Borús júniusi reggelre ébredtünk, az előző napokhoz képest elfogadható kellemes időt kaptunk. 21-e volt, reggel 7 óra. Kis csapatunk a IX. C osztály, amely 27 diákkal és osztályfőnökükkel Pál Lászlóval az élen útra készen voltak, hogy a II. világháború idején a Tordai csatában elesett honvéd, német, orosz katonák sírkertjét keressék fel, megemlékezve ezáltal is hősi halottjainkról.
Az út hosszú volt, a több mint 3 órás út alatt az elején csak a busz motorjának a húzása, a kapcsolások hangja hallatszott, majd, ahogy kezdtek ébredezni a diákok úgy lett egyre hangosabb a busz. Az elején kacagások, hangoskodások, éneklések, majd ahogy közeledtünk úticélunk felé egy kis történelem óra következett osztályfőnökünk által. Bár osztályunk nem történelem szakos, azért ránk fértek az újabbnál újabb információk. Kaptunk egy kis ízelítőt a II. világháború kitöréséről, folyamatáról, végkimenetéről, majd volt egy kis interaktív ki-mit tud, ahol be lehetett kapcsolódni a beszélgetésbe, és kiegészíteni egyes dolgokat. Amint megérkeztünk Tordára a városi temetőhöz, és leszálltunk a buszról, nagyon nagy hőség fogadott, nem is kell mondanom, mindenki visszakívánkozott a hűvös buszra. A temetőbe érve kis bizonytalanság fogadott, mivel egy jókora nagy dombbal álltunk szembe, teli s tele sírokkal, azt se tudtuk merre induljunk, míg gyorsan megtaláltuk az információs táblát.



Ha már Torda, akkor egy kis kitérőt tettünk a tordai sóbányába is. A kinti perzselő hőmérsékletet felváltotta a 12-15 fok, hisz ennyi a bánya stabil hőmérséklete, így egészen jól esett a bányában való tartózkodás. Sokat nem is időztünk a bányában, hisz hátra volt egy másik úticél is Segesvár. A Segesvár felé vezető út alatt beszélgetések, éneklések voltak, majd megérkezve Segesvárra, ugyanaz a forró meleg fogadott mint Tordán. Kis szerveződés után neki is indultunk a várat körbe járni, felkerestük boldog Apor Vilmos vértanú püspök szülőházát, ahol szintén volt történelemóra a szászokról, kitelepítésük mikéntjéről, a szász városok, falvak elromániasitásának mikéntjéről, megcsodálhattuk a toronyórát, az evangélikus templomot, majd a vár tetejére felérve megnéztük a kilátást a városra. Kaptunk 2 óra szabadot, így mindenki valamelyik vendéglő felé vette az irányt, ki ebédelni, ki üdítőzni.


18 órakkor volt a visszaindulás, mondanom sem kell, hogy a buszon szinte mindenki csendes alvásba merült, hisz az utazás, a meleg, a sok járkálás leszívta energiánkat, kivéve osztályfőnökünk és sofőrbácsiét nem, ők ketten lelkesen meséltek, beszélgettek.
Hazaérkezve tudatosult bennünk, hogy ez a tartalmas kirándulás most itt véget ért, de többünkbe is megfogalmazódott, hogy folytatni kellene az ilyen honismereti kirándulásokat, hisz nagyon sok tanulni valónk van még. Tervünkben van az Úz-völgyi honvéd temető felkeresése is, de ezúttal nem busszal, hanem biciklikkel szeretnénk eljutni.
A IX. C osztály és osztályfőnökünk nevében, köszönetet szeretnénk mondani a Rákóczi Szövetségnek, hogy támogatták honismereti kirándulásunkat. Isten fizesse!
Pál László és a IX. C osztály
Vissza