Ici-pici koromban, amikor még a kislányok babákkal játszodtak, elhatároztam, hogy az összes sakkfigurát „padbaültetem” s tanítok nekik. Ki is terítettem a sakktáblát, nagy örömömre, minden bábu megérkezett a tanórámra, így megkezdődhetett az óra. Minden sakkocska tudta a leckéket, mert alaposan kikérdeztem. Szigorú voltam, még a Királynők is reszkettek, ha eltévesztették a román szavakat, vagy az angol igeragozást. Hatodikos koromban megszületett a szerelem: ettől a perctől kezdve tudtam, hogy matektanárnő leszek. (A sakkfigurák nem örvendtek, hogy állandóan csak matek, csak matek). Az akkori matematika tanárnőmnek köszönhetően céltudatosan készültem. Bejutva a Márton Áron Főgimnázium matematika osztályába, megerősödtem abban a tudatban, hogy az utam a tanítás. Nem volt könnyű, mert sokat dolgozni én sem szerettem, de muszáj volt megtanulnom tanulni.
Már kinőttem a gyerekjátékokból, a babáknak mindent is megtanítottam, a líceum évei alatt lassan felnőtté váltam, bejutottam a bukaresti Matematika egyetemre. 1993-ban végeztem az egyetemet, ugyanabban az évben kezdtem a tanítást a Nagy Imre Általános Iskolában. Végre igazi gyerekekkel! Nagy örömmel, nagy lendülettel kezdtem neki a munkámnak, hiszen én imádtam! Körülbelül első napokban kiderült, hogy a gyerekek nem lelkesek a szakom iránt. (A babáim sosem panaszokdtak, így nagyon meglepődtem).
Öt évig tanítottam az általános iskolában, s kezdtem tanulni tanítani. Jártam kollegákhoz tanórákra, figyeltem technikáikat, hogyan foglalkoznak a gyerekekkel. 1998-ban Farkas Ibolya volt Igazgatónő kérésére átvizsgáztam a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumba, azóta itt tanítok. Huszonnégy éve tanítok nagy diákokat, ezen évek minden napján örömmel lépem át az iskola kapuját, mert tudom, hogy megtaláltam a helyem ebben a tanintézményben.