Kastélytúra

Idén iskola másként héten osztályunk egy kastélytúrán vett részt. Március 13-án és 14-én Háromszéket és környékét jártuk be, a ránk maradt épített örökség után kutatva. Olyan kastélyokba volt alkalmunk ellátogatni, amelyek Erdély történelmének titkait tartogatták számunkra. Megismerkedhettünk az egykori fejedelmi kultúrával, építészettel és szokásokkal, sőt még néhány örökössel is találkozhattunk, akik a sötét kommunizmus évei után most visszakaphatták őseik otthonait, s sokat meséltek nekünk a birtokok hajdani fényéről. Ezenkívül a hétköznapi ember szokásaiba is betekintettünk, például a bútorfestés fortélyaiba. Ezek az emberek megmutatták, hogy az értékmentés mennyire fontos és nemes feladat, nem csak az őseink iránti tiszteletből, hanem azért is, mert többet taníthat nekünk a múlt, mint azt gondolnánk.

Hogy hogyan is telt ez a két nap, arról a következő sorokban olvashatnak, amelyeket az osztálytársaink élménybeszámolóiból írtunk össze.

A legelső állomásunk Zágon volt, ahol meglátogattuk Mikes Kelemen állítólagos szülőházának helyét, ahol ma egy emlékmű áll. Az udvaron találtunk két fát, amelyeket akkor ültettek, amikor Mikes Kelemen született. Ezek közül sajnos egy már kiszáradt, de szerencsére ezt egy magyarországi művész gyönyörű faragott emlékművé varázsolta. Zágon következő állomása a Mikes Kelemen Művelődési Központ volt, ahol megcsodálhattunk négy emléktermet is. Közülük az egyikben egy kis koporsót, amiben Mikes Kelemen sírföldje van. Ezen kívül a házban nagyon sok érdekes dolog volt, mint például egy bogárgyűjtemény és pár nagyon régi irodalmi mű másolata.

A Mikes-családfa egy másik ágát követve Zabolára érkeztünk. A zabolai Mikes-kastély területe teljesen elvarázsolt minket. Az idegen vezetőnk rengeteg érdekes információval látott el, körbevezetett minket, és megmutatta a nemesi lovakat, a luxuslovardát, a két kastélyt, a kertet és a tavakat. Összegezve egy hatalmas élmény volt. Itt már igazi grófkisasszonyoknak érezhettük magunkat.

Következett Gelence. Itt meglátogattuk a 13. században épült Szent Imre Herceg Templomot, melynek falán egy Szent László legendát megörökítő freskót, s mellette Bibliai történeteket ábrázoló festmények is láthattunk. A templom déli falán már csak kevés része volt látható a freskóknak, mivel ez a fal kevésbé volt védett. A főoltár gótikus stílusban épült, a mennyezet kazettákkal volt kirakva. A kis templom csendessége és hangulata magával ragadott minket, lenyűgözőnek találtuk a több száz éves festményeket, illetve minden egyes részét az épületnek, amelyet az ott lakó emberek nagy odafigyeléssel és büszkeséggel megőriztek.

Az utána következő kézdivásárhelyi babamúzeum is egy felejthetetlen élményt adott. Az ott látott 1500 baba ámulatba ejtő volt, volt köztük hagyományos és újszerű, tematikus, sőt, még Gyűrűk Urás is. Kaptunk egy rövid ismertetést is a babákról, történetükről. „A babának 3 lelke van, az egyik a készítőé, a másik a kislányé, aki játszik vele, a harmadik pedig a gyűjtőé, aki törődik vele”, s ezt a múzeum is megmutatta.

Utunk következő pontján, Csernátonban betértünk a Haszmann Pál múzeumba, amely felejthetetlen élményeket és értékeket nyújtott számunkra. A múzeum nem csupán lehetőséget kínál a történelmi múlt felfedezésére, hanem izgalmas pillanatokat is tartogatott számunkra. A mezőgazdasági gépek és zenelejátszó készülékek mellett számos más érdekességet is felfedezhettünk, például régies házakat és azok berendezéseit, valamint díszes kályhákat. A múzeum területén remek hangulat uralkodott, és lelkesen próbáltuk ki a gólyalábakat, amiket leleményesen megtaláltunk. Kisebb-nagyobb sikerek és esések árán ügyesen megtanultuk a gólyalábakkal való járás fortélyait.

Estefelé érkeztünk meg Bikfalvára az aznapi utolsó helyszínre, ahol a napunkat egy kis sétával zártuk le. Megcsodáltuk a régi, különböző méretű és díszítésű kapukat, akár a 18. századból is. A Zöld Diófa panzióban meleg fogadtatás várt bennünket, ahol az elbűvölő Horváth Zita néni ízletes főztje mellett megbeszéltük mindazt ami történt aznap velünk. A jóllakottságunkat kipihenve tartottunk egy nagy társas estet, majd a panzió pihepuha ágyaiban álmodoztunk tovább a nemesi életről.

