Idei kirándulásunk, mely január 15-17. között zajlott, első csapatösszerázó tevékenységünk volt az idei tanévben. Mivel a kilencedikes tagjainkkal még nem volt olyan sok időnk ismerkedni, beszélgetni, ez a kirándulás alkalmat adott rá, így amikor csak tehettük társasoztunk, beszélgettünk.
A játékoknak köszönhetően olyan dolgokról beszéltünk, amikről talán nem lett volna lehetőségünk, és olyan érdekfeszítő, és fontos témákról tárgyaltunk, mint például: a testvérek tekinthetőek-e papagájnak 😄 (szerintünk nem, habár elég közel állnak hozzá!). Hétfőn délelőtt túráztunk is egyet, ahol hagyományainknak híven összebarátkoztunk egy kutyával is. A szervezés sem maradhatott ki, már alig várjuk, hogy új programot szervezhessünk!
Összességében nagyon jól éreztük magunkat, új barátságok köttettek, és mondhatom, hogy tényleg összerázódtunk.
Még egyszer köszönöm mindenkinek, aki idejét a diáktanácsra fordította ezúttal is, remélem, mostmár csak még jobban szeretitek közösségünket! Köszönjük a Segítő Mária Alapítványnak is, hogy támogatták kirándulásunkat!
Csibi Teréz, diáktanácselnök
Vissza