2024. január 15.-én, a Márton Áron Főgimnázium előadótermében a XI. B és C osztályosok egy különleges balladajátékon vehettünk részt Györgypál Enikő magyartanárnő jóvoltából. Márdirosz Ágnes, a Csíki Játékszín színészének önálló produkcióját, a Szép Fehér Annácskát láthattuk, amely mélységekig belevitt a balladák problematikájába és érzelemvilágába.
A balladák nehéz témájuk miatt eléggé távol állnak az emberek nagy részétől. Idegennek érezzük az élethelyzeteket, amelyben zajlanak és valósággal felkavarnak a megjelenő történetek. Ezeket a gátakat egyértelműen lebontogatta a művésznő azzal, hogy olyan intim szférát teremtett maga körül, amelyben nem lehetett nem részt venni, és ezáltal megérteni az adott élethelyzeteket. Az előadásában több balladát dolgozott fel, amelyeket különleges moldvai és csángó énekekkel fűszerezett.
Az előadás után lehetőségünk nyílt a bennünk megfogalmazódott kérdéseket feltenni a művésznőnek. A válaszokból megismerhettük magát a színésznőt is, de az ő különleges viszonyát is ezzel az előadással, amely évtizedek óta elkíséri őt.
Rám nagyon mély hatással volt az előadás, és ki merem jelenteni, hogy teljesen más szemmel nézek ezentúl a balladákra. Ezúttal is köszönöm ezt az egyedülálló élményt.
Nagy Kincső, XI. C
Vissza