Az 1948-ban megszüntetett Római Katolikus Főgimnázium jogutódja, a jelenlegi Márton Áron és a Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum. Ez utóbbi az 1990 – 1991-es tanévben újra megkezdte eredeti célkitűzésének megvalósítását: a székely-magyar ifjúság római katolikus keresztény hitre való tanítását, nevelését.
Újjászületésének 30. évében szeretnénk hálát adni a teremtő, gondviselő Istennek azért, hogy vagyunk, azokért, akiknek köszönhetően megalakult és újjáalakult a nemzetet, keresztény hitet tápláló, megerősítő, embereket Krisztus képére, életvitelére formáló iskola. Szeretném kifejezni hálámat a Szűzanya iránt, hogy iskolánkat nemcsak megszületésében, hanem kifejlődésében is támogatta, támogatni fogja.
Köszönetet szeretnék mondani azokért, akik ebben az iskolában tanítottak, akik magukat nem kímélve, ezért az iskoláért áldozatot hoztak, életük fényét – melegét árasztották.
Tapasztalatom, hogy hálaadás csak azon személyek, nemzetek életében van, akik tudják, hogy kinek és miért kell hálát adni, ezért szeretnék egy kissé visszatérni a múltba, tudatosítani a már elmúlt időket.
Van még egy, a történelemből kiolvasható tény, amelyet iskolánk életéből egészen világosan lehet látni: a keresztény élet keresztúton halad (gondolhatunk személyekre, és intézmények életére). Azt a jövőre vonatkozó tanulságot szeretném levezetni, következtetésként, bizonyosságként kimondani, s így mint útravalót a gyakorlati életvitelhez minden kedves olvasónak a „tarisznyájába tenni”, hogy a keresztúton Jézus megy elől, a követőit pedig Szent Anyja, Mária kíséri.
A visszatekintésben könyvek mellett segítségemre voltak az egykor, ma már történelemnek számító események megélői: Molnár Jolán néni, aki a Gimnázium titkárnője volt 1942 – 1974 között, Rafain Gábor, egykori diák (1938 – 1942 között), aki a főiskola elvégzése után ugyanabban az iskola épületben volt tanár, aligazgató, majd újra tanár; id. Borsodi László szintén egykori diák, az újrainduló iskola biológiatanára.
A történelmi adatok szerint iskolánk bölcsője a csodálatos segítő Szűzanya híres búcsújáró helyén, Csíksomlyón ringott. Pontos adat nincs az iskola alapítását illetően, de azt tudjuk, hogy „1661 júliusában Izmael budai basa, Ali basa s a tatárok Erdélyre törnek, Csíkot is elárasztják, a templomot, kolostort, s az iskolát felégetik.” Ez az adat igazolja, hogy az iskola, mint a Ferenc-rendiek által alapított kolostori iskola már előbb megalakult, feltehetően az 1650-es évben. Az első pusztulás után „Kájoni János atyának és Domokos Kázmér házfőnöknek, később püspök és apostoli vikáriusnak, valamint utóda Taploczai István, később bákói apostoli vikárius fáradtságot nem ismerő tevékenysége által az országosan gyűjtött alamizsnából 1664-ben a templom és a kolostor, 1669-ben az iskola újra felépült.”
A történelmi beszámoló szerint a koldus szegény iskolát, amelyet a ferences atyák és a hívek nagy buzgósága tartotta fenn, 1694-ben a tatárok ismételten megtámadták. A támadás nem járt sikerrel, mert Nizet Ferenc szerzetes atya fegyverbe szólította 200 növendékét. A környék lakóitól támogatva 1694. február 15-én „…a fosztogatás végett Somlyóra törő ellenséget megrohamozva megszalasztották.” Érdemes kiemelni, hogy a tatárok többé nem támadtak a környéken.
Az iskola életében az újabb csapást nem fegyveres támadás, hanem a szárazság okozta szegénység (1717-től), a pestis jelentette. A nehéz körülményeken Lukács Mihály csíkkozmási plébános segített, aki ebben az iskolában tanított. Az ő jóvoltából „1733-ban a régi épülettől keletre felépült az új iskola, egyelőre fából, de kő alappal.” Sajnos, a Lukács Mihály jóvoltából felépülő iskola egy része leégett. Ez után határozta el magát a székelység, hogy új iskolát épít, de most már kőből. Nem sokkal a madéfalvi vérengzés után (1764. január 7-én), mivel a kormány nem akart hozzájárulni a költségekhez, a csíki, gyergyói és kászonszéki falvak összefogásával, alig két év alatt (1780 – 1782 között) felépült az új iskola (1782. jan. 6-án áldották és nyitották meg az iskolát), amely később a nemzet továbbfejlődése szempontjából jelentős helyszínné vált.
