Korábban megterveztük a januári túránkat, ami úgy nézett ki, hogy az enyhe idő miatt nem is lesz nehéz, de nem úgy lett, ahogy elképzeltük, mert a hétvégére lehavazott, s kissé hideg is lett. A kissé zord időjárás ellenére azonban bevállaltuk, mert ugye a cserkész “nem piskóta”.
Pénteken, január 28-án kezdődött a történet. Balánbányán találkoztunk a körzet cserkészeivel. Este 20.00-kor a segítségkérő imádság után elindult az 54 főből álló túrázók társasága az Egyes-kő hegynek.
Én az V., VI. osztályosokkal reggel vágtam neki a hegynek, melynek megközelítését a havat fúvó szél nehezítette. Sok apró lépéssel azonban elértük a menedékházat, ahol épségben találtuk a korábban felérkezetteket. Egy rövid pihenő után egyesek tovább mentek az Öcsém-hegy csúcsára, majd onnan visszatérve hálaadó Szentmisén vettünk részt, melyet Hanuleák Tamás és jómagam celebráltunk. A Szentmise után megkezdtük az ereszkedést, amitől én nagyon féltem a síkos út, ösvény miatt, illetve az esetleges esések és kéz-, lábtörések miatt. Hála Istennek végül mindenki épen ért le a völgybe.
Összességében egy élménydús, tartalmas közösségi esemény volt ez a túra is. Kár lett volna kihagyni. Köszönöm minden cserkésznek a részvételt. A jó hangulatot, a sok vidám beszélgetést. Köszönöm minden szülőnek a szállításban is vállalt támogatást. Azon szülőknek is, akik nem jöttek, de “ugrásra készen” voltak, hogy ha kell, rögtön segítenek és nem utolsó sorban a Segítő Mária Alapítvány támogatását. Mindnyájukért hála van szívemben! Köszönöm, köszönjük.
A túra során született meg bennem egy elhatározás, melyet megosztok, hogy esetleg egy jó ötletet adjak. Én minden esetre fogom művelni, tartani a következő elhatározásomat:
Egy túra – egy vers.
Elhatároztam, hogy minden túrára viszek magammal egy kinyomtatott verset, s emelkedőben próbálom megtanulni. Szerintem minden vers egy kiizzadt, kicsiszolt érték, s ha elsajátítom az már enyém is lesz a maga szellemi gazdagságával, szépségével.
A havat hordó szél, a fenyők zúgása juttatta eszembe az alábbi verset (ajánlom olvasásra, megtanulásra mindenkinek, mert szerintem sokat segít az élet küzdelmében), és juttatott az elhatározásra, hogy minden túrára vigyek verset, s tanuljam is meg.
Horváth István: Ha a fenyő maga volna…
De magas a fenyő orma,
s nincs fenyő, hogy ne hajolna,
ha szél vág az erdőn átal
hidegen.
Nincs erdő, hogy szél ne érje,
s nincs ember, hogy szíve mélye
erdejébe bú ne vágna
ridegen.
De az erdő, erdő marad.
Szív a bútól meg nem szakad.
Elszáll a szél, elhal a bú,
kiderül.
Ha a fenyő maga volna,
kettétörne, nem hajolna.
Zúg az erdő, nincs a fenyő
egyedül.
Jó munkát!
Simó Gáspár, csapatvezető
Vissza