Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium
Kollégiumi házirend
I. Bevezetés
Az otthonteremtés a kollégium alapvető feladata: nevelőtől is, diáktól is olyan elvek követését várja el, amelyek bár előírásokban nem rögzíthetők maradéktalanul, sürgetőbbek, mint a megfogalmazható szabályok. Célunk a személyes, és nem pusztán jogszerű kapcsolatokon alapuló közösség kialakítása, mert így jöhet létre az a közeg, amelyben a katolikus iskola élővé, otthont teremtővé válhat.
Aki szabadon vállalja, hogy ezeknek az elvárásoknak megfelel, azoknak a közösség nemcsak a törvényteljesítés és a rendszeres élet örömét garantálja, hanem fölkínálja a közösséghez való tartozást, az otthont is.
II. Alapvető rendelkezések
- A házirend a kollégium törvénye, a benne foglalt kötelességek és jogok a kollégium összes diákjára vonatkoznak.
- A kollégium szervezetileg a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium része, élén ezért az intézmény igazgatója áll. A kollégiumi tantestület a nevelőkből és a spirituális atyából áll.
- A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium belső rendszabályzata a kollégium diákjaira is teljes egészében érvényes.
- A bentlakó diákoknak el kell fogadniuk, alá kell írniuk, és be kell tartaniuk a kollégium házirendjét. Ennek megszegése büntetést von maga után.
- A diák iskolai ügyei az osztályfőnökre, kollégiumi ügyei a nevelőre tartoznak, akik folyamatosan egyeztetnek a kollégista tanulók előmeneteléről. Az iskolai fegyelmi ügyek befolyással lehetnek a diák kollégiumi tagságára, a kollégiumi fegyelmi ügyek magával vonhatják az iskolából történő kizárást.
- A házirendet a tantestület közösen állítja össze és vitatja meg. Majd a diákok javaslatainak figyelembevételével a tantestület hagyja jóvá. A napirendet minden tanév kezdetekor felülvizsgálja a tantestület. Ekkor van lehetőség a házirend módosítására is szeptember 30-ig.
- A házirendet kiegészítik: az iskola házirendje, a napirend és a kollégium különböző helyiségeinek (pl. ebédlő, könyvtár, számítógépterem, sportterem stb.) rendje, a nevelők munkaköri leírása.
- A kollégium minden diákja választó és választható a Kollégium Diáktanácsba.
- A kollégium és a hozzátartozó étkezde vezetését a következő személyek/szervek biztosítják:
- az igazgatóság
- a nevelők
- a spirituális atya
- az iskola gondnoka
- a Kollégiumi Diáktanács
- Az iskola gondnoka és a nevelők mellérendeltségi viszonyban vannak. A kollégiumi diáktanács véleményezési joggal rendelkezik, valamint önszervezési feladatkörrel bír.
III. A kollégiumba való felvétel
- A gimnáziumba történő jelentkezéskor, beiratkozáskor a tanuló jelzi azt a szándékát is, hogy a kollégiumban kér elhelyezést. A felvételről a gimnázium és a kollégium vezetősége dönt.
- A kollégiumban való elhelyezést az igénylőknek írásban is kérniük kell az igazgatóságtól. A felvételnél elsőbbséget élveznek a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium tanulói.
- A jelentkezési kérés leadásakor egy havi kollégiumi díj előzetes befizetése szükséges, amit a tanév utolsó hónapjában- júniusban beszámítunk.
IV. A kollégium élete
a) A tanulás
A kollégium szoros kapcsolatban áll a gimnáziummal: napirendjét és életének jellegét az iskolai munka, illetve a tág értelemben vett tanulás, a szellemi-lelki gyarapodás határozza meg. Együttléteink során arra törekszünk, hogy minél eredményesebb és hatékonyabb legyen a közös és az egyéni munka.
A tanulás szervezett formában ún. stúdiumokon/szilenciumokon folyik, arra kijelölt közös termekben, nevelői, szaktanári és szilenciumfelelősi felügyelettel.
