanároknak a bizalmat, hogy megengedték, hogy megtartsuk a tevékenységeket az osztályaikban. Köszönjük a Segítő Mária Alapítvány anyagi támogatását is!
Rengeteg pozitív visszajelzést, sőt még két újabb felkérést is kaptunk, melyeknek nagyon örülünk, és örömmel fogadtuk el. Reméljük, hogy idővel és a gyakorlat teszi a mestert elvén egyre inkább fejleszteni tudjuk ezt a programunkat, és minél több gyerekhez eljutunk.
Balázs Tamara, IX. C
Vissza