Minap a Bojtorján együttes egyik száma jutott eszembe, amiben a dalszerző elénekelte, hogy amikor a 14. életévét betöltötte, az apja leült vele beszélgetni, sodort egy cigarettát, s egy pohár bor mellett, mielőtt elhagyta volna a szülői házat elmondta:
„Vigyázz magadra, fiam! Vigyázz jól, mert a város hideg, büszke és irigy. Eddig gond nélkül éltél, de már nem lesz mindig így. Ott a kollégiumban minden egész másképp van, én csak azt kívánom, bármi lesz is, hogy ember légy, fiam!”
Elképzelem, hogy mielőtt eljött volna Jézus közénk, a teremtő Atya meghagyta neki: „Most, hogy elmész, kérlek: Vigyázz magadra Fiam!
Vigyázz jól, mert a földi lét, egész más, mint a mennyei! Az emberek világában minden másképp lesz, mint eddig volt. A szeretet hiányában tapasztalsz majd ridegséget, irigységet, elutasítást, megvetést, versengést, gyűlöletet, meg nem értést…, de meglátod. Én csak egyet kérek, bármi lesz is: „Ember légy fiam!”
Jézus meghallgatta az Atyát és aztán: Ember lett.
Ez jutott eszembe az Úr Jézus a megtestesülése kapcsán, mert benne az Örökkévaló, Mindenható, Mindentudó, Mindenütt jelenvaló, a Teremtő és Gondviselő, a mindeneknek életet adó jó Isten valóban ember lett.
Azóta is gondolkodik az emberiség rajta, hogy miért?
És válaszokat is adtak:
Mert sorsközösséget, akart vállalni velünk.
Mert meg akart váltani minket.
Mert az első ember – megszegve Isten parancsát -, olyan mélyre esett, hogy isteni segítség nélkül nem tudtuk volna jóvátenni a hibát, de Jézusban az istenember helyettünk és értünk „kiköszörülte a csorbát”.
Mert „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte, hogy, aki benne hisz el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3, 16)
Sok elgondolás, elképzelés és sok válasz van a miért lett az Isten emberré kérdésre, de nekem most egy a kézenfekvő: Isten, azért lett emberré, hogy megmutassa, az Ő elgondolása szerint milyennek is kell lennie az embernek.
Jézusban az az ember jelent meg, aki minden embernek példát adott az igaz emberségről.
A következő dolgokat emelném ki:
• Már gyerekkorában érdeklődött, mondhatni ragaszkodott a templomhoz és jártas volt a Szentírás ismeretében. Persze szülei is példát adtak neki, mert együtt mentek a templomba. „Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék. Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein.”
Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik.” (Lk2, 41-51) Az engedelmesség mellesleg alázatot is jelent, ami igen nagy erénye az embernek és szerintem az igazi emberben ez a két erény megvan.
A Szentírás azt írja Jézusról, hogy fellépésekor mintegy harmincéves volt. Ekkor megkeresztelkedett és elkezdte tanítói működését:
1. Közösséget gyűjtött maga köré – az igazi ember közösségben él, közösséget erősít, épít, nem bomlaszt… Ezt az ördög teszi.
2. Illemre tanította hallgatóit. Arra tanította övéit, hogy hogyan kell viselkedniük Istennel és emberekkel szemben. Tanítása nem volt bonyolult: szeretni kell! Ady Endre így fogalmazta meg: „Imádni az Isten és egymást szeretni!” „Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek benneteket!” (Jn 13,34) Az igaz ember szerető ember.
3. „Meggyógyított minden betegséget és bajt a nép körében.” (Mt 4, 23) – Meglátta, meghallotta másoki baját, kérését és persze segített is…, figyelmes, tapintatos, együttérző, mindenkit érteni akaró, mindenkin segíteni akaró ember volt. Ez pedig nem jelent mást, mint azt, hogy önzetlen volt, s nem egoista. Talán ide tartozik, hogy Ő az emberi közösség szolgálatára, javára kötelezte el magát, s ettől nem tágított akkor sem, amikor nehéz lett ez a szolgálat… Az igazi emberhez ez is hozzátartozik, ahogy Széchenyi István írta: „Csak az önző ember él önmagának, az igaz ember nemzeteket hordoz szívében”.
4. Nem félt, nem panaszkodott, nem jajgatott, nem siránkozott – bírta a szenvedést – mondhatni erős lélek volt benne. Az igaz emberséghez hozzátartozik, hogy az erősség lelkét hordozza magában, azaz nyitott és befogadja a Szentlelket.
5. Nemcsak tanította, hogy van gondviselés – még a hajatok számát is számon tartják – de bízott a Gondviselő Atyában. Az igazi ember bízik a Gondviselőben!
6. Célja az örök élet és az emberek üdvössége volt – „Én elmegyek és helyet készítek néktek, de ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. (Jn 14, 1) Az igaz ember nemcsak e világi célokat tűz ki maga elé, célja az öröklét, az ISTEN! Jézus erre a célra mutatott rá életével. Ő hozzá tért vissza, mi pedig ne féljünk őt követni! Jó lesz minden!
Olyan szépen írta Ady:
„… álmom: az Isten.
Vele szeretnék találkozni,
Az álmommal, nagy, bolond hitben
S csak ennyit szólni: Isten, Isten.”
Kedves Ünneplő Testvéreim!
Most, hogy megünnepeljük az Úr Jézus születésnapját, ébredjünk fel megszokásaink álmából, s próbáljuk értegetni:
Jézus nem azért jött közénk, hogy alapítson egy ünnepet, amikor születésére hivatkozva karácsonyfát díszíthetünk, dobozokba csomagolhatjuk a kézzel fogható ajándékokat, finom töltelékes káposztát és jó bor kóstolgathatunk…
Ő azért jött, hogy megtanítson szavai és példája által hogyan szeressük egymást és Istent.
Legyünk tanítványai!
Legyünk a megtestesült Ige hallgatói és megvalósítói, hogy valamennyiünkben kiteljesedjék a Teremtő, jó Isten elgondolása, amit Sík Sándor így fogalmazott meg:
Embernek lenni!
Csak-embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek!
Simó Gáspár, spirituális
Vissza