Kedves Ünneplő Testvéreim! Kedves Ibolya!
Az acélember című költeményét a piarista gimnáziumban nevelkedett, majd 1910-ben piarista pappá szentelt Sík Sándor (+1963) 1936-ban írta. A két világégés között született költemény írója már tanár (1911-’29) volt Budapesten, amikor az első világháború zajlott. A 37 millió áldozatot követelő háború után élő író-költő meggyőződéssel írta: „Nekünk nem katonákat kell nevelnünk, hanem elsősorban jó magyarokat, jó keresztényeket, egész embereket.”
A második világégés után melynek egyes becslések szerint 80 millió áldozata volt, a világ felelősvezetői megtanulhatták volna, hogy a fiatalok nevelése nem merülhet ki a tudás átadásban, és a képességek fejlesztésében, hanem ki kellene terjedjen a jellem és a lelkiség formálásra, hogy ez által erényes, közösségépítő emberekké váljanak.
A keresztény Egyház nevelési eszménye ezt célozza meg, ezt próbálja megvalósítani Jézus Krisztusnak az evangéliumban fellelhető tanítása, úrmutatása, példája alapján, azzal együtt, hogy ráirányítja a figyelmet az ember ideállra Jézus Krisztusra, akiről maga az Isten nyilatkozta ki: „Ő az én szeretett fiam, akiben kedvem telik.” (Lk 3,22)
Hogy ez konkrétan, mit jelent röviden nehéz elmondani, de ízelítőt ad belőle a ma felolvasott Szentírási olvasmány, melyet Ibolya választott ki a mai napra – mint Szentírási testamentumot – az iskolaközösség számára:
- A testvéri szeretetben gyöngédség
- Tiszteletadásban egymás megelőzése
- Annak az élő tudatnak ápolása, hogy az ÚR ISTEN-t szolgáljuk munkánkkal
- Lelkesedés az Isten ügyéért, Isten akaratáért
- Derűs lelkület, – béketűrés a nyomorúságban, nehézségben
- Együttérzés – akik sírnak, azokkal sírni…
- Áldásmondás mindenkire, azokra is, akik minket gyűlölnek…
- Kitartás az Istennel való kapcsolatban, az imában
- Alkalmazkodás másokhoz, különösen az egyszerű emberekhez
- Altruizmus – ne legyetek magatokkal eltelve
- Alázatosság
KEDVES Testvéreim!
Sík Sándor ACÉLEMBER verse így zárul: „Bennünket ide állítottak. Állunk.”
Hiszem és vallom, osztom a véleményem Sík Sándorral: Bennünket ideállítottak és állnunk kell, vagyis ki kell tartanunk a jézusi eszmék szerinti személyiségformálásban, nevelésben. Minket valamennyiünket a Gondviselő Isten állított ezen ŐRHELYRE, ahonnan évről évre nagyjából 100 diák távozik az élet különféle területére miután 4, illetve 8 évig részesei voltak a segítőmáriás lelkületű tanulás, nevelés folyamatának, közösségi életnek. Abban azonban nem értek egyet, nem osztom a véleményem a költővel, hogy „Nem tudjuk, honnan, nem tudjuk kinek, megy át az üzenet” és hogy „az ismeretlen igét hordja vállunk”. MERT mi nem ismeretlen Igét, hanem minket is állandóan formáló, lelkesítő, nemessé tevő, rajtunk átmenő LOGOST továbbítunk tanítványainknak, Egyházunk, nemzetünk ifjabb tagjainak.
Kedves Ibolya!
1994-től 2022-ig (28 év) te kifejezetten ennek a személyiségformáló Igének szolgálatába szegődtél olyan értelemben, hogy nem csak a saját életedben, hanem az iskola intézmény keretében élő ifjak életébe is a megtestesült Igét, Jézus Krisztust próbáltad közvetíteni 1997-2006 között, mint igazgatónő, máskor, mint nevelő, tanár. Hitted és tudtad, hogy ha befogadják ismételten megvalósul, amit Zakeus is hallhatott: „Ma üdvösség köszöntött e házra!”