Az iskola átadását követő években, a bécsi udvar határozatai jelentenek gondot, nehézséget a székely ifjúság iskoláztatásában. A madéfalvi mészárlás után a tanulókat fegyverbe parancsolták (az iskolába csak katonai igazolvánnyal lehetett beiratkozni). A tanulók „csak előzetes engedély alapján választhatnak maguknak valamilyen pályát. A szegény tanulók segélyezését beszüntetik. Az alsó osztályokba latin helyett a németet vezetik be, s aki 3 év alatt el nem sajátítja, kizárással fenyegetik. A hittant kivéve mindent németül kell tanítani. Ezért sok szülő nem tartja érdemesnek gyermekét iskoláztatni. Így nem csoda, ha az 1783-i 400-as létszám a következő év végére 31-re apad.”
Miután II. József 1790 januárjában visszavonta rendeleteit, az iskola élete újra fellendült. Az anyanyelv újra „bevonulhatott” iskolánkba, a szegény sorsú tanulók számára visszaállították a szemináriumokat.
Az iskola életében az 1848-as forradalom újabb törést hozott. A nagyobb diákok katonának, a kisebbek hadiiskolába, Csíkszentmártonba mentek. A katonák által megszállt iskola csak 1851 októberében kezdhette meg tevékenységét, mellőzve a ferences atyák oktató-nevelő, igazgatói munkáját, akiket a főkormányszék forradalmi proklamációk nyomtatásáért rossz szemmel nézett. Az 1891. évtől egyetlen ferences szerzetes tanára maradt az iskolának P. Kopacz Patrik személyében. Az újrainduló iskola a megfelelő felszereltség, és a tanári kar hiányossága miatt válságos időket élt át.
Az iskola növekedéséhez 1880 táján a vármegyei hivatalok Somlyóról, Csíkszeredába való költözése járult hozzá. Az üresen maradt épületet a Státus megvásárolta és internátusként használta. Az 1895. évben vetődött fel először a Gimnázium Csíkszeredába való áthelyezésének gondolata. Az áthelyezésről szóló döntés 1907-ig váratott magára. Ebben az évben egy közgyűlésen az állam, a Státus és a megye képviselői elhatározták, hogy Csíkszeredában az ún. „Nagymarton” új épületet építenek a gimnázium számára. Szinte elképzelhetetlen, hogy az 1909. március 29-én megkezdett munkálatok után, 1911. június 5-én Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök már felszentelte az új épületet, így az 1911 – 1912 tanév már itt Csíkszeredában kezdődhetett meg. Az épület déli része, melyet az erdélyi katolikus püspökség építtetett 1913-ban került átadásra.
A kedvezően megváltozott körülmények között lendületbe jövő iskolai életet az 1914-ben kirobbant világháború ingatta meg. Sok tanárnak katonai szolgálatot kellett teljesítenie, ami helyettesítésük miatt is gondot okozott, továbbá az iskola épületét lefoglalták a magyar hadsereg részére kórháznak, így az 1916 – 1917. tanévben teljesen szünetelt az oktatatás.
