Keresztúti állomások előtt a következő válaszos imát mondjuk:
Imavezető: Imádunk Téged Krisztus és áldunk téged!
Válasz: Mert Te szent kereszted által megváltottad a világot!
Az elmélkedések után mondjuk a Mi Atyánk…, illetve az Üdvözlégy Mária… imákat, melyet a következő válaszos ima zár:
Imavezető: Könyörülj rajtunk Uram!
Válasz: Könyörülj mi rajtunk!
Bevezető ima:
Urunk Jézus Krisztus!
Keresztutad állomásait szeretnénk úgy átelmélkedni, hogy annak tanításait megértve jobb, igazabb, szíved szerinti követőid lehessünk, míg e földi élet zarándokútjain járunk.
Szentlelked által nyisd meg értelmünket, szívünket a te igazságaidra, a te szereteted megtapasztalására, hogy ennek segítségével jobban szeressünk téged és embertársainkat, s ennek a szeretetnek megvalósítói tudjunk lenni, míg élünk, és ahol élünk.
I. állomás: Pilátus halálra ítéli Jézust
Nekünk, fiataloknak az ítélkezés egyik leggyakoribb bűnünk, bár sokszor nem is tartjuk bűnnek. Talán észre sem vettük és már tettünk is egy negatív megjegyzést, szüleinkre, társainkra, embertársunkra. Sokszor csak úgy meggondolatlanságból, megszokásból ítélkezünk, nem gondolunk a következményekre. Pilátusi magatartás. Ő is így tett, s ítélete egy ártatlan ember életének kioltásához vezetett. Ez a tett még súlyosabb, ha megfontoljuk, hogy az elítélt az örök Atya egyszülött fia volt. Megfontolhatnánk, hogy amikor valakit elítélünk, mi is pilátusi magatartást tanúsítunk, ami miatt valaki/valakik szenvednek.
II. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet!
Mindenkinek van keresztje. Keresztként élhetjük meg a tanulást, a kötelező programot, a munkát, de megtörténhet, hogy a sikertelenség, egy gúnyos megjegyzés, a betegség, vagy szeretteink elvesztése az, ami megnehezíti életünket. Keresztet jelenthet egy elhamarkodott, meggondolatlan döntés következménye, mások tapintatlan, gonosz magatartása, az elhagyatottság vagy tehetetlenség érzése, az együttérzés hiánya, s ezekhez hasonlók. Mikor ezeket érezzük, ne essünk kétségbe. Inkább tegyük azt, amit Tóth Árpád költő mondott:
„Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényű arcom.” (Isten oltó-kése)
Gondoljuk meg: Ha Krisztus nem vállalja a keresztet, nincs megváltás! Arra is gondolhatunk, amikor kereszted nehezedik ránk, hogy ilyenkor hasonlítunk a leginkább a Megváltóhoz.
III. állomás: Jézus először esik el a kereszt alatt
Jézus a mi bűneink súlya alatt esett össze. Diák kifejezéssel élve: Jézus a „padlóra került”. Miattunk. Nagyvonalakban tudjuk, hogy mit jelent ez, mert mi is sokszor „padlón vagyunk” a saját és környezetünk bűne, az emberi gonoszság megtapasztalása, igazságtalanságok megélése, kilátástalanság, s egyebek miatt.
Amikor „padlón vagyunk” nem vagyunk egyedül: Jézus ott van, s együtt érez velünk. Tudja, mit jelent, mit érzünk. Elesettségünkben vegyük észre őt, aki az esés után felállt és tovább ment az ő életútján.
A világ Megváltójának életpéldája szótlan intés az elesettek felé, felénk: keljetek fel, s haladjatok a megszentelődés útján.
