Kedves Diákok, Kedves Tanárok, Kedves Szülők, Munkatársak!
Nem elvont, érhetetlen, hanem közvetlen, érhető beszédet szeretnék mondani nektek ezen a hálaadó ünnepen, amikor azon kívül, hogy Te Deum-ot éneklünk, dicsérő énekünkkel és imánkkal hálát adunk Istennek – mert így illik évzárókor (is) -, a megváltó Jézus szíve ünnepét is üljük.
Íme, itt a prédikáció: ez a citrom fa.
A tegnap hoztam ide előre, hogy tanítson benneteket is, s hogy tanítását magatokkal tudjátok vinni. Van, amit elmondok, van, amit nem, mert nem látom meg, de tanít ez a fa. Gondoljatok majd vissza, s esetleg írjatok nekem egy fogalmazást, szösszenetet, „esszét” arról, hogy azonkívül, amit én elmondok még mire tanít ez a citromfa. Ha írtok, s persze igényességgel, máris meglesz az első jegyetek a 2023-2024-es tanévben spiritualitásból, vagy vallásból. Rendben?
Szent Pál apostol írt egy levelet a korintusi keresztény közösségnek, melyet Ő alapított. Nem azért tette, hogy aztán szentírási könyv legyen belőle. Távolról sem azért. Azért írt nekik, mert azokat az embereket ismerte. Ő beszélt nekik a Megváltó Jézusról, így lettek azok az emberek Krisztushívőkké, az egy hit által pedig közösséggé. Pál apostolnak tudomására jutott később, hogy annak a közösségnek a tagjai egymással vetélkedő, ellenségeskedő pártokra szakadtak. Egyesek közülük azt mondta: „Én Pállal tartok…, mások meg én Apollóssal…, ismét mások meg én Kéfással…, én pedig Krisztussal.”
Pál apostol a közösséghez írt levelében kifejtette: nem számít, hogy ki munkálkodott többet, hanem csak a növekedés, azaz a növekedést, gyarapodást adó Isten, aki az embereken keresztül tevékenykedik a közösségért, gyermekeiért.
Szó szerint: „Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést az Isten adta. 7Nem számít sem az, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak a gyarapodást adó Isten.” (1Kor 3, 6-7)
Gondolataimat e citromfa ihlette. Ezt a citromfát sógorom adta, ő ültette a magot, ami kikelt. Jó ideig nevelte. Nyáron kitette, ősszel bevitte a házba, hogy ne fagyjon meg. Mondtam neki, hogy ha majd akkora lesz, hogy nehéz lesz mozgatni, meg sok helyet foglal, s úgy gondolja, adja nekem, mert a díszteremben lesz helye. A tavasszal szólt, hogy ha gondolom, elvihetem, nekem adja. Hát elhoztam, s azóta gondoztam. A kapott utasítás szerint, amikor virágozni kezdett, fülpiszkálóval „tüsténkedtem” virágjai körül, mivel a zárt térben a rovarok nem férhettek hozzá, hogy beporozzák. Lám a tevékenység ért valamit: nagy zöld citromok vannak rajta. A történet természetesen nem fejeződött be. Még nem értek be a citromok. De ha még ha be is érnek, akkor sincs vége, hiszen ha a fa remélhetőleg tovább él, s ha lesz, aki gondozza, újra virágozni fog, ami után újabb gyümölcsök teremhetnek…
Kedves Fiatalok!
Köröttetek – akik mondjuk úgy, életetek virágjában vagytok -, igen sokan forgolódtak, hogy termékenyek, eredményesek lehessetek: szülők, nagyszülők, itt az iskolában könyvelők, titkárnénik, takarítónénik, szakács nénik, oszik, tanárok, papok, edzők, képzésvezetők, stb. A munkájuknak van eredménye. Ismerünk benneteket, ismerjük képességeiteket, teljesítményeteket, jellemeteket, egyes magatartásotokat, amiből következtetünk másokra, tudunk egyes megvalósításaitokról, ezért megalapozottan újra mondom: van eredménye, érdemes volt dolgozni veletek, érettetek.
