Folyó év december 18-án immár huszadik éve vettünk részt a betlehemi békeláng továbbadásának mozgalmában. Csapatunk tizenöt tagja ez évben is társult a csíki cserkészekhez, hogy a betlehemi születés templomból Európába, Bécsbe elhozott lángot eljuttassuk a Csík környéki falvakba.
Utunk a Segítő Mária Kollégiumból indult, ahová csütörtökön hozták el a lángot a 104-es Ady Endre csapat tagjai. Először a Szent Ágoston templomba mentünk, aztán következett Delne, Rákos, Madaras, Balánbánya, Csíkszentdomokos, Karcfalva, Madéfalva, Csicsó. A láng átadása egy kis szertartás keretében történt mindenhol: volt éneklés, vers, a közösséghez intézett beszéd, majd zárásként újra ének és fokozódó lelkesedés, életlendület, öröm.
A láng történetéről röviden:
Selma Ottilia Lagerlöf (+1940) svéd írónő (első nő, aki írodalmi Nobel-díjat kapott 1909-ben), írt egy novellát a GYERTYALÁNG címmel.
A novella szerint a középkorban, Olaszországban, Firenzében élt egy Raniero di Ranieri egy nagy erejű, marcona lovag, aki kalandvágyból neki indult, és elment a távoli Jeruzsálembe háborúzni. Raniero di Ranieri önző, durva, kíméletlen, nagy erejű ember volt, aki keresztül gázolt mindenkin, aki útjába állt, még azokon is, akik szerették. Dühösségénél csak büszkesége, becsvágya volt nagyobb. Egyszer büszkeségből, meggondolatlanul egy őrült és lehetetlen fogadást kötött: hazaviszi a Krisztus sírjánál gyújtott gyertyalángot.
Nem gondolta, hogy nem lesz az könnyű és nem vetett számot azzal, hogy Ő az erős, mindenkit letipró ember, milyen nehézségeket kell vállaljon, milyen belső harcokat fog megélni a láng óvása, hazaérkezése érdekében, s mindez hogyan alakítja át jellemét…
Nem gondolta, hogy ami előtte ismeretlen és értéktelen volt, az erényesség – a lelki erőből forrásozó önuralom, elköteleződés, alázat, szerénység – milyen szükségesek lesznek a kis gyertyaláng megóvásához, hordozásához, hazaviteléhez…
Nem gondolta, hogy ő a fegyverforgatáshoz kiválóan értő ember le kell mondjon a fegyverhasználatról, s hagynia kell, hogy a rablók legyőzzék.
Azt sem gondolta, hogy pézéről és kardjáról, melyek számára értékek voltak, melyek neki igazán számítottak, azoktól meg kell válnia…
Azt sem gondolta a hangos, durva, testi erejét sokszor fitogtató ember eljut oda, hogy ezeket nem fogja használni, nem fog feldühödni, át fogja élni a kiszolgáltatotságot, indulatait meg fogja fékezni, dühét vissza fogja tartani…, s mindezt a láng őrzése érdekében…
Önteltségétől fűtött igérete pillanatában, arra sem gondolt, hogy Ő, aki testi erőből mindent megoldot meg kell alázkodjon, s szívességeket kell kérjen…, beismerve ezzel, hogy rászorul a másik emberre. Akkor még nem gondolt arra, hogy nem csak Ő számít, hanem mások is fontosak…
A lánggal elindulva, útközben adódó nehézségek által megtapasztalta azt is, hogy a testi erő nem ninden, nem minden az ember erején mulik: van efelett egy másik erő, az Isten ereje, mely képes átformálni az embert, őt is, de így történt. Szelíd, alázatos, bölcs emberré vált, mire sokszor megalázottan hazaért Firenzébe. A novella ezzel záródott.
A lángot immár húsz éve hordozva azt gondolom, hogy nem is az élőláng hordozásban, hanem lelkületünk, a belső ember változásában van a lényeg. A lángot hordozva értegetjük, hogy nem csupán egy gyertyalángot hordozunk, ápolunk és adunk tovább, hanem Krisztus lángját, az Ő evangéliumának világosságát, mely minket és rajtunk keresztül a világot is át tudja alakítani…
A világ világossága, Jézus Krisztus ezt kifejezetten el is mondta: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon.” (Lk 12, 49)
Ami még fontos: ezt a lángot nem elég csak karácsony táján hordozni, s aztán sajnálkozni, hogy “…Ha elmúlik karácsony, a szeretet lángja halványabban ég…”. Ezt a lángot nap, mint nap be kell fogadni, ápolni kell és tovább is kell adni. Mindennap! Elsősorban ott, abban az élettérben, ahol élünk…
Ennek a lángnak a szerepe nem jár le a karácsonyi időben: mindennap kapcsolatban kell legyünk vele, mindennap éltetnünk kell és mindannyiunknak. Ez a láng soha nem lesz idejétmúlt, unalmas, szükségtelen, és soha nem lesz fölösleges! A mai idők a legmodernebb idők, amikor, az elektrotechnikai, számítástechnikai, stb. tekintetében a fejlődés soha nem látott csúcsán vagyunk – legalábbis úgy gondoljuk -, méginkább szükséges ez a láng, hogy bevilágítsa az Istentől elszakadt ember értelmét, felmelengesse a profitrahajtó szívünket, a korlátlan szabadságot felégesse, mert az veszélyes dolog. Ez a láng néha kialszik bennünk. Ilyenkor sötétek, értelmetlenek, hüvösek vagyunk, mondhatni kietlenek, DE ha van, akinek égő lángjából, szeretetéből lángot kapjunk, akkor újra fényes lesz az egyéni, közösségi életünk. Életutunkat újra világosságban tudjuk járni, életeseményeinket fényben tudjuk szemlélni, s újra reménykedők, reménykeltőek tudunk lenni…
Ezen gondolatokkal hordoztuk a betlehemi lángot, mely Krisztus lángjára tereli figyelmünket!
Fontos ez a láng, mert korlátainkat, önzésünket felégeti, félelmeinket elűzi, kis és nagy közösséget összetart, megmaradásunkat biztosítja. Ez a láng a krisztusi SZERETET.
Simó Gáspár, csapatvezető
Vissza