Tematikus tábor

A X. évfolyam szeptember 10–13. között vett részt egy tematikus, kommunikációs táborban a Zeteváralja és Székelyvarság között elhelyezkedő Nap Park panzióban. Az első napon hosszú, mintegy 15 kilométeres túrára indultunk, amelynek célja a varsági vízesés és a kilátó volt. A természet csendjét csak a patak zúgása törte meg, s a magasból feltáruló panoráma lenyűgöző volt: hegyek és erdők végtelennek tűnő hullámzása. A túra után fáradtan, de élményekkel gazdagon tértünk vissza, és már csak a pihentető dézsázás maradt hátra.

A második nap a közösségi játékok és kommunikációs-nyelvi feladatok jegyében telt, ahol különösen emlékezetes számomra a „Licit” nevű, kvízszerű csapatverseny volt, amelynek szervezésében én is részt vettem. Ezután mindenkinek jutott ideje a kikapcsolódásra: a fiúk lelkesen rúgták a labdát a pályán, míg a lányok könnyed sétát tettek a természetben.

A szabadidős programok alatt éreztem igazán, mennyire jólesik kiszakadni a mindennapokból, és átadni magunkat a közösségnek és a friss hegyi levegőnek. A természet közelsége, a barátokkal töltött idő és a játékos kihívások egyaránt gazdagították a napokat. Ez a tábor számomra nemcsak kikapcsolódás, hanem valódi feltöltődés is volt, amelyre jó szívvel fogok visszaemlékezni.

Hálásan köszönjük a támogatást Hargita Megye Tanácsának, a Communitas Alapítványnak illetve a Segítő Mária Alapítványnak.

Csordás-Lőrincz Benedek, X. B

HMT-logó
communitas
Vissza