COMUNIC – román nyelvű kommunikációs vetélkedő

2022. november 15-én harmadik alkalommal szerveztük meg az V-VIII. osztályosok számára tervezett román nyelvű kommunikációs vetélkedőt, magyar tagozaton tanuló diákok részvételével. A vetélkedő előző két évben iskolai szinten zajlott a járványügyi korlátozások miatt, idén azonban végre kiterjeszthettük városi szintre, az eredeti elképzelés szerint. Felhívásunkra, iskolánk tanulóin kívül a Nagy Imre Általános Iskola és a József Attila Általános Iskola tanulói és tanárai válaszoltak, így 64 diák mérte össze tudását a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium bentlakásának dísztermében.

A vetélkedő célja a magyar anyanyelvű diákok román kommunikációs képességeinek, iskolai kereteken kívüli rugalmasságának feltérképezése játékos, élvezhető feladatokkal, melyekhez csupán az eddig elsajátított szókincs és nyelvtani struktúrák szolgáltatják a felkészülést. Versenyzőink csapatneveik magyarázatával, Activity-típusú feladatokkal és valós beszédhelyzetek előkészítésével, illetve előadásával mutatták be tudásukat, kreativitásukkal, természetes gyermeki vidámságukkal pedig mosolyt csaltak a „szigorú” zsűri arcára. Az ötödik és hatodik osztályosok közül iskolánk tanulói, a hetedik és nyolcadik osztályos tanulóknál a Nagy Imre Általános Iskola diákjai kerültek az első helyre. 

A nyertes csapatok díjait és a verseny költségeit a Csíkszeredai Önkormányzat és a Segítő Mária Alapítvány támogatta, a tevékenységek zavartalan és pörgő lebonyolítását iskolánk XI. B osztályos tanulói segítették, a szervezők nevében hálásan köszönünk minden támogatást, segítséget.

Köszönjük Bandaș Luminița, Barabás Zsófia, Császár Tünde, Lőrincz Izabella, Ruzsa Kinga, Salamon Boróka, Szabó Éva román szakos tanárnőknek, hogy diákjaikat a részvételre buzdították, hangsúlyozva a román nyelvű kommunikációs képességek valós alkalmazásának fontosságát.

Salamon Boróka, románszakos tanárnő

Vissza