Nemzetközi könyvajándékozási nap

A Bálint nap egyben a nemzetközi könyvajándékozás napja is. A Segítő Mária Gimnáziumban 2024. február 14. előtt két nappal a IX. B osztály összegyűlt, hogy könyveket csomagoljon a nemzetközi könyvajándék napjára. Az osztály minden tagja teljes hozzáállással vett részt a könyvek előkészítésében, ez a folyamat már február 9-én elkezdődött Györgypál Enikő tanárnő segítségével. E pénteki napon az osztály közösen megbeszélte mindenki feladatát, majd hétfőn mindenki kellékeket és elajándékozásra váró könyveket hozott az ajándékok elkészítéséhez. Az osztály csoportokra oszlott, és mindenki saját tetszése szerint csomagolta be a könyveket. A becsomagolt könyvekre kreatív rajzok, masnik készültek, a csomagok illusztrálása miatt.

Ez a tevékenység nagyon jót tett az osztályközösségnek is, hisz együtt voltunk, mindenki megoszthatta gondolatait, kibontakozhatott a kreativitásuk, és mindenki nagyon jól érezte magát a tevékenység alatt. Miután minden könyv elajándékozásra készen állt, néhány diák képeket készített róluk, majd mindenki készen állt, hogy a könyvek kiosztásra kerüljenek. Felosztottuk az embereket és folyósókat, majd mindenki akcióra készen állt, hogy elhelyezhesse az előzőleg eltervezett szegletekbe. A könyvekre ragasztottunk egy ismertetőt, egy e-mail címet, és arra kértük a megtalálókat, hogy küldjenek egy szelfit a megtalált könyvvel. Mi is láthattuk a megtalálás pillanatát és azt, hogy mi is örömet okozhatunk a diákoknak egy ilyen akcióval.

Természetesen ez az egész nem történhetett volna meg magyartanárnőnk, valamint osztályfőnökünk, Csíki Emese tanárnő nélkül, innen is nagyon köszönjük a tanárnő lelkesedését, hogy ennyire az osztály mellé állt és segített az ötleteink végrehajtásában.

A visszaküldött képek láttán, úgy döntöttünk, hogy jövőben is megpróbáljuk megszervezni, hogy még több embernek örömet okozhassunk, és olvasásra serkentsünk.

Biró Rebeka és Erőss Sarolta, IX. B

Vissza