Az 1917 -1918. tanévben, szeptember 5-én újra beindult az iskolai élet. Ekkor talán már sejteni lehetett a székely magyarságot oktató – nevelő iskola következő megpróbáltatásának közeledtét, amit román megszállás és az 1920. június 4-én bekövetkezett trianoni döntés következménye jelentett. Az 1918-’19. és a 1919-’20. iskolai tanév még a magyar tanterv szerint zajlott, de 1920-’21. tanévtől már az alakuló román állam tanterve lett kötelező iskolánkban is. A tanári kar 1924. augusztus 20-án Brassóba kellett utazzon, hogy ott Anghelescu közoktatási miniszter rendeletére az összes nemzeti tárgyakból (román nyelv és irodalom, román történelem, földrajz, alkotmánytan) vizsgázzanak. A tanárok egy héttel a vizsga időpontja előtt kaptak értesítést e rendeletről, így el lehet képzelni ennek sikerét. Egy évvel később a tanárok, Kolozsváron román nyelvből kellett vizsgázzanak. Újabb problémát az 1925-ben életbe léptetett magánoktatási törvény jelentett. E törvény értelmében ahhoz, hogy az iskola működhessen „nyilvánossági jogot” kellett kapjon. E jog megadása az állami hatóságoktól függött. Ennek hiánya gyakorlatilag az iskola elnéptelenedését, bezárását vonta volna maga után. Gróf Majláth Gusztáv Károly püspöknek köszönhetően a Státus intézeteinek nagy része 1928-ban megkapta e fontos jogot, de a mi iskolánk valamint az udvarhelyi és a kézdivásárhelyi iskola nem. Iskolánk végül, Majláth püspök és dr. Bitay Árpád történelemtanár intézkedésének köszönhetően 1931. január 29-én kapta meg e jogot, ami 1934-ig viszonylagos problémamentességet eredményezett. Ez évben – az előző évektől eltérően, amikor csak a vizsgáztató bizottság elnöke volt tanügyminiszteri küldött -, a IV. osztályosok felvételi vizsgájára, az ún. kisérettségire állam által kijelölt bizottság jelent meg, s könyörtelenül megkérték, hogy a tantárgyakból román nyelven vizsgázzanak diákjaink. Eredménye: 13 személy ment át a 30 jelentkezőből. Változás csak az 1938-as évektől kezdett beállni, amikor már érezni lehetett a bécsi döntés előszelét, amelynek értelmében Észak–Erdélyt 1940. augusztus 30-án visszacsatolták Magyarországhoz. A bécsi döntést követően, 1940. október 21-én, Veni sancte szentmisével vette kezdetét az 1940-1941-es tanév, és természetesen a magyar vallás és közoktatásügyi minisztérium által kiadott, átmeneti tanterv szerint.
A tanítás ebben és az elkövetkező tanévekben, főleg a tanárok és sorköteles diákok katonai szolgálatra való besorozása, hadszíntéri kötelességeik teljesítése miatt akadozott. Ezekben a bizonytalanságokkal tele években, (1940-’44) sokat jelentettek Márton Áron püspök úr, legfőbb munkatársának Sándor Imre püspöki helynöknek az évi látogatásai. Az ünnepi szentmiséken prédikált, óralátogatásokat végzett, elbeszélgetett a tanárokkal. Nehéz kereszteket viselt, ezekben az években a székely-magyar nép, az iskola, amit az 1939-ben kitört a második világháború még inkább súlyosbított. Amikor, 1944 márciusában a német hadsereg megszállta Magyarországot a tanévet befagyasztották, az iskolát pedig kórháznak foglalták le. Ilyen céllal, 1944 januárjától az épület északi szárnyát a magyar hadsereg, középső és déli szárnyát, 1944. április elejétől a német hadsereg vette igénybe, majd miután a román hadsereg átállt a szovjet csapatok oldalára – s elfoglalta Észak- Erdélyt-, szovjet hadsereg használta kórházként az épületet. A háború nagyon megviselte iskolánkat. Nemcsak az épület, de a szellemi-lelki élet is katasztrofális károkat szenvedett. Csak egy tényt említsünk, amiből le lehet vonni a következtetést: „ az 1944- 45-ös tanévet novemberben tíz tanerővel nyitották meg, akik közül kettő nyugdíjas és négy szakképesítés nélküli” tanár volt. Ettől a tanévtől, 1944-től, az 1948-as tanévig iskolánk nevéből kiollózták a Segítő Mária nevet, így Római Katolikus Főgimnázium néven működött, de az igazi baj „a rontás” (államosítás, ateista nevelés), csak ezután következett.
A „rontás” fokozatos volt:
– 1948-ban az iskola épületét, benne minden ingósággal államosították. Az 1948. augusztus 3-án megjelenő, közoktatási törvény értelmében, minden felekezeti iskola az állam tulajdonába ment át. A rendelet értelmében az erdélyi egyházmegyének 182 elemi iskolája, 30 középiskolája (ebből 10 főgimnázium, 12 gimnázium, 3 kereskedelmi felső iskola, 2 tanítóképző, 1 óvónő képző, 1 ipar iskola, 1 gazdasági iskola) 17 nevelőintézete (internátus), 2 árvaháza került az állam tulajdonába.
