Csapatösszerázó-képzéshétvége

2024. szeptember 13-15. között szerveztük meg a Segítő Mária Diáktanácsának csapatösszerázó képzéshétvégéjét.

Pénteken érkeztünk a gyimesi Bükklokára, ahol szállásunk a Piposz tanyán volt. Megérkezésünk után elfoglaltuk szállásunkat, majd a vacsora után jöhetett a már hagyománnyá vált  Murder Mystery játékunk, amit jó sok csapatépítő játék, majd társasjátékok követet.

Szombaton délelőtt kezdődött az igazi munka, ahol diáktanácsunk elnöke Csibi Teréz tartott előadást, ahol tanultunk a csapatdinamikáról, illetve az időmenedzsmentről hallgathattunk előadást Pál László vezetőtanárunktól. Fontos ezeket a témákat mindig körbejárni, hiszen csapatunk évről évre változik, a tagok cserélődnek, így mindig meg kell tanulnuk igazodni a másikhoz, jó csapatként együttműködni, jól kommunikálni. Az ebéd után sok szabadidőnk nem volt, hisz mentünk ki a természetebe túrázni, illetve szabadtéri csapatjátékokat játszani. Este, vacsora után még diáktanácsunk tagjai ötleteltek új programok bevezetésén, majd éjfélbe nyuló beszélgetések, társasjátékozások voltak.

Vasárnap reggel, nehezen lendült be a csapat, a reggeli után máris fogtunk neki az éves tevékenységi tervünk összeállítására, programcsomag kidolgozásán ügyeskedett csapatunk. A déli órákban megtörtént a takarítás, majd vártuk, hogy érkezzenek meg a szállító eszközök, hogy hazatérhessünk.

Összességében nagyon jól telt, sokat tanultunk egymástól és egymásról, megtanultunk helyzetekben hogyan viselkedjünk, időnket hasznosan hogyan osszuk be, korlátainkat feszegettük. Köszönjük a főtámogatónknak a kolozsvári Communitas Alapítványnak és Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, hogy lehetővé tették ezt a csapatösszerázást.

Csibi Teréz, diáktanácselnök

Vissza