Az idei Iskola Másként hét rendkívül tartalmas és élményekkel teli volt. A hét első két napját lelkinappal kezdtük, amelyet Fülöp Szabolcs plébános vezetett. A központi témánk a remény volt, amelyet különböző módokon dolgoztunk fel. Hétfőn főként az ismerkedés és a téma alapjainak megértése volt a cél, míg kedden már teljesen belemerültünk a témába. Megnéztünk egy nagyon szép és tanulságos filmet is, amely segített mélyebben megérteni a remény jelentőségét az életünkben. Ezek a napok elgondolkodtatóak és meghatározóak voltak mindannyiunk számára.
Szerdán reggel fél 8-kor vonattal indultunk Brassóba. A megérkezés után elfoglaltuk a szállásunkat, amely mindenki tetszését elnyerte, majd rögtön továbbindultunk a régi főtérre. Itt találkoztunk osztályfőnökünk egyik volt diákjával, aki mesélt nekünk az egyetemista életről Brassóban.


Ezután megtekintettük a híres Fekete templomot kívül-belül, majd volt egy kis szabadidőnk, hogy egyénileg is felfedezhessük a környéket. Később egy magyar katolikus templomban szentmisén vettünk részt, ahol hamvazószerdához híven hamut is kaptunk a fejünkre. A templomnak volt egy múzeumi része is, amelyet szintén megnézhettünk. Az este folyamán visszatértünk a szállásra, ahol mindenki jól megérdemelt pihenéssel töltötte az időt.
Csütörtökön egy különleges program várt ránk: reggel összegyűltünk, majd elindultunk a brassói aquaparkba, ahol négy órán keresztül élvezhettük a kikapcsolódást. A jó hangulat garantált volt: rengeteget csúszdáztunk, lehetőségünk volt szaunázni, és mindenki megtalálta a számára legjobb elfoglaltságot. A fáradtság azonban nem állított meg minket, mert ezt követően az AFI bevásárlóközpontba látogattunk el, ahol hosszú idő állt rendelkezésünkre, hogy felfedezzük a boltokat és kikapcsolódjunk. A nap végére mindenki teljesen kimerült, így közösen tértünk vissza a szállásra.



Pénteken reggel még egy utolsó program várt ránk: ellátogattunk egy múzeumba a régi főtéren, amely bemutatta, hogyan változott meg a város az évtizedek során. Itt sok érdekességet tudtunk meg a helyi kultúráról és szokásokról. A múzeumlátogatás után még egy kis időt eltölthettünk a városban, majd elindultunk az állomásra, hogy a negyed 5-ös vonattal hazainduljunk. A vonaton mindenki élményekkel gazdagodva, kicsit fáradtan, de boldogan utazott haza.
Ez a hét felejthetetlen élményeket adott mindannyiunknak, és rengeteg új tapasztalattal gazdagodtunk. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ilyen szép emlékeket szerezhessünk!
X. B osztály
Vissza