– a fiatalok neveléséből száműzték a vallás-erkölcsi nevelést. Ezt mutatja az a tény is, hogy a ma még többnyire csak díszteremként használt kápolna ablakait,– melyek Szent Istvánt, Szent Imrét és a Magyarok Nagyasszonyát ábrázolták – eltávolították, hogy e személyek képei, ne sugalljanak sajátos üzenetet, eszmeiséget, ne szolgáltassanak sajátos példát az ifjaknak. A tantermekből leszedték a feszületeket, helyettük a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága titkárainak képeit függesztették ki. Tiltották a templomba járást, a hit gyakorlását: kizárással, magaviseleti jegy levonásával, a továbbjutás nehézségeivel fenyegették a diákokat. A szülőket szülőértekezleteken próbálták meggyőzni, kötelezni, hogy „ne tegyék ki gyermekeiket a «kettős nevelés következményeinek»” A tanárokat, amennyiben gyakorolni merték hitüket, illetve ha nem tiltották a vallásgyakorlást állásvesztéssel, áthelyezéssel fenyegették, zaklatták. Megélhetésük végett a tanügyi személyek kénytelenek voltak a vallás nyílt, szabad gyakorlatáról lemondani. A vallás gyakorlása, szentségek vétele (keresztelés, elsőáldozás, bérmálás, stb.) végett bujkálniuk kellett. A hitoktatást a lehető legszigorúbb módon korlátozták: az 1948-as évtől a hetvenes évekig egyetlen hittankönyv, imakönyv sem jelenhetett meg (1975-ben jelent meg ugyan, de olyannyira korlátozva, hogy a szükségleteknek csak 10% -át fedezte). Az iskola 186. sz. Csaba cserkészcsapatát (1942-’43-as tanévben alakult), valamint az 1731-ben alakult Mária kongregáció társulatát, amelynek célkitűzése a katolikus és magyar öntudat kialakítása és ébrentartása volt, szintén betiltották. Az iskola keresztény könyvtárát az államilag tiltott könyvek jegyzéke alapján kiselejtezték. Attól függetlenül, hogy vallási könyv volt, vagy sem, azon könyveket, amelyek a Szent István Társulat Könyvkiadó gondozásában jelentek meg megsemmisítették.
– az oktatást lassan „elromanizálták”, azaz román nyelvűvé tették. A magyar iskola, az 1960 –’61-es tanévben kellett helyet adjon román tannyelvű osztálynak. A román tagozat első, az első évben egyetlen osztállyal indult. Ennek az osztálynak 35 diákja közül, az iskolai anyakönyvek adatai lapján 8 román, 27 magyar nemzetiségű tanulója volt! A következő tanévben már két román tannyelvű osztály indult: az A osztály 34 tanulójából 7, a B osztály 33 tanulójából 8 volt román nemzetiségű. Az Államtanács 1973-ban rendeletbe adta, hogy „Az együtt élő nemzetiségek nyelvén oktató líceumokban román tanítási nyelvű tagozatokat vagy osztályokat kell szervezni, függetlenül a tanulók számától.” A forradalom évében, 1989-ben ez a folyamat ott tartott, hogy ebben a tanévben (1989-1990) 32 román nyelvű osztály, s csak 5 magyar osztály indulhatott. A diákok nemzetiségi megoszlása, nagyrészt ugyan olyan arányú maradt.