A második nap első megállója a Béldi-Mikes kastély volt, ahol találkoztunk Mikes Zsigmond gróffal. Ő vezetett körbe minket a több hektáros udvaron, többek között megnéztük a hangárt, istállót, magtárat, a kastélyt, miközben a gróf úr mesélt a kastély felépítéséről, a török uralom során történtekről, majd a közelebbi történelemről is, mikor a kastélyba beköltözött a Termelési Szövetkezet, megfosztva családját az otthonuktól. A rossz idő és a hideg ellenére nagyon jól éreztük magunkat.

A következő megálló, a Rétyi-nyír egy emlékezetes élmény volt, mivel betekintést nyerhettünk a régi idők játszótereinek felépítésébe. Mindenki számára lenyűgöző volt a Rétyi-tó csendessége is. Ezek mellett találkozhattunk egy változatos élővilággal, hol kacsákat, hol kutyákat, hol hattyúkat csodálhattunk. A rossz idő nem állított meg senkit egy kis körhintázásban.

Miklósváron már fáradtak voltunk picit, mégis magával ragadta a figyelmünket a Kálnoky család vadászkastélya. Maga Gróf Kálnoky Mátyás vezetett körbe, aki elmesélte a kastély történetét, és körbevezetett a kastély falain belül. A szobákat járva visszarepülhettünk az időbe, s átélhettük a reneszánsz kor nemeseinek életét. A sok kívülről nézés után jó volt megismerni az akkori bútorokat és egy kastély berendezését is.

A következőkben ellátogattunk az olasztelki Danielek egykori kastélyához, ami manapság kastélyszállóként működik, és ahol maga Bethlen Gábor is meg lett vendégelve anno. Itt megcsodálhattunk egy múzeumot is a Daniel családról és az akkori Erdély helyzetéről, ami valóságosan visszarepített abba a korba, évszázadba. Mi sem távoztunk anélkül, hogy ki ne próbáltuk volna a kastély szolgáltatásait: egy rövid kávézás után folytattuk utunkat, a Daniel kastély családi fészkébe, a vargyasi Daniel-kastélyhoz.

Vargyason egy kedves bácsi vezetett minket körbe a kastély északi és déli részén, és természetesen a belső térben. Az udvaron megtekinthető volt egy magtár és egy kút is. Az elmúlt évszázad megviselte a kastélyt és nagyon rossz állapotba került, első sorban a házi állatok benn tartása miatt, ugyanis miután a kastély visszakerült jogos tulajdonosához, nagy mennyiségű bárány ürülék volt a szobákban. A kastély sorsa most látszik eldőlni, ugyanis idegenvezetőnk elárulta nekünk, hogy nagy méretű restauráció veszi kezdetét idéntől.

A legutolsó állomása kirándulásunknak a Sütő család háza volt. A vargyasi Sütő család 16 generáció óta foglalkozik bútorfestéssel. Régi tárgyakat restaurálnak, vagy újonnan készítik. Itt különböző régiségekben gyönyörködhettünk. Voltak igazán régi darabok, amelyek őrzik még az akkori hagyományokat.  Ilyenek voltak például a legrégebbi eszközök, az őrlőkövek, kontyos-mondó székek, sarok tékák, vagy a kamarás asztal. Ezek mind szimbolizáltak valamit. Arról is beszéltek nekünk, hogy minden településnek volt saját motívuma, akár színe, vagy különleges virágmintája. Ezeket a jó bútorfestő, tehát a Sütő család is jól ismeri.

Kissé fáradtan de élményekkel gazdagodva tértünk haza. A kirándulás nemcsak élményekkel gazdagított, de mint osztályközösség is közelebb hozott minket egymáshoz, amiért külön is hálásak lehetünk az oszinknak. Köszönjük a Segítő Mária Alapítványnak valamint Crown Cool cégnek, hogy támogattak bennünket az elképzeléseinkben és a kirándulás megvalósításában. Végül, megköszönjük a felejthetetlen élményeket a buszsofőr bácsinak, osztályfőnökünknek, Bálint Csilla tanárnőnek, hogy fáradhatatlanul szervezi számunkra ezeket a tartalmas utakat, és hogy nem hozatta el velünk a matekfüzeteinket, másik kísérőnknek, Attila bácsinak, aki vicceivel feldobta az egész utunkat, s persze minden grófi és nem grófi előadónak, aki megosztotta velünk a tudását. Erre a kirándulásra biztosan sokáig emlékezni fogunk.

Bálint Csilla osztályfőnök és a X. C osztály

Vissza