Iskolánk búcsúján, Magyarok Nagyasszonya ünnepén szentségimádáson vettek részt az osztályképviselők (az első három órában, óránkénti váltásban) a gimnáziumi szentségi kápolnában. Ezt követően a kollégium dísztermében Ladányi Tamás veszprémi asztrofotós, csillagász tartott előadást, majd ezt követően a résztvevők megtekinthették a 30 kiállított fotót, amelyeket az iskolánknak adományozott.
A búcsús szentmise főcelebránsa és szónoka iskolánk egykori diákja, Bőjte Csongor atya, kolozsvári segédlelkész volt, aki a szentmise végén újmisés áldásban részesített.
Az alábbiakban Bőjte Csongor atya prédikációját olvashatják:
Krisztusban szeretett testvérek!
Amikor egy iskolának névadót választanak, akkor általában a névadók a nevelőtestülettel együtt elkötelezik magukat bizonyos értékek mellett, amelyeket az iskola névadója képviselt, amit megélt életében, amiben példa lehet úgy a diákok, mind a pedagógusok részére egyaránt. Kiváltságos helyzetben vagyunk mi, a Segítő Mária Gimnázium közössége, mert mi nem csak egyszerűen névadót kaptunk iskolánknak, hanem egy közbenjárót, abból is a legerősebbet, a Boldogságos Szűz Máriát, Isten Anyját, a Magyarok Nagyasszonyát.
Ha az evangéliumokat olvasgatjuk, akkor szembetűnő, hogy bár kulcsfontosságú személy a Boldogságos Szűz Mária, oly keveset tudunk meg mégis róla a Szentírásból, és ez is mennyire árulkodó a Szent Szűz személyéről: bármekkora feladatra is választotta ki őt az Isten, személye „eltörpül” a Mindenható terve mellett, mert tudta és tudták kortársai, a szent írók is, hogy minden tettével Isten üdvözítőtervét szolgálta.
Mária, az egyszerű názáreti szűz, a fiatal lány talán hasonlóképpen élte mindennapjait, mint bárki közületek, sőt, még egyszerűbben, mint mi, 2022-ben, és Isten ezt az egyszerű lányt választotta ki – már születése előtt, fogantatása pillanatában, hogy részese legyen az Ő megváltó művének, hogy világra hozza Szent Fiát. Mária volt az, aki az angyal köszöntésére, felhívására rögtön el tudta fogadni Isten akaratát, anélkül, hogy tudta volna mire is vállalkozik. Sokan mondhatnák, hogy hát könnyű volt neki, el kellett fogadni a gyermeket, megszülni, ki ne szeretne Isten Fiának édesanyjának lenni? Ki ne mondana rögtön igent, akit az angyal otthonában látogat meg? Igen ám, de ha az üdvtörténet eseményeit nézzük, akkor ez nem is volt annyira egyszerű! Mária, amikor kimondta az igenjét, hogy elfogadja Isten ajándékát, a gyermeket; szíve alatt hordja és neveli őt, nem tudhatta, hogy gyermeke mi is lesz, KI is lesz igazán! Annyit tudott, hogy feladata van; tudta, hogy Isten nem mindennapi dologra hívja meg őt!
