Képződtek a diáktanácsosok

Elkezdődött a 2023-24-es tanév, a diáktanács is megtartotta az őszi képzését, ahol többek között elbúcsúztattuk a XII-es diáktanácsosokat, alelnököt és titkárt választottunk, rengeteget beszélgettünk, programokat terveztünk, ezáltal tanulva egymásról és egymástól. Bízom benne, hogy ez az alkalom is növelte csapatszellemünket, tovább »

Diáktanács programok Csíksomlyón 2023

Diáktanács programok Csíksomlyón

Hagyományunkhoz híven az új tanév kezdetén az első iskolai hét csütörtökjén megszerveztük a szabadtéri iskolanapot a csíksomlyói nyeregben. Különböző ügyességi játékok voltak az V-VIII-nak és a IX-XII-nek. Mindegyik játéknál pontoztuk az osztályokat, majd a végén az első három helyezettet díjaztuk tovább »

III.eSeM_Szeretlek!_IMG_4747

III. eSeM Szeretlek!

Május 18-án, néhány év kihagyás után újra megrendezésre került az eSeM szeretlek! Ez alkalommal 4 csapat versenyzett, új és érdekes dolgokat tudhattak meg az iskolánkról kvízeken keresztül, de ügyességi- és memóriajátékon keresztül is megcsillogtathatták tudásukat.Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy tovább »

DT_csapatösszerázó_2023_IMG_1786

Csapatösszerázó Hargitafürdőn

Idei kirándulásunk, mely január 15-17. között zajlott, első csapatösszerázó tevékenységünk volt az idei tanévben. Mivel a kilencedikes tagjainkkal még nem volt olyan sok időnk ismerkedni, beszélgetni, ez a kirándulás alkalmat adott rá, így amikor csak tehettük társasoztunk, beszélgettünk. A játékoknak tovább »

Adventi teaest 2022

Adventi teaest

2022. december 15-én megrendezésre került teaestünk, mely a karácsonyi hangolódásról szólt. Hallgattunk karácsonyi zenét, mézeskalácsot díszítettünk, és természetesen sok-sok teát ittunk. A legfontosabb, amiért szerveztünk az volt, hogy együtt legyünk egy kicsit az iskolánk falain kívül, beszélgessünk. Nagyon örülünk, hogy tovább »

XII. Gimisztár 2022

XII. Gimisztár

2022. november 17-én, 2 év kihagyás után újra megrendezésre került a Gimisztár, iskolánk tehetségkutató versenye, idén 12. alkalommal.  Ahogy eddig is, idén is egy témára építettünk, ami az 1980-‘90-es évek, diszkó világa volt. A versenyzők 3 kategóriában csillogtathatták meg tehetségüket, tovább »

Diáktanács programok Csíksomlyón 2022

Diáktanács programok Csíksomlyón

Az új tanév kezdetén rögtön az első iskolai héten megszerveztük a szabadtéri iskolanapot a csíksomlyói nyeregben. Különböző ügyességi játékok voltak az V-VIII-nak és a IX-XII-nek. Mindegyik játéknál pontoztuk az osztályokat, majd a végén az első három helyezettet díjaztuk is. A tovább »

DT_képzés_2022_IMG_8582

Képzésen a Diáktanács

Kis csapatunk nyáron sem pihent, ugyanis egy 3 napos képzésen vett részt, amelyben nemcsak a szórakozás és a pihenés dominált, hanem a tervezés és a kemény munka is. A képzés augusztus 29-én kezdődött, amikor is a diáktanácsunk a hargitafürdői Úz-Bence tovább »

Wanted Teaest 2022

Wanted Teaest

2022. március 24-én, csütörtökön a diáktanács teaestet szervezett, melynek témája a vadnyugat volt.  A diáktanács tagjai már délután a bentlakásban voltak, hogy előkészítsék a terepet a teázásra. Mindenki valamivel hozzájárult az est sikeréhez: ki asztalt pakolt, ki a dekoráción dolgozott, tovább »

DT-Balanbanya2022-3

Csapatösszerázó Balánbányán

Január utolsó hétvégéjén iskolánk Diáktanácsa az éves csapatösszerázón vett részt. Az elnökség és a tanács tagjai is újoncoknak számítottak, ezért létfontosságú volt ez a kirándulás, melynek úticélja Balánbánya volt. A csapat egyik fele vonattal jutott el Csíkszentdomokosig, majd onnan Pál tovább »

Diáktanács 2019

Iskolánk diáktanácsa

Több mint 20 éve, 1999-ben alakult meg az iskola diáktanácsa Farkas Ibolya iskolaigazgató és Mirk László magyartanár irányításával. A diáktanács első elnöke Salló Tivadar volt. A diáktanács elsődleges célja a közösségépítés: iskolai diákprogramok szervezése, szabadidő hasznos eltöltésének biztosítása, diákjogok képviselete. tovább »

DT_programok_Csíksomlyón_2021_IMG_2791

Diáktanács programok Csíksomlyón

Hagyományainkhoz visszatérve idén ősszel, rögtön az első iskolai héten megszerveztük a szabadtéri iskolanapot a csíksomlyói nyeregben. Idén egy kicsit komplexebb volt az ügyességi játék, amellyel készültünk, ugyanis több különböző komponense volt. Mindegyik játéknál pontoztuk az osztályokat, majd a végén az tovább »