Az 1989 decemberében történő rendszerváltás következtében, az eltulajdonított és elprofanizált iskola életébe változást indított be. Bögözi Mihály, Miklós József, Silló Géza, id. Borsodi László, Nagy Antal, Eigel Ernő tanárok képviseletével megalakult egy bizottság (a Nemzeti Megmentési Frontot kérésére, annak képviseletében), amely az iskola addigi igazgatóságával karöltve intézte az iskola ügyeit, életét. 1990 januárjában „a NMF iskolai vezetősége, a még funkcióban lévő igazgatóval, Csiszér Lajossal együtt előkészítette a második világháború utáni első szabad, demokratikus igazgatói választást. A választás nyomán az alábbi eredmény született: igazgatói jelölést kapott Eigel Ernő tanár 24 szavazattal, aligazgatóit pedig Miklós József – 19 szavazattal és Nagy Antal – 18 szavazattal” A diktatúra bukása után zűrzavaros állapot uralkodtak szerte az országban. A téli vakációt meghosszabbították, a diákoknak nem kellett iskolába járniuk, de ezalatt a tanárok „tisztogatták az iskolát” a különféle kommunista jelvényektől, feliratoktól, képektől, majd a diákok és szüleik körében véleménykutatást végeztek, hogy milyen nyelven szeretnének továbbtanulni az intézményben. Az eredmény egyértelmű volt: anyanyelven. Az iskola tanítási nyelvének megváltozása sok problémát vetett fel: mi legyen a román anyanyelvű tanszemélyzettel, ki tanítson az egyszerre megszaporodott magyar tannyelvű osztályokban, hol oktassák, hogyan csoportosítsák a román anyanyelvű diákokból álló osztályokat, stb. A téli vakációról visszatérő tanárok és diákok „tanév derekán”, 1990. január 24-én ünnepélyes Veni Sancté-n, szentmisén vettek részt, amelyet Nm. Ft. Bálint Lajos gyulafehérvári segédpüspök, Ft. Jakab László kanonok, Ft. Borbély Gábor csíkszeredai esperes-plébános, Ft. György Tibor és Ft. György Balázs plébánosokkal együtt celebrált. A Matematika – Fizika Líceum név alatt működő iskola, még ebben az évben, 1990. május 25-én, névadó ünnepséget tartott és felvette a Csíkszeredai Márton Áron Gimnázium nevet.
Borsodi László, az államosított Római Katolikus Főgimnázium diákja, majd az újrainduló Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium biológia tanárának (1991 szeptemberétől – 2000 augusztusáig) visszaemlékezése alapján Nm. Ft. Bálint Lajos nyugalmazott érsek úr, az iskola névadó ünnepségén állítólag a következő véleménynek adott hangot: „…nem hiszem, hogy Márton Áron püspök úr, örvend annak, hogy Mária neve helyett, az ő róla nevezték el ezt az intézményt…”
Még az 1990-’91-es tanév második felében (?), sor került egy villám megbeszélésre, amelynek keretében Eigel Ernő igazgató, Borbély Gábor esperes-plébános, valamint a meghívott tanárok jelenlétében elhangzott: lehetőség van a felekezeti iskola újraindítására. Ezen a megbeszélésen tevődött fel a kérdés: lenne-e a jelenlévő tanárok közül olyan, aki vállalná, ha kell térítés mentesen is, az oktató-nevelő munkát a beinduló felekezeti iskolában. Borsodi Laci bácsi nyilatkozata szerint, a feltett kérdésre 10-15 tanár, tanárnő rögtön igennel válaszolt. „Ekkor szép, nemes emberre valló gesztust volt alkalmam látni. ” – nyilatkozott a tanár úr.
A sajátos keresztény szellemiség megújulása érdekében, ebből az iskolából 1991-’92-ben Nm. Ft. Bálint Lajos érsek, más egyházi és közéleti személyek szorgalmazása következtében megszületett a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium. Ft. Pénzes József plébános, az újrainduló iskola első hittanárának nyilatkozata szerint: „Különösen Ft. Borbély Gábor esperes úrnak volt nagy szerepe a felekezeti iskola megszületésében. Ő volt a mozgató rugó.” Az 1991-1992-es tanévben, Főegyházmegyei megbízás alapján, az igazgatói tisztséget Ft. Csintalan László a Gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskola igazgatója, illetve elfoglaltsága és a távolság miatt (1991 -1992 –ig), Ft. Pénzes József plébános töltötte be. Az említett egyházi és tanügyi személyek munkája mellett három kilencedik osztály kezdte meg tanulmányait, összesen 121 diákkal. Az 1994 őszén nyugdíjba vonuló Eigel Ernő helyébe lépő Lászlófy Pál igazgató erről az eseményről így nyilatkozott: „Iskolánk életében jelentős, történelmi esemény volt a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium újraindulása 1991 őszén 121 tanulóval. Kezdetben a mi tantestületünk vállalta a tanári és osztályfőnöki munkát, majd kialakult a saját tantestületük. Közös akarattal sikerült a tantermi gondokat megoldanunk és megteremtenünk az együttélés és együttműködés feltételeit” Az 1992-es tanévtől a Főegyházmegye rendelkezése alapján Ft. Szakács Lajos vette át az iskola vezetését. Az ő fáradhatatlan, odaadó munkálkodásának köszönhetően az újjászülető iskolának lassan saját tanári kara lett. Az ő nevéhez fűződik a Segítő Mária Gimnázium új kollégiumának megépítési gondja, a diákok lelki nevelésének ügye is (besegítői voltak, mint pl. Ft. Gergely István csíksomlyói plébános, Ft. Bara Ferenc csíkszépvízi plébános is). A diákok számára ideiglenes kollégiumot, a jelenlegi segédpüspöki székhelyen biztosítottak, amíg 1997-ben, a város központjában el nem készült az új bentlakás, amelyet eredetileg sport komlexumnak terveztek. Ez évtől kezdődően az új épületben zajlik az iskola bentlakó diákjainak élete, lelki nevelése. Az iskolai, kollégiumi teendők végzésének nehézsége miatt, 1995-től az intézői feladatok végzésével Gecző Kálmán urat, a lelki- hittani nevelés feladataival 1996-ban Ft. László Áront bízták meg, aki 2001 őszéig, volt az intézet spirituálisa. Ft. Szakács Lajos öt nehéz év után, 1997 szeptemberében adta át az igazgatói szerepet Farkas Ibolya szociális testvérnek, aki 2006-ig volt az intézmény igazgatója. 2006 őszétől Tamás Levente az iskola igazgatója. A lelkivezetés – hitoktatás feladatát Ft. László Áron után, 2001-2003 között Ft. Bíró József, 2003-tól pedig T. Simó Gáspár végzi.
