Lelkiség a cserkészetben

A cserkészet lelkiségével kapcsolatban a Kr. u. 2-3 sz. keletkezett apologetikus írás, a Diognétoszhoz írt levél egy mondata jutott eszembe, mely szerint „… ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban.”
E műnek szerzője a lélek tevékenységét kifejtve írja, hogy amint a lélek áthatja a test minden egyes tagját és élővé, cselekvővé, jótettekben gyümölcsözővé teszi, úgy a kereszténység is ezt műveli a világban az emberekkel, a világgal. 

Ez a gondolat a cserkészetre is jellemző, illő. A keresztény lelkiséget élve, gyakorolva, mi cserkészek az őrsi szinttől kezdve, világméretű mozgalmi szintig, egy lelkülettől átitatva próbáljuk a világot jobbá, szebbé, élhetőbbé formálni. Nem gondolom, hogy a cserkészet a kereszténység alternatívája. Nem. Inkább a kereszténység megélésének sajátos formája. Ennek kapcsán hadd mondjam ki, meggyőződésemet: a cserkészet akkor igazán élő, gyümölcsöző, vonzó, személyiséget és közösséget megtartó, tökéletességre vezető életforma, ha átitatja a kereszténység. 

A kereszténységnek maga a Szeretet Lelke, a Szentlélek a hajtó ereje, éltetője melyel kapcsolatban Jézus kihangsúlyozta: „A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit.” (Jn 6,63) Nem lenne bölcs magatartás, hogy isteni kijelentését lapszélre tegyük, járulékosnak tartsuk. Ellenkezőleg erre kell alapozni. Ha Isten lelkének teret adunk a cserkészetben, maga a mozgalom, a szervezet, élő, vonzó és megtartó, reménykeltő eszköz lesz az emberiség számára. Ha csak a kereteket, módszereket, a szervezeti működést, a változatos, hasznos és vonzó foglalkozásokat tartjuk fontosnak, de a lelkiséget nem, a lényeget, az erőt hagyjuk ki a cserkészetből. Ezért kell a cserkészetben a hitet erősítő, nevelő, növelő foglalkozásokat tartani. Ilyenek az imák, melyet foglakozások előtt, után mondunk, a közös szentmisék, szentségimádások, bibliaolvasások, a lelkinapok. Márton Áron (+1980) Erdély nagy püspöke az embernek erőt adó, kifogyhatatlan forrásról mondta: „Erőnk a lelkesedés. És ez mindenható.”  A püspök kijelentését kétféleképpen is lehet értelmezni. 

Először is: Igen! Lelkesedni kell! 
Amit teszünk, az iránt lelkesedni kell! Ne immel-ámmal, unottan, puszta formalitásból, megszokottan éljük a cserkészetet, vegyünk részt tevékenységeken, hanem lelkesen! Mindent beleadva, áldozatokat is vállalva, akkor is, ha „hic et nunc” (itt és most) nincs kedvem, nem vagyok jól disponálva, esetleg el vagyok csigázva a fáradtságtól. 
Gondolom valamennyien átéltünk olyan eseteket, közösségi alkalmakat, foglalkozásokat mikor lelkes emberek dolgoztak együtt, lelkesen kapcsolódtak bele egy programba, munkavégzésbe, tanulásba…, s hogy ez mennyivel másabb, mint pl. egy rutinos, megszokott, unalmas tanóra. Minden esetben emberek vannak együtt, tanulási – munkavégzési, értékteremtő tevékenység végett, s mégis: az egyiken nehéz, egyhangú a részvétel a másikon élményszerű, magával ragadó, hangulatos. Mitől más az egész? A foglalkozást vezetők, a résztvevők lelkesedésétől, odaadó, érdeklődő jelenlététől.

Másodszor: Igen! LELKESEDNI kell! Azért írtam nagy betűkkel, mert ezt úgy értem, hogy Isten Lelkével a Szentlélekkel kell elteljünk. Jézus a szamariai asszonnyal beszélgetve, a Szentélekkel kapcsolatosan azt ígérte, hogy:

„Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” (Jn 4, 14)

Jézus egy kiapadhatatlan, életet, életerőt adó, gyümölcsözővé tevő (jó tettek végzéséhez erőt, kreativitást adó) forrásvízre (a Szentlélekre) utalt, amikor ezt ígérte a benne hívőknek. 
Én nagyon sokszor tapasztaltam már, hogy erőim végesek, nem elég az én értelmem, tudásom, tapasztalatom, képességem és szűkségem van egy rajtam kívülálló, felettem álló segítségre. Nos, valahányszor ezt beláttam, s spontán imában, valahogy így imádkoztam: „Segíts Istenem, Isten Szent lelke, mert nem látom hogyan tovább, nem is vagyok rá képes…” a megoldás, a továbbhaladás módja lassan, képzeletemet felülmúlóan kibontakozott. Miért? Mert egyszerűen a Lélek hatékonyan működött és működik ott, ahol teret adnak Neki. Ez tapasztalat. Lehet kételkedni ezzel kapcsolatban, de ha elfogadod és kihasználjuk ezt a módszert érezni, tapasztalni fogjuk erejét, előre vivő, az embert önmaga fölé emelő erejét.

Érdemes hát lelkesedni és LELKESEDNI!

Az egyik rajtunk múlik, a másik pedig csak odáig múlik rajtunk, hogy igényeljük, óhajtjuk és behívjuk a Szentlelket, Isten lelkét, aki velünk együtt működve, rajtunk keresztül tevékenykedve, valami emberfelettit tud művelni ebben az által teremtett világban, melynek művelését ránk bízta (Vö. Ter 2, 15)

Simó Gáspár, cserkészvezető

Vissza