Egyéni vagy csoportos külön tanulásra a szilenciumi idő alatt a nevelőtől ill. a felügyelő tanártól lehet engedélyt kérni. A folyosón illetve más teremben is azonban egyszerre csak annyian tartózkodhatnak, hogy egymást a tanulásban ne zavarják. A szilenciumok alatt bárhová kikérezkedni csak kivételes esetekben lehet. A tanulás közben nem szabad enni, a többieket beszéddel vagy bármi más módon zavarni. Aki a stúdium vége előtt elkészült a tanulással, olvasással vagy egyéb szellemi tevékenységgel foglalkozzék.
A szilenciumfelelősök kötelesek katalógust vezetni a jelenlétről, illetve az esetleges rendbontásokról. Ezekről naponta tájékoztatják a nevelőket.
Együttléteink során arra törekszünk, hogy minél eredményesebb és hatékonyabb legyen a közös és az egyéni munka. Ennek érdekében igénybe vehetők a gimnázium és a kollégium felszerelései és létesítményei:
- Nagyterem: a közös napirendi programokon kívül kizárólag igazgatói engedély és tanári felügyelet mellett
- Szentségi kápolna: a nap folyamán, a kötelező programokon kívül bármikor – rendeltetésének megfelelően
- Könyvtár: meghatározott nyitvatartási időben, saját belső rendszabályzat alapján
- Tornaterem, edzőterem: igazgatói jóváhagyás mellett szabadidőben, előzetesen egyeztetett időbeosztás szerint – minden alkalommal szükséges a nevelők tájékoztatása.
- Számítógépterem:
- órarend szerint – hétfőtől csütörtökig 18,45-21,45 óra között, nevelői felügyelet és nyilvántartás mellett;
- órarenden kívül – tanár kérésére és felügyelete mellett
- Televízió, videó, multimédiás eszközök: szaktanár vagy nevelő irányításával
A szellemi-lelki gyarapodást szolgálják a már említett iskolai létesítményeken kívül a közös lelki és kulturális programok: a csütörtöki diákmisék, a reggeli és esti imák, táncház, kórus, filmklub, neves személyiségekkel való találkozás vagy előadások hallgatása.
A lelkiekben való gyarapodást célozzák az imacsoportok (pl. Mária Kongregáció), cserkészcsapat, lelkigyakorlatok, lelki beszélgetések, zarándoklatok, a városban működő lelkiségekkel való közös programok stb.
b) A kollégiumi élet szervezői
A kollégium élén az igazgató áll.
A mindennapi életnek a házirend és a napirend szerinti irányítása a nevelők feladata.
A nevelőknek joguk és kötelességük irányítani, felügyelni és ellenőrizni a napi programokat (a napirendtől eltérő programok szervezéséhez, illetve azokon való részvételhez is ők adnak engedélyt), továbbá foglalkozni a bentlakók nevelésével, közbelépni és meggátolni a tanulók kihágásait.
A spirituális atya az iskola és a kollégium lelki életének vezetője.
A stúdiumokon a szilenciumfelelősök segítik a nevelők munkáját.
A szilenciumfelelős státusz kiváltság, az azt betöltő tanuló személyisége minden értelemben szükségszerűen példaértékű diáktársai számára. Jelöléséről az osztályfőnökök, és a nevelők konzultálása után a Kollégiumi Diáktanács beleegyezésével az igazgató dönt. A szilenciumfelelősök jutalmazásáról az igazgatóság gondoskodik.
A tanulás időtartama alatt a tanulók kötelesek a szilencium- felelős rendtartó utasításait követni. A munkarend és fegyelem ellen vétő tanulók figyelmeztetésben részesülnek, amit a szilenciumfelelős jelez a szolgálatos nevelőnek, ill. bejegyez a szilenciumi katalógusba. Háromszori figyelmeztetés büntetést von maga után.