IV. állomás: Jézus édesanyjával találkozik
Napjainkban hány és hány nő kéri, hogy alkalmazzanak rajtuk olyan beavatkozást, ami megátolja, hogy az élet bennük megfoganjon, hányan kérik, hogy magzatjaiktól megszabadítsák őket. Aztán hány anya van, aki bár világra hoza gyermekét otthagyja a kórházban, és hányan elhanyagolják gyermekeik komoly nevelését…
Mi legyünk hálásak Édesanyáinkért az Úrnak! Köszönjük meg, hogy elfogadtak az élet Urától és mellettünk álltak, miként a boldogságos Szűz Mária, a tökéletes édesanya. Ott volt mindig Jézus mellett, akkor is, amikor kigúnyolták, elítélték, együtt járta fiával a keresztutat. Mindig védeni és segíteni akarta gyermekét, részt vállalt Fia szenvedésében. Szűz Anyánk ma is ilyen: segítőkészen, részvéttel és megértéssel tekint ránk is, Szent Fiának kissebb testvéreire. Bajainkban keressük tekintetét!
V. állomás: Cirenei Simon segít Jézusnak a kereszthordozásban
Az igazi segítség az együttérzéssel történik, mert nem csak külsőleg, hanem lelkünkben, belül is segítségre szorulunk bajainkban. Az igazi támogatást csak akkor érzünk, ha lélekből, a segítő egész lelkéből történik.
Cirenei Simon és Jézus útjának találkozása nem volt betervezve. Simon nem úgy kelt fel reggel, hogy ma Jézusnak, az Isten fiának fog segíteni a keresztet vinni, de amikor találkoznak és kényszerítik, hogy vigye Jézus keresztjét felismerte: itt a kedvező alkalom, hogy szeretetet mutassak, gyakoroljak a rászoruló embertársam iránt. Simon felismerése, készsége, a segítése igen jó példa számunkra, hogy hétköznapjainkban mi is nyitott szemmel és szívvel járjunk, s segítsünk a bajbajutottakon, akikben Jézus ma is szenved, hordozza a keresztet, s segítségre szorul.
Igen. Ha ebben a felgyorsult, rohanó világban lényeglátok vagyunk, figyelünk embertársainkra, észrevesszük, hogy nekik szolgálva Jézusnak segítünk, mert minden szenvedőben jelen van, Ő szenved bennük.
VI. állomás: Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak
Empátia. Értékes képesség. A leginkább akkor értékeljük az együttérzést, amikor mi vagyunk szorult helyzetben. Fordított esetben, amikor más szorul rá, sokszor érzéketlenek vagyunk. Gyakran észre sem vesszük a szenvedőt.
Veronika példája késztet, hogy legyünk sokkal érzékenyebbek a környezetünkben szenvedők, segítségre szorulók hogylétére, szükségére.
Tudatosítsuk, hogy bármilyen apró segítség sokat jelenthet a nehézségben lévőknek és viseltessünk úgy embertársainkkal, ahogy elvárnánk, hogy velünk viselkedjenek. Veronika így cselekedett: a legmostohább helyzeteben, amikor mindenki Jézus ellen volt, odament és kendőjét nyújtotta.
Nem kell nagy dolgokat tenni, csak kicsiket igen nagy szeretettel…, s legtöbbször nem kell hozzá pénz vagy valami más eszköz, csak jóságos tekintetünk, simogatni tudó kezünk. Adjunk egy mosolyt, egy ölelést, egy szelíd és együttérző pillantást, egy apróságot és tapasztalni fogjuk, hogy milyen sok öröm tölti be szívünket.
VII. állomás: Jézus másodszor roskad le a kereszt alatt
Az igazi szeretet mutatója az, ha a szenvedéseket is vállaljuk a szeretett személy, az ügy érdekében. Jézus szereti az embereket ezért vállalja a szenvedést. Magára vette és hordozta bűneink súlyát, amely alatt másodszor is a földre roskadt.
Mi sokszor keresünk kibúvókat a nehézségek alól, ha lehet nem vállaljuk a tetteink negatív következményét. Gondoljunk csak bele, hányszor keresünk és kapunk kifogásokat, melyekkel próbáljuk felmenteni magunkat emberi, közösségben szükséges tennivalók elvégzése alul.
Az is megtörténik, hogy belekeseredünk a saját szenvedéseinkbe, életterheinkbe, s csap panaszkodunk, sajnáltatjuk magunkat.
Gyakran elfelejtjük, hogy van Megváltónk, aki nehézségeinket hordozta, aki segít nekünk, s soha nem hagy magunkra, mi több terheink jelentés részét Ő hordozza.