Akárcsak bármelyik szülő, amely elfogadja a születendő gyermekét: a fogantatás, születés pillanatában nem tudja mire vállalkozik! Nem tudja, hogy gyermeke okos lesz, jó ember, szorgalmas? Vagy épp ellenkezője? Nem tudta, hogy milyen kihívások, nehézségek fognak várni rá életében! Mária ennyit tudott: Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!… Isten Fiának fogják hívni! Szép! Könnyű lesz ezzel a gyermekkel, nem kell féljek öreg koromra, azért mégiscsak az Én Fiam uralkodni fog mindörökké…
Ha Mária így fogta volna fel az Ő feladatát, akkor nagyon zsákutcába kerülhetett volna, amikor jött az emberek részéről az elutasítás Fia irányába. Amikor maga Fia is így szólt: „ki az én anyám, kik az én rokonaim?”; „asszony, nem jött el az én órám!”. Amikor jött az árulás, megalázás, ítélet. Amikor jött a KERESZT. A szenvedés és a halál…
Mária igenje abban volt nagy, kiemelkedő, hogy ő az igenjét Istennek mondta ki, és minden bizalmát Belé vetve mondta ki. Nem az egyéni dicsvágyért, nem is azért, hogy „milyen jó, Fiam lesz az Isten én pedig az ő anyja…” Mária Istennek mondott igent! Mária a SZERETETNEK mondott igent. Nem fordult el Fiától, amikor az saját útjára lépett. Nem hagyta egyedül szenvedni Fiát, hanem végig kísérte a kereszthordozásban, egészen a halálig! Mert Ő igent mondott. Ígéretet tett úgy is, hogy nem látta előre mi fog várni rá. Hitt Istenben. Hitt a Létbe hívó Szeretetben! Tette a dolgát, amire Isten meghívta őt.
Kedves Diákok!
Ha hiszitek, ha nem, de Isten a ti életetekbe is elküldte vagy elküldi angyalát, aki bejelenti – akárcsak Máriának, hogy terve van veletek! Lehet nem lesz szárnya az angyalnak, sőt fel sem fogjátok ismerni őt, mert nem lesz látványos a közlés, de Isten mindannyiotokat személyesen arra hív, hogy munkatársai legyetek! Arra hív, hogy ti építsétek az Ő országát.
Arra hív, hogy szeme legyetek, amely nem csak néz, hanem lát: meglátja azokat az embereket, akik segítségre szorulnak, akik számítanak rátok! Arra hív, hogy szája legyetek: amely vigasztaló szavakat tud szólni, amely bíztatni tud, amely reményt tud adni, amely útba tud igazítani! Arra hív, hogy füle legyetek: hogy meghalljátok elsősorban sok társatok és a körülöttetek élő emberek olykor néma segélykiáltását! És arra hív, hogy keze legyetek: amely kinyújtott kéz tud lenni azok számára, akiknek támaszra, védelemre, vagy épp egy elismerő vállveregetésre van szüksége! Ismerjétek fel Isten meghívását! Legyetek bátrak, akárcsak Szűz Mária, aki IGENT tudott mondani arra, hogy Isten nagy tervének részese legyen, még akkor is, ha nem tudta mire is hívja őt a Mindenható.
RÉSZESEI VAGYTOK ISTEN TERVÉNEK! Ma, itt ti vagytok a csoda hordozói!
Kedves Tanárok, Nevelők, Munkatársak!
Mária tette a dolgát, amire Isten meghívta őt, szülővé vált: nevelte gyermekét és HITT Benne! Isten arra hív titeket is, hogy munkatársaiként higgyetek azokban, akiket rátok bízott! Lehet, hogy néha rosszul fog esni a kérdés, hogy KI AZ ÉN ANYÁM, ÉS KIK AZ ÉN ROKONAIM – de ti ennek ellenére is legyetek kísérői, támaszai még a legnehezebb órákban is gyermekeiteknek, mert a tieitek is ők! Ma ti formáljátok a jövő Máriáit! És az sem mindegy, hogy pár év múlva ki fog szólni innen hozzátok…
Szeretett Testvérek!
„Az Úr veled van!” – így szólt az angyal Máriához és szól személyesen mindannyiunkhoz személyesen. És ha ő velünk van, akkor bármire is hívjon, erőt ad a mindennapokhoz, erőt ad mind ahhoz, amit a magunk helyén tehetünk országát építve.
Szent Ignác szavait választottuk nyolc évvel ezelőtt évfolyamunk mottójául, amely a mai napon is érvényes: „mi csak arra ügyeljünk, hogy Isten akaratát teljesítsük. Isten majd gondoskodik arról, amire szükségünk lesz.”
Vissza