a magyar nyelv napja 2023-6

A magyar nyelv napja

November 13.-án a magyar nyelv napját ünnepeljük. Ezért mi, a Segítő Mária Gimnázium XI. B osztálya, a magyartanárnőnk, Györgypál Enikő segítségével egy kis előadást tartottunk  iskolánk diákjainak, tanárainak.  Az első feladatunk az volt, hogy gondolatokat kellett írnunk  a magyar nyelvről tovább »

Önismereti hétvége 2

Önismereti hétvége

2023. november 10-11. – Önismereti hétvége a Segítő Mária Gimnázium diákjai számára Az egészség feltételei között kiemelten fontos a mentális, érzelmi kiegyensúlyozottság. Nem könnyű felnőttként sem, annál nehezebb középiskolásként hatékonyan és megelégedetten élni a számos, életszakasszal együtt járó és társas tovább »

Iskolakert 6

Iskolakert

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Csíkszereda Város Önkormányzatának az anyagi támogatásért, mely összeget az iskolakertre fordítottuk. Már a Zöld hét során használtuk azokat a kerti szerszámokat, melyeket a pályázati összegből vettünk iskolaudvar rendezés, fametszés és ágyás rendezés során.   Ezen kívül tovább »

Küzdelem a lelkekért 2

Küzdelem a lelkekért

1956 októberének, majd az azt követő megtorlásnak, a kommunista  elnyomásnak történései még élhetnek idősebb családtagjaink emlékezetében. A szabadságért való bátor kiállás akkor is a fiatalokat lelkesítő ideál volt. Ma látszólag nem kell megharcolnunk érte.   A kommunista diktatúra céljainak legnagyobb tovább »

HMT-logó

Megyei pályázati támogatások

Iskolánk alapítványa idén 4 pályázatot nyújtott be Hargita Megye Tanácsához: tematikus táborra (Petőfi 200 címmel), didaktikai eszközfejlesztésre (Felfedezünk, illetve Esély a visszakapcsolódásra címmel), illetve cserkészruhákra/viseletre (a 126. számú Kájoni János cserkészcsapat részére). A 4 pályázatra összesen 20.200 lejt fordíthattunk megyei tovább »

European day of languages

Az Európa Tanács szeptember 26-át A NYELVEK EURÓPAI NAPJÁvá nyilvánította. Az Európai Unió tagországaiban először 2001 őszén rendezték meg, melyen közel ötven ország vett részt. Ennek sikerén felbuzdulva azóta minden évben megemlékeznek a csaknem 200 különböző európai nyelvről. Az Európa-szerte tovább »

banner

Ösztöndíjak 2023/2024-es tanévben

Kedves Diákjaink! Tisztelt Szülők! Az elmúlt napokban megjelent az iskolai ösztöndíjakat szabályozó 6.238./08.09.2023 Ordinul 6238 din 2023 METODOLOGIE-CADRU de acordare a burselor minisztériumi rendelet. Ennek értelmében iskolánk általános – és középiskolás tanulóink két típusú kiválósági ösztöndíjban, érdemösztöndíjban, valamint szociális ösztöndíjban részesülhetnek. tovább »

Hívógató 2023-2024 tanév

Tanévnyitó

Isten segítségével hétfőn új tanévet kezdhetünk. Tanévnyitó Veni Sancte szentmisénket 2023. szeptember 11-én, hétfőn 11:00 órakor a Segítő Mária Gimnázium bentlakásában tartjuk. (M. Eminescu u. 3- a Sapientia mellett)A szentmise kezdete előtt negyedórával az Osztályfőnök vár benneteket a kollégium park tovább »

emlékkönyv2023

Emlékkönyv

Kedves egykori segítőmáriás diákok! Megjelent iskolánk emlékkönyve, amely gimnáziumunk újjáindulásának 30 évét foglalja össze: iskolatörténetet, visszaemlékezéseket, tablókat, kicsengetési kártyákat, fontosabb eseményeket tartalmaz. Ajánljuk figyelmetekbe, a titkárságon megvásárolható munkanapokon 9 és 14 óra között.

banner

Beiratkozási tudnivalók a teológia, társadalomtudomány és természettudomány osztályokba

Kedves sikeresen felvételiző Tanulóink!Gratulálunk nektek és természetesen türelmetlenül várjuk a veletek való találkozást! A beiratkozás ugyan július 20, 21 valamint 24, 25- én történik,  tisztelettel kérünk Benneteket, hogy lehetőség szerint hétfőn vagy kedden iratkozzatok a Gimnázium titkárságán 9.00 és 14.00 tovább »

banner

Teológia osztályba felvételt nyert diákok névsora

Kedves Felvételiző Diákok! Tisztelt Szülők! A Segítő Mária Gimnázium Teológia osztályába a visszalépések után aktualizált bejutási lista az alábbi mellékletben található. A sikeresen felvételizőknek gratulálunk!Ök az Országos adatbázisba, mint bejutottak kerülnek ma, így a kódoláson már nem kell a saját iskolájukban jelentkezzenek. tovább »