I. Örökös Szentségimádás

Örökös szentségimádás a Segítő Mária Gimnáziumban 
(2021. december 16.)

2021 tavaszán Ft. Hurgoi János érseki irodaigazgató kért fel, hogy szervezzük meg iskolánkban – évente ezen a napon – az Örökös szentségimádást.

Örömmel és lelkesedéssel fogadtuk a felkérést, s éppilyen lelkesen vetettük bele magunkat a szervezésbe.

Nem hallgathatom el azt sem, hogy a lekesedés és öröm mellett ott volt a szomorúság is bennünk, mert az, hogy ránk is sor került azt is jelenti, hogy nem gyarapszunk, hanem fogyunk. Fogy a magyarság, a katolikus hívek száma és vannak települések, ahol már nincs aki leboruljon az Úr Jézus elé áldást, oltalmat, irgalmat kérni, hálát adni, Őt dicsérni. Nincsenek emberek, mert  vagy elszenderültek az Úrban (ez talán a legjobb…), vagy el kellett menjenek a megélhetés végett idegenbe, vagy sajnálatos módon, nem születtek meg, nem engedték megszületni a gyermekeket. 

Visszatérve a felkéréshez: nekünk ez megtiszteltetés volt, és ezért örömmel készültünk úgy a tanárok, mind a diákok. 

Az alábbi beosztás szerint történt iskolánkban az első örökös szentségimádás:

730 – 830 – VII. osztály – vezette: Tamás Levente igazgató

830 – 930 – 16 fő – osztályonként  egy tanuló – vezette: Tamás Levente igazgató

930 – 1030 – 16 fő –  osztályonként egy tanuló  – vezette: Erdély Imre vallástan tanár

1030 – 1130 – XI. A – vezette: Simó Gáspár spirituális

1130 – 1230 – V. osztály – vezette: Simó Gáspár spirituális

1230 – 1330 – XII. A – vezette: Erdély Imre vallástan tanár

1330 – 1430 – 16 fő – osztályonként  egy fő – vezette: Farkas Ibolya szociális testvér

A szentségimádás a Kollégiumban 1600 – 1800-ig folytatódott a bentlakók részvételével, majd 1800-tól kezdődő szentmisével zárult, melyen Nm. Ft. Tamás József püspök atya volt a főcelebráns, az igehirdető pedig Ft. Csíki Szabolcs csíkdelnei plébános, az egyházmegye ifjúsági lelkésze. 

A szentségimádás egy jó alkalom volt arra, hogy a velünk lévő, élő Jézus Krisztus áldását kérjük közösségünk minden tagjára, s mindannyiunk hozzátartozóira és meg is tettük! Hisszük, hogy eredményes lesz imánk, az Úr Jézus pedig szeretettel és örömmel vette lelkes imánkat, jelenlétünket, minőségi időnket. Deo gratias!

Simó Gáspár, spirituális

Vissza