Jézus Krisztus születésének megünneplésére, karácsonyra készülünk ez évben is. Tudom, tudjuk, hogy nem csak maga az ünnep, de a felkészülési idő is hozzátartozik az ünnepléshez, ezért igyekszünk az ünnepet megelőző adventet is tartalmasan, komolyan megélni.
Amikor az advent lényegét próbáltam a magam és közösségünk számára megközelíteni, megérteni, s megértetni, akkor egy 2009-ben megjelent film témáját, a Hacsi, a leghűségesebb barát mondanivalóját juttatta eszembe a Szentlélek.
A film egy megtörtént esetet dolgozott fel, nevezetesen egy Akita fajta kutya és gazdája történetét. Legalább ötször láttam, néztem végig a megható történetet. Az üzenete ma érkezett meg hozzám, s rögtön közvetítem is, hogy építsetek be magatokba belőle.
A főhős, a kutya, aki 1923 novemberében született. Gazdája, Hidesaburō Ueno agronómus professzor 1924 januárjában vásárolta meg. A kutya és a professzor között igen különleges, élő kapcsolat alakult ki. A gazdája nagyon sokat törődött Hacsikóval, amit a kutya is viszonzott: minden reggel elkísérte őt a vonatig, délután 15.00-ra pedig elejébe ment és várta, hogy gazdája megérkezzék, s hazakísérje.
Így történt ez nap, mint nap, 1925. május 21-ig, amikor Hidesaburō stroke-ot kapott és meghalt. Hacsikó ekkor 1,5 éves volt. Természetesen a kutya nem értette meg, hogy gazdája meghalt és nincs tovább a vele kapcsolatos történet, ő napokon, heteken, éveken keresztül mindennap kiment az állomásra és várta gazdáját. Csak este ment haza aludni. Összesen 9 év, 9 hónap és 15 napon át várta gazdáját, egészen addig, amíg ő maga is elpusztult, 1935. március 7-én. A történetre felfigyeltek a helyiek és elismerésük jeléül 1933-ban szobrot is állítottak Hacsinak.
Ez a történet jutott eszembe, s megosztom veletek a felismert üzenetet, annak reményében, hogy titeket is segíteni fog a felkészülésben, ünneplésben. Megható, megdöbbentő, hogy az értelmetlennek mondott állat milyen vágyakozással, kitartóan várt szeretett gazdájára.
Mi értelmes embernek tartjuk magunkat, de vajon van-e bennünk felismerés, hasonló ragaszkodás és vágy a gazdánk, Isten iránt? Várunk-e a vele való találkozásra? Vagy jól el vagyunk magunkkal, az evilági dolgainkkal, a kézbe vehető ajándékokkal?
Valahányszor megnéztem a filmet összetörte a szívemet, meghatott és nem tudtam sírást kihagyni, de megérte, mert mára a szemem, de főleg a szívem kitisztult és megértettem üzenetét: nekem is van Gazdám, aki szeretettel bánt velem egész életemben. Igaz, hogy „elment”, de várok, vágyok érkezésére, mert megértettem és megéltem, hogy fenntartás nélkül szeret. Várok rá, mert szeretetem valahogy én is ki akarom fejezni Neki.
Nézzétek meg a filmet és érteni fogtok. Hiszem, hogy sikerülni fog a karácsonyt helyesen és szent örömben megélni!
Simó Gáspár, spirituális
Vissza