Szenvedéseinkben, keserű perceinkben, kudarcainkban, eséseinkben erre kell gondolnunk, valamint hogy semmi sincs hiába, minden céllal történik. Ennek tudatában próbáljunk felállni és tovább menni. Jézus nem adja fel, ne adjuk fel mi sem!
VIII. állomás: Jézus találkozik a siránkozó asszonyokkal
Ha Jézus lenne a példaképünk, életünket az Ő életéhez igazítanánk, aki szenvedései közt, fájdalmában is észreveszi mások szenvedését, fájdalmát és azokat akarja orvosolni, enyhíteni, nem a magáét.
Jézusunk, mi sokszor bántunk Téged, s aztán siránkozunk, hogy szenvedsz. Te ki akarsz emelni ebből a felesleges, álsajnálatból, s ezért figyelmeztetsz, hogy magunkat sirassuk, a mi gonoszságaink miatt bánkódjunk, s ne a másokén. Segíts úgy bánkódni, hogy közben erős elhatározást hozzunk: nem akarunk többé bűnt elkövetni, szeretetlenek lenni.
Továbbá kérünk: tégy minket is képessé arra, hogy fájdalmainkban mi is érzékelni tudjuk mások fájdalmát, s tudjunk vigaszt nyújtani felebarátainknak.
IX. állomás: Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt
Bűneink harmadszor is lenyomtak a földre. Sok rossz szokásunk, hibánk, bűnünk van, amelyeket újból és újból megismétlünk úgy, hogy nem tanulunk belőlük.
Jézus elesésével, de különösen az esésből való felállásal tanít: az esés gyarlóság, az esésből való felállás azonban erény, amire törekedni kell. A Mester az esés keserűségét, kudarcát újra vállalta, hogy minket életpéldájával tanítson: nem szabad az elesettség állapotában, lent maradni, fel kell állni.
Uram! Elesésed és felállásod tanítását meg akarom szívlelni. Kegyelmeddel együtt akarok működni, példád szerint akarok élni. Valahányszor elesek ahelyett, hogy siránkoznék, magyarázkodnék, magamat vagy mást hibáztatni kezdenék, inkább arra fogok törekedni, hogy felálljak, s a szeretet útján tovább haladjak.
X. állomás: Jézust megfosztják ruháitól
Mi, emberek hajlamosak vagyunk arra, hogy támadjuk egymást, még azt is, aki ártatlan. Jézus is így járt: szenvednie kellett az irigy, féltékeny, rosszindulatú emberek miatt, akik vak gyűlöletükben nem vették észre ártatlanságát, s hogy igazából ők a bajkeverők.
Indulataink sokszor elragadnak minket is. Homályos látásunk, gonosz indulataink miatt nem vesszük észre a mások ártatlanságát, csak a magunk igazát, s talán nem is érdekel, hogy azzal amit teszünk megsértünk, megbántunk, fájdalmat okozunk másoknak. A magunk érzésébe, indulatába, akaratába éljük bele magunkat, s úgy támadunk, hibáztatunk másokat, hogy őket az utolsó csöppnyi igazuktól, becsületüktől is képesek vagyunk megfosztani, pontosan úgy, ahogyan Jézust is megfosztották ruháitól.
XI. állomás: Jézust keresztre feszítik
Amikor Jézust keresztre feszítették, szemmel láthatólag elvesztette a szabadságát. Nem tudott már semmit tenni, de mégsem tehetetlen, mert lám imádkozott értünk emberekért, a bűnösökért, a gonosztevőiért: „Uram! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek!”
A megfeszített Jézus arról a szabadságról mondott le, amelyre mi oly érzékenyek vagyunk.
Szabadságunk megélésekor figyeljünk arra, hogy szabadságunkkal mit cselekszünk és hogyan, mert az az igazság, hogy a szabadságunk csak a szeretetben, s a másokért vállalt áldozatos tevékenységekben tud kiteljesedni.
Mielőtt tennénk valamit, alaposan gondoljuk végig annak a következményét. Szabadságunkat használjuk a jó, az igaz, a szép, a szent választására, megélésére, megvalósítására, felmutatására és továbbadására, de azt is lehetne mondani, hogy az imitatio Christi-re, az Úr Jézus követésére.