A rügy, amely 1991-ben megszületett sokat fejlődött. Most, a 2021-2022-es tanévben, 12 középiskolás osztály, 4 általános iskolás osztály (évfolyamonként egy-egy osztály, összesen 456 személy) él és vesz részt a keresztény vallás-erkölcsi nevelést zászlajára tűző, oktató-nevelő tevékenység folyamatában. Megjegyzem, hogy 2004-ben újra alakult a Mária kongregáció társulata (több mint 40 személyt részvételével, 2006-ban már 67 tagja volt), 2004 áprilisától új cserkész csapata is van iskolánknak, a 126 sz. Kájoni János cserkészcsapat.
Eszmélődésemet az iskola történetét formáló személyiségek munkásságát illetően ezennel most befejezem, de szándékomban áll az újraindulást követő évek történetéről bővebb ismeretet közölni. Tudom, hogy még sok eseményt, több személyt meg kell említeni, amelyek, akik valamilyen formában részt vettek az iskola megszületésének, életének folyamatában. Sok olyan személy van, akinek csak „Isten fizesse” jutott, ezért ha későn is, de hálából legalább a nevét, munkásságát meg kell említeni. Tudom, nem azáltal leszünk szegényebbek, ha hálásak leszünk, hanem inkább, ha hálátlanok vagyunk és hálátlanok maradunk.
Zárószó gyanánt, mint felismerést írom:
Történelem által igazolt tény, hogy akit, amit a Szűzanya szül, támogat, nevel, nem veszhet el! Meg lehet hurcolni, keresztre lehet feszíteni, el lehet hallgattatni, de életképessége Istentől van, ezért újra feltámad és él, élni fog!
Vélemények a keresztény iskola létjogosultságát illetően:
„Én római katolikus nevelésben részesültem. Fontosnak tartom a keresztény nevelést. A különféle züllesztő hatásoknak kitett ifjúság megmentésére, erkölcsi arculatának javítása érdekében szükséges a keresztény szellemiségű iskola.” (Borsodi László)
„Jézus mondja: «A fát gyümölcséről lehet megismerni» (Lk 6, 44). Ehhez a Jézusi mondáshoz kapcsolnám véleményemet: A jó keresztény ember jó termés, jó gyümölcs. A jó terméshez, gyümölcshöz nem csak a fajtiszta mag, a tő szükséges, hanem a jól előkészített talaj, a megmunkálás is. A talaj előkészítés, a megmunkálás érdekében fontos, hogy legyen katolikus, keresztény szellemiségű iskola. (Ft. Pénzes József)
„Tény, hogy az iskolaügy félévszázad multán nem folytatható ott, ahol kényszer hatására abbamaradt, de a múlt már kötelez: feltétlenül kell a hitvallásos iskola. Hogy mennyire álltunk melléje? Szerintem nagyon sokat mondó, hogy csak tíz év után lett az iskolának saját kollégiuma. Azzal kellett volna kezdeni! Lényeges felismerésem: nem elég beindítani egy iskolát, azt gondozni is kell! Ez a nehezebb.” (Ft. Szakács Lajos)
Összeállította: Simó Gáspár, spirituális