November 13.-án a magyar nyelv napját ünnepeljük. Ezért mi, a Segítő Mária Gimnázium XI. B osztálya, a magyartanárnőnk, Györgypál Enikő segítségével egy kis előadást tartottunk iskolánk diákjainak, tanárainak.
Az első feladatunk az volt, hogy gondolatokat kellett írnunk a magyar nyelvről és arról, hogy hogyan lehetne megünnepelni ezt a napot. Rengeteg ötlet született, végül úgy döntöttünk, hogy verseket fogunk szavalni egy kis előadás keretében. A tanárnőnek köszönhetően sikerült kiválasztani két verset, amelyet mindenki izgatottan tanulgatott. A következőkre esett a választásunk: Gyimóthi Gábor: Nyelvlecke és Juhász Gyula: Szavak.
Miután felosztottuk, hogy ki melyik részt fogja elszavalni, már csak a versek megtanulása és a próbák voltak hátra. Az első verset huszonegy diák között osztottuk el, míg a másodikat ketten vállalták. Viszont a második vers általunk választott refrénjét az egész osztály egyszerre mondta. A díszlethez készítettünk egy hatalmas plakátot a “magyar nyelv napja” címmel és csináltunk kisebb táblákat is, amelyeken számunkra fontos szavak szerepeltek, pl: magabiztosság, nevetés, küzdelem stb.
2023. november 13.-án, hétfőn nagyszünetben kimentünk a folyosóra, hogy előadjuk előadásunkat, amelyre nagyon izgatottan készültünk. Mindenki érdeklődve figyelte, hogy mi történik a folyosón. Osztályunk nagyon élvezte az előadást és szívét, lelkét beleadta a szerepébe. A minket körülvevők között voltak olyanok, akik figyelmesen nézték a történéseket, de néhányan úgy döntöttek, hogy inkább végig se hallgatják, hanem átvágnak közöttünk és megzavarják előadásunkat.
Összességében viszont mi nagyon boldogok voltunk, mivel hatalmas tapsot kaptunk és rengeteg dicséretet.
XI. B osztály
Vissza