Kedves Kollégák, Ismerősök!
Szomorú szívvel értesültünk, kedves pedagógustársunk, PÓRA PÉTER tanár úr, március 15-én reggel, bekövetkezett eltávozásáról.
Iskolánk újjáalapításának oszlopos tagja volt ő, aki első perctől a katolikus oktatás újjászervezése mellé önkéntesen és nagylelkűen csatlakozott, vállalva a bátor jövőtervezés munkáját és ezzel együtt az ismeretlennel járó kockázatokat is. Aztán hosszú évek során élete összefonódott a “Segítőmáriával”.
1991-től 2009-ben történt nyugdíjbavonulásáig generációkat tanított a latin nyelv rejtelmeire, majd pedig kollégiumi nevelőként dolgozott bentlakó fiaink generációit formálva. Elköteleződése, igényessége mindig nyugtalanította, kereste, hogy mit lehet még jobban tenni az oktatás-nevelés terén, azon belül pedig intézményünk ügyében. Páratlan humorát, szellemi, lelki műveltségét, huncut mosolyát valószínűleg sokan őrizzük.
Nekem személyesen a gyerekkorom Kántorát is jelenti, aki akár kétszáz gyereket úgy nyert meg a plébániai hittanórákon az énektanulásnak, hogy pedagógusként azt ma is egyenesen csodának tartom.
A Gondviselés útja és ajándéka, hogy immáron több unokája is segítőmáriásnak tudhatja magát. Az is különös, hogy fia, Szabolcs latin szakos kollégánk ettől az évtől.
Kedves Péter bácsi, a Gondviselő Isten legyen a te ajándékod életed minden szolgálatáért!
Én pedig köszönöm a lelkemben ma is olyan különösen csengő éneket: „Mária, édesanyánk, seregek dala zeng ma az égig…”
Eltávozásod felett most mély fájdalmat megélő családtagoknak adjon vigasztalást a jó Isten és adja meg a reményt, hogy odaát újra találkozunk!
Péter bácsi, Isten veled!
Anima requiescat in Christo!
Tamás Levente, igazgató
