Szoktuk mondani, hogy a cserkészidény záró, koronázó mozzanat a csapattábor. Csapattáborunkra augusztus 25 – 31. közt került sor Kászonjakabfalván, ahol már kétszer is táboroztunk. Az előkészület vagyis előtábor után, megérkeztek szüleik segítségével a résztvevő cserkészek is, ahol az „őslakosok” fogadták őket. Az újonnan érkezettek sorsa felett Neándervölgy őslakói nagy döntést kellett hozzanak, hogy megegyék-e őket, vagy inkább befogadják, integrálják.




Esza a vörös vezér (Kristály Eszter), Huhu a lusta (Csató Hunor), Tata a sáros (Gábor Tamás), Dédi lédy (Csató Dorottya), Rara a kosza (Tamás Dóra), Roron (Péterfi Áron), Bebe a kócos (Kristály Veronika), Suga a sámán (Spiri), Timó a bátor (Köne Tímea), Meme (Csíki Emese), Baba az áldott (Köszegi Beáta), Fifi a düher (Balogh Ferenc), Bobó (Tankó Erdély Boglárka), Sisi (Váncsa Orsolya), Momo a mohó (Süket Domokos), Nini (Mihály Anita) és Babi (Princz Barbara) a megérkezetteket végül befogadták, nem ették meg.




A befogadás után az újnépek és a befogadók békés együttélésre, együtt munkálkodásra, civilizációs fejlődésre adták a fejüket. Hordákban szerveződtek, megalakítva a Kardfogú tigrisek, a Mamut, a Tatú, a Dodómadár, a Zebra és az Oposszum hordákat.
A táborvezető Esza, azaz Kristály Eszter vezetésével összesen 58 ősember kapott otthon Neándervölgyében, azaz a táborhelyen, ahol igen tartalmas ténykedések által nagyot ugrottak a civilizációs fejlődés útján. Először is személyes, majd törzsi nevet választott magának mindenki, aztán törzsi neveket, törzsi zászlókat, csatakiáltásokat tanultak, hogy önazonosságuk és összetartozásuk megerősítést nyerjen.






Mindenki készített saját törzsi öltözéket, törzsi zászlót. Szittya bától (Solti Imre bácsi) eltanulták az írás tudományát, illetve írásjeleket róni botokra. Ezzel együtt megtanulták a három felírt szó – ISTEN-HAZA-CSALÁD – értelmét és fontosságát az emberiség életében. Továbbá tanultak íjászatot Mihi (Gábor Misi) és Momo vezetésével. Volt felfedező hadjárat, túrázás, agyagozás, tűzgyújtás, törzsi és személyes idő, imádság, szabaduló szoba, rohampálya, jövőtervezés, tábortűz, tábortűzi előadás, és persze minden napnak kerete az ébresztőtől a takarodóig. Meme, Sisi és Baba az élelem előkészítéséről gondoskodtak, úgy hogy az alap mozzanat, az étkezés biztosítása mellett bőven jutott idő a túlélést biztosító barátkozásra, valamint új ismeretek és ügyességek elsajátítására.
Az utolsó előtti napon új öltözéket kapott Neándervölgye lakossága. Egy nagy horda (a Hargita Megye Tanácsa) támogatásával ajándékba kaptunk csapatöltözékeket (pólókat), melyeket küldöttjeik DIRI (Tamás Levente igazgató úr) és a TIC mester (Pál László tanár úr) hoztak Neándervölgyébe a táborlakók nagy örömére.


Utolsó napon vendégül láttuk a szülőket, s meg is örvendeztettük őket a hordák által betanult jelenetekkel. Neándervölgye táborának a zászlólevonással, majd ezt követő kiértékeléssel lett vége, melyen megállapítottuk: „Az Ég Ura kedvel minket, jó hozzánk és nekünk hálásak kell legyünk, hogy újra egy sikeres tábort élhettünk meg!”
A résztvevők nevében hálásan köszönöm a kedves szülőknek, hogy gyermekeiket elszállították a táborhelyre, a Segítő Mária Alapítványnak, hogy hozzájárult a tábori költségek egy részének fedezéséhez és nagy hálával köszönöm a már régebb elballagott cserkészek lelkes hozzáállást, segítségét, áldozatát. A tábor oktató-nevelő jellegű rendezvény, élményt és sok kellemes emléket ad, közösséget kovácsol, de emellett a vezetőknek rendkívül kimerítő történés, mert reggeltől késő éjszakáig gondolkodni, aktiválni, intézkedni kell. Ezért a leírtak függvényében nagy hála van a szívemben és ezt ki kell mondjam: Hála Istennek és minden segítőnek!
Simó Gáspár, csapatvezető
Vissza