Képzésen a Diáktanács

Kis csapatunk nyáron sem pihent, ugyanis egy 3 napos képzésen vett részt, amelyben nemcsak a szórakozás és a pihenés dominált, hanem a tervezés és a kemény munka is. A képzés augusztus 29-én kezdődött, amikor is a diáktanácsunk a hargitafürdői Úz-Bence Menedékházban elfoglaltuk szállásunkat. A hétfő délutánt különböző játékokkal töltöttük, amely mindenki számára szórakoztató volt. A kedd délelőtt is a játékról szólt, de itt egy komplexebb csapatépítő jellegű játékot játszottunk, ahol olyan párokba voltunk, akikkel kevesebbet kommunikáltunk eddig, de hamar összeszoktunk.

Tulajdonképpen egy kincskeresés volt a játék lényege, amelyben nemcsak kézzel fogható „kincset” találtunk, hanem morális és emocionális kincseket is egyaránt. A délutánt egy túrával koronáztuk meg, amelyben jól el is fáradtunk. Utunk a Reléhez és a Kossuth-szikla irányába vezetett, de az eső beleszólt, így kis várakozás után az erdei ösvényen keresztül haladva egy tanulmányi sétát tettünk Hargitafürdőn.

Kedd este és szerda délelőtt a kemény munka vette át a szerepet. Rengeteg terv, jó ötlet, nagy álmok hangzottak el egy-egy téma kapcsán, amelyet mindenki előszeretettel osztott meg a másikkal. Sok érdekes új programról és tervről folytak a beszélgetések, bízva abban, hogy sikerül a közeljövőben kivitelezni. Diáktanácsunk számára ezek a képzések mindig nagy lendületet adnak a tanévkezdésre és egész évre, ez idén sem volt másképp.

Köszönjük a lehetőséget Csíkszereda Város Önkormányzatának és a Segítő Mária Alapítványnak, hogy lehetőségünk adódott egy újabb tartalmas képzésen részt vennünk.

Téglás Hilda, XII. A

Vissza