Az a fajta fanatikus személyiség vagyok, aki mindig tanár akart lenni, amióta csak az eszét tudja. Már kisgyerekként is a tanári pálya különböző területei foglalkoztattak – óvónő? tanítónő? magyartanár? –, de amikor az általános iskolában megismerkedtem az angol nyelvvel, azonnal éreztem, hogy rátaláltam arra, amit kerestem. Ettől kezdve tudatosan is angoltanárnak készültem, és nemsokára két évtizedes pályafutásra tekinthetek vissza.
2003-ban diplomáztam a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem teológia-angol karán, és még azon ősszel el is kezdtem tanárként dolgozni a csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskolában. 2004 szeptemberében talált rám a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, ahol azóta is napról napra csepegtetem az angol nyelvet, kultúrát, tudást a diákok fejébe. A lelkesedésem néha csökken, amikor kudarcokkal szembesülök, ám a szenvedélyem cseppet sem kisebb, mint azon a napon, amikor az első igazi, saját órámat megtartottam. Mindent elsöpört az érzés: megérte! Megérkeztem!
Az elmúlt majdnem húsz évben sokmindent láttam, tapasztaltam, átéltem; szépet, jót, rosszat, eltántorítót egyaránt, de egy biztos: soha nem bántam meg, hogy ezt a pályát választottam, és ma is ugyanígy tennék, ha most állnék az Élet Kapuja előtt!