Az étkezde működésének segítésére naponta hat kollégista kerül beosztásra (konyhaszolgálatosok) akik a konyhai személyzet irányítása alatt felelnek az ebédlő rendjéért és tisztaságáért – délután és este.
c) A közös élet rendje
A kollégium működési rendje:
Vasárnap 16 órától – péntek 19 óráig.
A délelőtti tanítás ideje alatt a kollégium zárva tart. A bentlakó tanulók kötelessége résztvenni a tanítási órákon.
A délutáni és esti tanulás (stúdium) csak a kijelölt termekben történik.
Napirend
A kollégium napirendjének szükségszerűen tartalmaznia kell:
- a délelőtti tanítást
- a naponta háromszori étkezést
- a délutáni / esti szilenciumot
- legkevesebb 8 óra alvást
- elegendő időt a tisztálkodásra
- szabadidőt
Ezeknek figyelembevételével a kollégium napirendje a következő:
Hétköznap | |
6:00 | ébresztő |
6:00-6:30 | reggeli készülődés – a hálók rendbetétele |
6:30 | a hálók zárása |
6:35 | reggeli ima |
6:45 | Reggeli |
7:30-15:30 | Tanítás |
15:30-17:00 | Szabadidő |
14:30-16:00 | Ebédidő |
17:00-18:45 | I. stúdium |
18:45-19:45 | Vacsora |
19:45- 20:45 | II. stúdium |
21:00 | Esti ima |
21:15-22:00 | Esti szabadprogram – felkészülés a lefekvésre |
22:00 | Lámpaoltás – teljes elcsendesedés |
22:00-23:00 | Éjszakai tanulás |
d) A diákok jogai
- Joga van személyes figyelemre és törődésre a kollégiumi nevelőtestület részéről. Joga van az emberhez méltó bánásmódra.
- Intézményes keretek között javaslatot tehet a házirend módosítására (a Kollégiumi Diáktanácson keresztül minden tanév elején).
- Joga van a tanuláshoz szükséges nyugodt körülményekhez, ezt köteles a társai számára is biztosítani.
- Joga van a pihenéshez, ennek lehetőségét köteles a társai számára is biztosítani.
- Joga van a kollégium létesítményeinek rendeltetésszerű használatához: kápolna, számítógépterem, könyvtár, sportterem, iskolai tantermek.
- Joga van igénybe vennie a kollégium által nyújtott szolgáltatásokat a rendszabályzat által előírt módon (tévé, videó, könyvtár stb).
- Joga van mobiltelefont használni szabadidőben és stúdium közti időben társai zavarása nélkül. Ha ez ellen vét, azonnal elkobozzuk és csak a szülőnek adjuk vissza a készüléket.
- Joga van részt venni az iskola által szervezett rendszeres foglalkozásokon.
- Joga van a nevelő előzetes engedélyével a város kulturális életében részt venni (mozi, színházi előadások, hangversenyek, könnyűzenei koncertek stb.)
- Joga van a hálók ízléses és az erkölcsi normáknak megfelelő dekorálásához, a háló és tartozékai sérülése nélkül, nevelői beleegyezés mellett
- Joga van a szakszerű orvosi ellátáshoz
- A napirendben meghatározott időszakokban joga van kimenőre a nevelő előzetes beleegyezése mellett Csíkszereda közigazgatási határán belül.
- Szüleit, testvéreit fogadhatja a kollégium területén. Egyéb látogatókat hétköznap a szabadidőben lehet fogadni a kapusszoba előtti fogadóban
e) A diákok kötelezettségei
- Alapvető erkölcsi és viselkedési normák betartása (magán- és köztulajdon tisztelete, igazmondás, tisztelet a kollégium dolgozóival szemben, az emberi méltóság tisztelete, tettei következményeinek vállalása).
- A saját és a többiek testi és lelki egészségének megóvása. (Köteles az évszaknak megfelelően öltözködni). Dohányáru, alkohol stb. birtoklása, használata és terjesztése tilos!
- Hollétéről mindig tájékoztassa a nevelőt.
