Gyulafehérvári zarándoklat

A jubileumi szentévben, szeptember 29-én, egy ötven főt számláló csapattal vettünk részt a Gyulafehérvári Főegyházmegye búcsújának ünnepén. Reggel korán indultunk, hogy a 11:00-kor kezdődő szentmisén részt vehessünk. Útközben elimádkoztuk az örvendetes rózsafüzért családjainkért, iskola közösségünkért, Egyházunkért, elhunytjainkért és a háború megszűnéséért. A fiatalok útközben szentgyónást végeztek, hogy a búcsúhoz fűzött ígéreteket elnyerhessék önmagukért, szeretteikért, elhunytjaikért.

A szentmise után a boldogemlékű, tiszteletre méltó Márton Áron püspök atya sírjánál imádkoztunk dr. Marton József gyógyulásáért, aki a búcsús szentmise szónoka kellett volna legyen, de betegsége miatt nem tudott eljönni az ünnepi alkalomra. Ő nagyon sokat dolgozott azon, hogy Márton Áron püspök atya írásait közzé tegye, ismertségét terjessze, a szentté avatását elősegítse. Arra kértük Áron püspököt, hogy a tanár úr gyógyulását elősegítve mutassa meg, hogy Ő már az örök dicsőség osztályosa, közbenjárónk tud lenni a jó Istennél.  

A zarándoklókat Bogos Róbert tanár úr, Farkas Ibolya volt igazgatónő és János Katalin tanárnő és iskolánk egykori konyhása Dánél Erzsébet is elkísérte. 

Köszönjük a Segítő Mária Alapítványnak, hogy az utazás költségeinek több mint felét támogatta, mondjuk úgy lehetővé tette, hogy féláron utazzunk az egyházmegye központjába, a Szent Mihály-napi búcsúra.

Simó Gáspár, spirituális

„Nekem fontos a szentmisén való részvétel. A székesegyházban különösen szép a szentmisén részt venni. Mindig élménydúsan, feltöltődve térek onnan haza. Azt is jó látni, hogy sok fiatal vesz részt a búcsún és hitéletet él.”

Kalányos Emma, XII. A

„A Szent Mihály-napi búcsús szentmise mély és erőteljes lelki élmény volt. Mindig örömmel megyek a székesegyházba. Hálás vagyok, hogy az iskolával, a diáktársakkal együtt részt vehettem ezen a jubileumi zarándoklaton.”

Urkon Dávid, XII. A

Vissza