Annak emlékére, hogy 2004 áprilisában, Kájoni János, ferencrendi szerzetesről elnevezett csapatunk megalakult, 2024 október 12-én emléktúrát szerveztünk a Csukás hegységbe. Összesen 71-en vállalkoztunk a 18 km-es táv bejárására. Mintegy 10 S.M.-es tanár, 5 pannonhalmi tanár kísérte a diák csapatot, melynek azt gondolom, tényleg emlékezetes marad ez a csapattúra, csak nem kifejezetten a remélt szép látványok miatt, hanem a zord időjárás végett.
Nézegettük az időjóst, s örömmel néztük, hogy a hét elején még 67%-os eső helyett csütörtökre 37%, pénteken viszont már 0% esőt mutatott. Ennek ellenére szinte egész végig esett a túra ideje alatt (915-kor indultunk 1264 m magasságból indultunk 68-an), amit nagy belső vívódásaim miatt 1700 m magasságban leállítottam, illetve megfordítottam.
Hideg, szél, köd, eső volt, csurom vizesek lettünk legalább derékig, s ennek hatása alatt úgy döntöttem nem viszem tovább a csapatot. Hannibal Barkas hadvezér járt az eszembe, aki a II. pun háborúk idején 40 ezer gyalogossal, 12 ezer lovaskatonával és 37 harci elefánttal indult, hogy az Alpokon átkelve északról támadja meg Rómát. Tudjuk, hogy vállalkozása, ambíciója, nagyon sok ember életébe került, sok harcosát vesztett el (a 37 elefántból pl. csak kettő maradt életben). Amikor erről a tettéről olvastam, feltettem magamban a kérdést: – Hát hol volt annak az esze?
Nos, felfele menet szakadatlan ez a történelmi eset volt előttem, s közben magamat kérdezgettem: – Hát hol van neked az eszed?
Végig kérdezgettem a fiatalokat, hogy fáznak-e, bírják-e, de végül nem az ő véleményük döntött, hanem a lelkiismeretem, melyet azzal indokoltam, hogy „nem akarom, hogy lebetegedjenek”, meg hogy legyen elég 1700 m.
Megfordultunk. Visszafele sor került a fogadalomtételre, ami vendégeink, a pannonhalmi tanárok és diákok jelenlétében zajlott le. Ezt csak azért írtam be, mert többen hangot adtak csodálatuknak, hogy számukra mekkora élmény volt látni a fegyelmezett, határozott fiatalok viselkedését a fogadalmi szertartás alatt. Bevallom, nagyon jól esett hallani ezt a visszajelzést is.
Volt 1300 mire visszaértünk az autóbuszokhoz, a Pasul Bratocea emelkedőre. Onnan a Brassói Szent Kereszt templomba mentünk ebédre. Buciuman Gyuri atya egy forró teát is főzött, hogy a testünk felmelegedjen. Ebéd után meglátogattuk a Fekete templomot, hogy az elmaradt csúcsélményt valamivel pótoljuk, majd hazaindultunk és szerencsésen haza is érkeztünk.
Az emléktúra végül is nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, de biztos emlékezetes marad mindannyiunk számára.
Simó Gáspár, csapatvezető
Vissza