Társaságotok, a Szociális Testvérek Társasága alapítója Slachta Margit hagyta rátok örökül, feladatul: „a szociális testvérnek boldogító kötelessége, hogy átélje a Szentlélek közelségét, figyeljen ihletéseire, válaszoljon sugallataira, engedje magát tőle átlelkesíteni”. Hiszem, hogy te ennek a feladatnak meg akartál felelni, mert sokszor láttalak álmodozni, tervezni, lelkesedni, buzgólkodni, tevékenykedni az Isten ügyéért, a krisztusi szellemiségű nevelés megvalósulásáért közösségünkben, mondogatva a 3T-t, amit tőled tanultam TÖBB is TELIK TŐLEM
és
láttalak haragudni, összetörten, bánatosan, könnyesen, amikor kudarcba fulladt vagy meghiúsult álmod, terved. Munkád során megélted, mit Tóth Árpád így fogalmazott meg:
„Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényű arcom.”(Tóth Árpád: Isten oltó kése)
A győztes távolok benned is túlnyúlnak a földi dimenzión, ahogy az első olvasmányban – melyet szintén te választottál a mai napra – olvastuk: Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.” (Dán 12, 3)
Én is, mi is erre vágyunk, mint egyszerű, úgymond „szürke eminenciások” – bár nem annyira szürkék, mint Te. A történelem szerint a szürke eminenciás titulust először „François Leclerc du Tremblay de Maffliers, felvett szerzetesi nevén József atya kapta” (franciául: Père Joseph); (Párizs, 1577. november 4. – Rueil, ma: Rueil-Malmaison, 1638. december 18.) francia nemesember, Mafflier bárója, majd kapucinus szerzetes, Richelieu bíboros főminiszter bizalmas munkatársa, ügynöke, hírszerzője volt. Titkos diplomáciai szolgálatai révén igen erős befolyást szerzett a francia udvarban. Átfogó informális hatalma ellenére személyét sohasem tolta előtérbe. Egyszerű megjelenése, feltűnést kerülő viselkedése nyomán „szürke eminenciásnak” (L’Éminence grise) nevezték, szemben Richelieu bíboros-al a híres francia államférfival és római katolikus főpappal akit (1585 – 1642) melléknevén, a „vörös eminenciás”-nak neveztek.”(Forrás: internet)
(„A szürke eminenciás” az az ember, aki a háttérből intézkedve támogat valakit, művészeket, feltalálókat, tudósokat.” A szürke eminenciás olyan hivatalnokok gyűjtőneve, akik kötelességtudatból, lelkiismeretesen végezték a rájuk bízott munkát, amiért nem kaptak, és nem is vártak különösebb elismerést.” „A szürke eminenciás valakiknek a fontos embere, a feladatok oroszlánrészét végzi, de maga a háttérben marad.” „Szürke eminenciásnak” többnyire a látszólag jelentéktelennek, szürkének tűnő, de a háttérben nagyon erős érdekérvényesítő képességű, jó taktikus és vezetői képességekkel megáldott embereket nevezzük.”)
Kedves Ibolya!
Ma amikor a Segítő Mária Gimnáziumban téged elismeréssel méltatunk, és a magnifikátot érted és miattad lelkesedéssel énekeljük, azt kérjük
- tőled, hogy maradj továbbra is az iskola szürke eminenciása és
- azt kérjük neked, számodra, amit Sík Sándor kért magának:
„Csak attól ments meg, keresők Barátja,
Hogy ne nézzek se előre, se hátra.
Tartsd rajtam szent, nyugtalan ujjad,
Ne tűrd, Uram, hogy bezáruljak!”
(Sík Sándor: Ments meg Uram)
Maradj mindig nyitott a vigaszt adó Szentlélek érintéseire, indításaira és legyen úgy ahogy mondtad „Én mindig segítőmáriás maradok.” A háttérből, mint tapasztalt tartalékos katona imádkozz értünk, mert te is tudod: „Sokszor ez a legtöbb és a legkevesebb, amit tennünk kell az ügyért.”
Simó Gáspár, spirituális
Vissza