- Ügyeljen a rendre és tisztaságra környezetében, saját holmiját tartsa rendben.
- Lehetőségei, képességei alapján vegyen részt a csoportfoglalkozásokon (lelki-, kulturális-, sport- és egyéb programokon).
- Tartózkodjon a szélsőséges hajviselettől és ruházattól, legyen ápolt.
- Köteles rendszeresen tisztálkodni, tisztán öltözni
- Óvja meg a kollégium eszközállományát, annak állagát. Ellenkező esetben köteles az okozott károk megtérítésére (választási lehetőség: kifizetés, megjavíttatás vagy pótlás). A tanév elején a gondnok, a nevelők és a hálófelelős írásban rögzítik a hiányosságokat).
- Közfeladatok ellátása külön felkérésre.
- Kollégiumi díját fizesse be határidőre. Az étkezés lemondása előzetesen 3 nappal történhet.. Jóváírás csak akkor lehetséges, ha a kollégiumból való távolmaradást az iskolából való hiányzás is indokolja. A kijelentkezések számát havonta összesítjük. Amennyiben azokmegfelelnek a fent említett követelményeknek, akkor a tanév utolsó hónapjában- jűniusban jóváírjuk. Az indokolt kijelentkezéseket a nevelők maradéktalanul és időben közvetítik a konyhai gondnokság felé.
- Tartsa be a tűzvédelmi, érintésvédelmi és balesetvédelmi előírásokat.
- Betegség esetén le kell költöznie a betegszobába, és ott kell eltölteni a betegség idejét. Ilyen esetben felmentést kaphat a napirend programja alól. Otthoni gyógykezeléshez az orvos és a nevelő előzetes engedélye szükséges. Ha krónikus betegségben szenved, rendszeres gyógyszerszedésre szorul, vagy gyógyszerallergiás, a szülő tájékoztassa a nevelőt és a betegápoló nővért.
- A tanítási szünet utolsó napján, ill. vasárnap minden tanulónak 20 óráig kell otthonról visszaérkezni. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor aznap este 8-ig a szülőnek jeleznie kell a gyereke távolmaradását.
- Vegyen részt a kedd reggeli (csak segítőmáriások) és csütörtök esti (minden kollégista) diákmiséjén. Felmentést ez alól csak az osztályfőnök ill. a nevelő adhat; rendkívüli hazautazás esetén a diák köteles tájékoztatni az osztályfőnököt/ nevelőt.
- A Napirendtől eltérni csak engedéllyel lehet.
- A kollégiumba való beköltözéskor, a tanév végi kiköltözéskor, valamint a kollégium végleges elhagyásakor köteles betartani az intézmény adminisztratív szabályait.
f) A büntetések fokozatai
- Szóbeli figyelmeztetés négyszemközt
- Szóbeli figyelmeztetés a közösség előtt
- Bizonyos jogok és kedvezmények ideiglenes megvonása, illetve egyéb pedagógiailag indokolt eszközök alkalmazása
- Nevelői figyelmeztetés
- Nevelői intő
- Nevelői rovó
- Igazgatói intő
- Igazgatói rovó
- Kizárás a kollégiumból kollégiumi vezetőtestületi határozattal
g). Súlyosan büntetendő cselekmények
- Súlyos vétség a káromkodás, a trágár beszéd, amely botrányt kelt minden jó érzésű emberben.
- Saját és mások testi épségének veszélyeztetése (verekedés, megfélemlítés, megalázás stb.)
- Lopás
- Engedély nélküli távozás és távolmaradás
- Súlyos és szándékos rongálás
- A kollégium jóhírének lejáratása
A könyvtár
A Segítő Mária Könyvtár a kollégiumban működik, könyvállománya jelenleg 14.336 könyv.
Könyvtárosok az iskola újraindulása után:
Csibi Klára 1997 – 2000
Fülöp Hajnal 2000 – 2001
Péter Antal 2002 – 2016
(2006-2016 között a könyvtárosi munkakör teljes munkaidős volt.)
Csibi Klára 2016 –