Ma álljunk meg egy pillanatra és adjunk hálát azokért, akik „tüsténkedtek” körünkben. Idézd fel magadban Édesapát, Édesanyát, nagyszüleidet s mondj hálát érte, fáradozásáért, lelki, szellemi, anyagi támogatásáért! Idézd fel magadban az iskolában körülötted, érted dolgozókat: a tisztaság felelős néniket, a titkárnőket, a tanárokat, az oszit, az igazgatót, a papod…, akik életük értelmét látják abban, hogy végzik a rájuk bízottakért való napi munkájukat. És idézzük fel valamennyien magunkban a növekedést adó Istent, akinek életünket, annak gyarapodását szolgáló testi-szellemi-lelki képességeinket köszönhetjük, mert ahogy Pál apostol is mondta: „… a növekedést, a gyarapodást Isten adta!”
Ne gondoljuk azt, hogy: „Á, ez természetes!” Dehogyis természetes, dehogy is olyan magától értetődő! Mindez munkával, erőfeszítéssel párosuló TERMÉSZETFELETTI AJÁNDÉK! Egyik barátom mesélte el, hogy Down-kóros fiataloknak volt elsőáldozása, s hogy a velük való foglalkozás folytán jött rá, hogy mekkora nagy ajándéka Istennek az ép test, ép szellem, ép lélek!
Kedves Fiatalok!
Nektek ezek a képességek mind megvannak: láttok, hallotok, beszélni tudtok, értelmesek vagytok, nagyon kiváló fiziológiai, értelmi, érzelmi, szociális, kommunikációs képességeitek vannak, melyeket használni is tudtok…, használtatok és ezekben fejlődtetek, DE LEGYETEK HÁLÁSAK ÉRTE! Körötükben emberek vannak, hogy élteteket gazdagítsák, gyümölcsözővé, eredményessé tegyék, haladásotokat, fejlődéseteket segítsék…, legyetek hálásak érte. Aztán Mennyei Atyánk, szerető Istenetek, Istenünk van, aki adja az életét, létünk minden egyes pillanatában árasztja bensőnkbe életét, hogy „életünk legyen és bőségben legyen”.
A mai naphoz, Jézus szíve ünnepéhez illő kifejezéssel élve „Jézus szíve, a jósággal és szeretettel teljes szív, a szeretet lángoló tűzhelye”, akár a Nap, állandóan sugározza felénk éltető, fényességet, meleget sugárzó kegyelmeit.
Igen!
Legyünk hálásak Istennek és ami lényeges, akarjunk szoros, értelmi és lelki kapcsolatban megmaradni VELE, hogy a növekedést adó kegyelme által érett személyiségekké tudjunk válni…, akik aztán képesek lesznek érett „magvaik” által az életet tovább adni arról gondoskodni, akik képesekké válnak a saját „valahogy elboldogulok” gondolkodás és magatartásmódon túl gondoskodó, életet gazdagító személyekké válni!
A szoros kapcsolat értelme a citromok által belátható…
A napokban két párnak is tartottam jegyes-felkészítőt. Mindkét pár lelkemhez közel álló emberekből áll. Az egyik párnak mindkét tagja itt járt nálunk. Kilenc éve ballagtak el mindketten. Emlékszem, hogy már XI. osztályban barátkoztak, mondjam úgy „olyan szépen, szelíden, fegyelmezetten szerették egymást”, mint látni ezt manapság is, köztetek járva-kelve.
Megkérdeztem őket: – „Ennyi idő után 11-12 után, mit éreztek, gondoltok egymás felől?”
A menyasszony szelíden ránézett a vőlegényére, s azt mondta:
– „Én hálás vagyok érte, neki…”
A vőlegény erre szintén azt mondta:
– „Én is hálás vagyok érte, mert….” Nem mondom tovább, mert ez rájuk tartozik, de erre megfogalmazódott bennem, s ki is mondtam: „Titeket a hála tartott össze.”
Kedves Fiatalok! Kedves munkatársak!
Azt gondolom ez nem csak párkapcsolatra érvényes, hanem közösségi és Istennel való kapcsolatainkra is. A belátással megalapozott hála összetart bennünket, de ezenkívül nekünk egyenként is jó, mert a hálás lélekben megelégedettség, béke, öröm, jóság, harmónia van. Legyünk, ahogy Pál apostol is mondja HÁLÁSAK!
„Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja tőletek Krisztus Jézusban.” (1Tesz, 5, 18)
„Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen…” (Kol 3, 16)
Ez utóbbi intést különösen vigyétek magatokkal a vakációra, s e kérés utasítása szerint éljetek bárhova, bárkivel, bárkikkel mentek, bármit tesztek, mert az Ő tanítása mely „lélek és élet.” (Jn 6, 63b), biztonságban, épségben, harmóniában tart, s erőt ad a tovább fejlődésre, érésre! Ámen!
Simó Gáspár, spirituális
Vissza