XII. állomás: Jézus meghal a kereszten
Jézus értünk halt meg, szabadon vállalta a kereszthalált, a szenvedést, hogy megváltson és a mennyországba juttasson.
Mondhatjuk mi, hogy keresztények vagyunk, amikor a nehézségeket, szenvedéseket, fájdalmat mindenképpen ki akarjuk iktatni életünkből az által, hogy elmenekülünk előle, vagy különféle gyógyszereket, vagy kábítószereket veszünk be, hogy ne érezzünk fájdalmat?
Jézus önként vállalta a szenvedést, nem akart kitérni előle, nem fogadott el semmiféle fájdalomcsillapítót. Mert szenvedni és ezzel azt mutatta meg, hogy a szenvedés ugyan nehéz, de a nemes, nagy lelkek vállalják, ahogy Márton Áron püspök úr jelmondata is kifejezi: „Nem futok meg a munkától, szenvedéstől.”
Nem könnyű, nehéz, de igen értékes élettörténés a szenvedés, a fájdalom, legyen az testi vagy lelki. Összetör, megsemmisít, s mint ilyen régi, korlátolt létünket, énünket lerombolja, s ha átmentünk rajta valami, valaki más születik, valami, valaki nemesebb, jobb, szebb, finomabb, szentebb.
Uram taníts, segíts, hogy ne féljünk a szenvédestől és abban is, hogy felismerjük: a szenvedés az érdemszerzés lehetősége, a megszentelődés eszköze.
XIII. állomás: Jézus testét leveszik a keresztről
Az Élet Ura meghalt. Döbbenetes! Aki minden élet forrássa és táplálója, meghalt!
Halálával minden reménytelenné vált. Akik ezt értették, a tanítványok magukba roskadtak, elveszítették az életmotivációt. Érthető. Aki rátette életét, mindenét elhagyva követte a Mestert, ráépítette életét, annak most minden elveszett, minden kilátástalanná, értelmetlenné vált. Elérkezett az út vége: nincs tovább. Eltemetjük és aztán…, aztán haljunk meg mi is, mert nem érdemes tovább élni…
Igen! Megtörténik, hogy mi is elveszítjük a reményt, sokszor kételkedünk az élet, az áldozathozatal értelmében. Egy közeli ismerősünk, barátunk, rokonunk, családtagunk elvesztésével minden elveszettnek tűnhet. Segíts Uram, hogy egy-egy ilyen ,,veszteség” után jusson eszünkbe az elvetett mag életének sorsa: nem kel ki, nem hoz többszörös termést, csak ha előtte elhal, megsemmisül.
XIV. állomás: Jézus testét a sírba teszik
Beteljesedett. Jézus kilehelte lelkét, testét a sírba teszik. Ez lenne a magváltó életének a befejezése? Igen és Nem.
Igen, mert a földi élet véget ért, de nem, mert elkezdődött valami másfajta élet, amit a színfalak, az anyagi világ dolgai eltakarnak. Ilyen értelemben nem fejeződött be élete, s nem fejeződik be a mienk sem. Persze ebbe a világba nehéz belátni…, földi szemünk nem lát át a színfalakon, csak a hit adta szemek, így ha nincs hitünk, nehéz ebben remélnünk, hinnünk.
Kérjük az Urat tegyen látóvá minket. Nyissa meg szemünket a teljes igazságra, hogy nem csak ez a világ létezik, hanem egy természetfeletti, szellemi világ is, melybe e földi élet után beléphetünk, s Ő ott vár minket kitárt karral, szeretettel.
Jézusunk! Segíts, hogy hitünk megerősödjön, gyászainkban lássunk át a megdicsőült létbe, ahol elhunyt szeretteink már most, s egykor mi is veled élhetünk. Ámen
Befejező ima
Megváltó Urunk! Jézus Krisztus!
Köszönjük életünket. Köszönjük megváltott létünket. Köszönjük bűneink következményének eltörlését. Köszönjük, hogy mennyországod megnyitottad, s nekünk országodban a helyet felkínáltad.! Köszönjük értünk vállalt szenvedésedet! Legyen hála neked megváltó szeretetedért.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké! Ámen!