Csapatépítő napok – tanyázás

„A vakációban,  miért nem hagyod békén a gyermekeket?” – kérdezte egyik barátom.
„Nem zavarom én őket, mind önként, szabadon jönnek. Meghirdetem, megtervezzük, s aki akar jön, aki nem az nem. Kész.” – mondtam.

Nos, örömmel mondhatom, hogy a 80 aktív cserkészből több mint hatvan megfordult a téli tanyázáson, csapat összerázón, melynek helyszíne a Segítő Mária Kollégiumban volt, február 18-20. között.

A programban, zászlófelvonástól a zászló levonásig volt film (A szabadság himnusza), bizalmat elmélyítő beszélgetés, elmélkedés, Szentségimádás, Forró Albert tanár úr tartott történelmi előadást a székelyekről, bowling, korcsolyázás, próbáztatás és fogadalomtétel, kincskeresés, jó beszélgetések, társasjátékok, s persze jó kaják.

Elnéztem a játékdélután alatt a fiatalokat: Nem tudom voltak-e mostanság ennyire boldogok, önfeledtek, ennyire jelen, annál, amit éppen tesznek?

A másik megélésem, s megállapításom pedig ez: „Bizonyára kapnak ajándékba játékokat pl. karácsonykor, de azt a hangulatot, amit itt megéltek biztos nem élték még meg. Nem is hiszem, hogy ezeknek a fiataloknak van idejük játszani. Adunk mi nekik dolgot, hogy ne érezzék nyugton magukat! Hajsza! Érettségi, s egyéb tennivalók…

Mindenekfelett örvendek, hogy boldognak láttam őket ezekben a napokban, a csapattanyázáson. Örvendek, hogy már elballagott, egyetemista cserkészeink is szép számban megtiszteltek részvételükkel.  Ez sokat jelent nekem, nekünk!

Köszönöm minden őrsvezetőnek, Timár Rita csapatvezető helyettesnek, de minden résztvevőnek az aktív, minőségi jelenlétet, az odaadást és fegyelmet. Köszönjük a Crown Coolnak és a Segítő Mária Alapítványnak a támogatásukat!

Ha megkérdeznék: „Ez milyen volt!? – azt hiszem mind ezt kiáltanánk:

„Ez jó volt! Ez jó volt! Ez fantasztikusan jó volt!

Ezért hát:

„Ezt köszönjük! Ezt köszönjük! Ezt nagyon szépen köszönjük!

Jó munkát és kitartást a jó munkában!

Simó Gáspár cs.t.
csapatvezető

Vissza